Diósgyőr: Miskolc városáé lett a DVTK stadionja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2008.09.05. 17:23
Címkék
A korábbi tulajdonos Diósgyőri Acélművek Rt. (DAM Rt.) végleges felszámolása után Miskolc város tulajdonába került a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK stadionja.
A Városházán pénteken megtartott sajtótájékoztatón Mokrai Mihály alpolgármester elmondta, hogy az acélművek felszámolása hét évig húzódott, mert a hitelezők nagy száma miatt nem tudták elkészíteni a zárómérleget. Ráadásul az osztrák, lengyel, német, cseh és néhány magyar hitelező megtalálása sem volt egyszerű feladat, ugyanis a 68 közül sok képviselőjének egyszerűen nyoma veszett.A jogerős határozattal azonban most lezárult a folyamat, így elhárult az akadály az uniós források igénybevétele, illetve a pályázatok benyújtása elől. A városi vezetőség szeretne a stadion körüli területen is tulajdonjogot szerezni, mert eltökélt abban, hogy felépíti a Diósgyőri Sportligetet.Varga László országgyűlési képviselő azt emelte ki, hogy 2010-ben 100 éves lesz a DVTK, és a jubileumot méltóképpen szeretnék megünnepelni. Korábban is tettek erőfeszítéseket – megkezdődött a stadionrekonstrukció, elkészült a villanyvilágítás, műfüves pálya épült –, de most lehetővé válik a további felújítás, ez ugyanis csak a tulajdonviszonyok rendezését követően folytatódhatott. Elhangzott még, hogy az egyik őszi testületi ülésre tervet készítenek, amelyben rögzítik, mit szeretnének, s elképzelhető, hogy ezekhez külső forrást is igénybe vesznek.
Legfrissebb hírek

NB II: újabb három érkező Békéscsabán, ketten távoztak

Labdarúgó NB II
2025.02.06. 06:42

NB I: egyre fogynak a szerb edzők, már kilenc csapatot magyar tréner irányít

Labdarúgó NB I
2024.08.30. 14:15

DVTK: „A gólpassz volt a cél, de a srácok nem akarták” – Gera Dániel így is a meccs embere lett

Labdarúgó NB I
2024.08.25. 08:42

Szerződést kapott a Diósgyőrnél a marokkói válogatott támadó

Labdarúgó NB I
2024.07.24. 13:01

Lett válogatott játékost igazolt a DVTK női kosárcsapata – a cél ismét a bajnoki cím

Kosárlabda
2024.07.11. 13:48

Felkészülés: a DVTK legyőzte kolozsvári ellenfelét Ausztriában, a Paks kikapott Szlovéniában

Labdarúgó NB I
2024.07.04. 20:00

NB I: Sztankovics először szerezhet pontot a Fehérvár ellen

Labdarúgó NB I
2024.03.08. 14:27

Megint négyet rúgott a DVTK, és elbúcsúztatta a kupavédőt

Labdarúgó NB I
2024.02.27. 17:20
Ezek is érdekelhetik