Felkészülés: a Lombard Pápa tripla-duplával nyert a Budaörs ellen

Vágólapra másolva!
2010.07.14. 21:21
Címkék
Az első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Lombard Pápa a tatai edzőtáborban lejátszott felkészülési meccsen egy „tripla-duplának" is köszönhetően 8–0-ra nyert a másodosztályú Budaörs csapata ellen. Abwo, Germán és Szabó Zsolt is duplázni tudott a meccsen. 

A Pápa remekül kezdte a mérkőzést, már az első félidőben elhúzott 3-0-ra: Abwo duplája mellett Bárányos is betalált, igaz, ő büntetőből.

A fordulást követően Véber György „sort" cserélt és szerkezetet váltott. Ezt követően még inkább kijött a két csapat közötti osztálykülönbség. A második félidőben Germán és Szabó Zsolt is duplázni tudott, a 8–0-s végeredményt Rebryk állította be.

A második félidőben csereként pályára lépett Ossa, aki a kolumbiai Independientével folytatott együttműködésünk keretein belül tartózkodik jelenleg a csapatnál. Véber György később dönt a sorsáról.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Lombard Pápa–Budaörs 8–0 (3–0)
Lombard, I. félidő: Szűcs L. - Tóth G., Farkas A., Supic, Rajnay - Zulevs, Gyömbér, Heffler - Abwo, Bárányos, Tóth N. II. félidő: Takács - Quintero, Dlusztus, Mészáros - Varga G., Granát, Takásc P., Rebryk, Jovánczai - Szabó Zs., Germán (Ossa)
Gólszerzők: Abwo (2), Germán (2), Szabó Zs. (2), Bárányos (11-esből), Rebryk 

Legfrissebb hírek

Marozsán két szettben továbbjutott Indian Wellsben

Tenisz
3 órája

Csütörtöki sportműsor: One Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben; El és Kl

Minden más foci
4 órája

Szapporói polcon – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
5 órája

Edzőkeringő helyett lassú csárdás – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Gera Zoltán: A mérkőzés napján sosem nézem vissza a meccsünket; Vámos Petra: Ez az igazolás úgy sült el, ahogyan terveztem

E-újság
5 órája

„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse" – a mérkőzés embere, Alisson a PSG legyőzése után

Bajnokok Ligája
5 órája

A Monaco nyerte a férfi kosárlabda Euroliga francia rangadóját

Kosárlabda
5 órája

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
6 órája
Ezek is érdekelhetik