Soproni Liga: a DVSC már egyedül hatodik a bajnokok örökranglistáján

Vágólapra másolva!
2010.05.24. 11:26
Címkék
Az ötödik bajnoki címét szerezte meg az első osztályú magyar labdarúgó-bajnokságban a Debreceni VSC, és már nemcsak a legeredményesebb vidéki csapatnak számít, hanem feljött az aranyérmesek ranglistáján a 6. helyre. A Loki a négyszeres bajnok Csepelt hagyta le, és a hatszor első Vasas nyomába szegődött.

Magyarországon eddig 108 hivatalos bajnokság fejeződött be. Az aranyérmesek örökranglistáját a Ferencváros vezeti 28 első hellyel, második az MTK 23-mal, harmadik az Újpest 20-szal. A negyedik Budapest Honvéd eddig 13-szor volt bajnok, az ötödik Vasas 6-szor. Ferencváros vezeti 28 első hellyel, második az MTK 23-mal, harmadik az Újpest 20-szal. A negyedik Budapest Honvéd eddig 13-szor volt bajnok, az ötödik Vasas 6-szor.

Jelenleg a Debreceni VSC áll a hatodik helyen 5 aranyéremmel, a Lokit a négyszeres bajnok Csepel és a háromszor győztes Győri ETO követi. Kétszer lett első (1901-ben és 1902-ben, azaz az első két bajnokságban) a Budapesti Torna Club, egyszer-egyszer a Dunaferr, a Nagyváradi AC, a Vác FC és a Zalaegerszegi TE FC.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik