A Győr kiütötte a Krilja Szovjetovot

Vágólapra másolva!
2010.02.04. 18:05
null
A Loki gólját Szakály szerezte (Fotó: Szabó Miklós - archív)
Címkék
A Debrecen 1–1-es döntetlent játszott első törökországi felkészülési mérkőzésén az orosz élvonal újoncával, az FK Szibir Novoszibirszkkel. A Loki egyetlen gólját Szakály Péter szerezte a meccs elején. A Győr két találkozót is megnyert ma: kazah ellenfele legyőzése után kiütötte a Premjer-ligában szereplő Krilja Szovjetovot.

A Debrecen az elmúlt év végén az orosz élvonalba feljutó FK Szibir Novoszibirszkkel csapott össze első felkészülési mérkőzésén a törökországi edzőtáborában. Mint beszámoltunk róla, Rudolf Gergely és Varga József nem kapott szerepet a találkozón.

Mindössze 12 percig kellett várni, hogy a Loki megszerezze a vezetést: Czvitkovics Péter szögletét követően az orosz csapat kapusa kiejtette a labdát, és Szakály Péter a kapuba fejelt.

A 38. percben aztán tizenegyeshez jutott a Szibir, miután a játékvezető szerint Bodnár László szabálytalankodott az orosz együttes játékosával szemben. Bár a büntetőt kihagyta az ellenfél, a Loki védőjét szövegelés miatt cserével kiállította a bíró. Két perccel később aztán mégis sikerült egyenlítenie a Novoszibirszknek egy bal oldalról leadott lövéssel.

A második félidőre lecserélt csapattal pályára lépő Lokiból Feczesin Róbert játszott a legveszélyesebben, és több helyzetet is kialakított, megdolgoztatva az ellenfél kapusát, de nem sikerült gólt szereznie, így 1–1-es döntetlennel zárult a találkozó.

A Győr két felkészülési mérkőzést is játszott csütörtök délután Törökországban, és az ETO mindkét találkozót megnyerte.

Az első meccsen a magyar klub fiataljai kaptak szerepet a kazah élvonalbeli Kazakhmis ellen 1–0-ra megnyert meccsen, amelyen Fehér Zoltán második félidőben szerzett gólja döntött.

A későbbi találkozón már komolyabb ellenféllel csapott össze a Győr: az orosz élvonalban szereplő Krilja Szovjetov volt az ellenfél, és az ETO 3–0-ra győzött.

Szabó Ottó remek teljesítményt nyújtott, és mindhárom gólnál előkészítő szerepet vállalt: Linas Pilibaitisnak, Tarmo Kinknek és Rati Alekszidzének is gólpasszt adott.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
DVSC-TEVA–FK SZIBIR NOVOSZIBIRSZK (orosz) 1–1 (1–1)
Antalya, 100 néző
DVSC 1. félidő: Polekszics – Bodnár L. (Katona A.), Mészáros N., Mijadinoszki, Laczkó – Szakály P., Szélesi, Czvitkovics, Rezes – Yannick, Coulibaly. 2. félidő: Pantics – Bernáth, Bíró P., Fodor M., Korhut – Dombi, Katona, Bódi, Vinicius – Etogo (Nagy Z.), Feczesin.
SZIBIR 1. félidő: Szoloszin – Valentics, Klimavicius, Vihodyl, Molos – Cízek, Sulenyin  Savenas, Zinovjev – Bliznjuk, Medvegyev. 2. félidő: Bagautgyinov – Aravin, Gorák, Kolesznyikov, Minyejev – Asztafjev, Makarenko, Krug, Vasziljev – Gyegtarjov, Sevcsenko.
G: Szakály P., ill., Bliznjuk
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
GYŐRI ETO FC–KAZAKHMIS 1–0 (0–0)
ETO: Sánta, Nagy Á., Fehér Z., Totadze, Vető, Ceolin (Berde), Kiss M., Mojsov (Tokody), Copa (Ganugrava), Sharashenidze, Pantskhava
G: Fehér Z.
 
GYŐRI ETO FC–SZOVJETOV 3–0 (2–0)
ETO: Sztevanovics (Bakthadze), Tokody (Nicorec), Eugene, Babic, Sztanisics, Szabó O., Pilibaitis (Berde), Józsi (Ganugrava), Koltai, Kink, Alekszidze
G: Pilibaitis, Kink, Alekszidze
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik