„Lesz új stadion, az önrész rendelkezésre áll”

Vágólapra másolva!
2010.08.24. 09:32
null
Az engedélyeztetési procedúrán múlik, hogy mikor lesz új stadion (Fotó: ftc.hu)
Címkék
A labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros ügyintézője, Alexander Gerstl az M1-nek adott reggeli interjújában beszélt az új stadionról, és elmondta, a Győr elleni hazai mérkőzést ingyen tekinthetik meg a regisztrált szurkolók – adta hírül az ftc.hu.
„A Ferencvárosnak lesz új stadionja, de hogy mikor, az az engedélyeztetési procedúrán múlik. Az önrész rendelkezésre áll, a banki finanszírozás hiányzik” – mondta Gerstl.

„A Győr elleni meccsen egy Fradi-bonbonnal szeretnénk kedveskedni szurkolóinknak, a regisztrált szimpatizánsaink ingyen tekinthetik meg a mérkőzést, amely szeptember elsején este hét órakor kezdődik” – tette hozzá az ügyintéző.

A Ferencváros védője, Csizmadia Csaba elmondta, nem szokatlan számára, hogy nem a szélen számol vele Prukner László vezetőedző, hiszen korábban már játszott a hátvédsor közepén, valamint meglátása szerint kezdenek egyre jobban összecsiszolódni.

„Külföldön már játszottam a védelem közepén, ezért ez nem teljesen szokatlan számomra. Nyáron teljesen új védelmet kellett kialakítania a szakmai stábnak, így talán nem meglepő, hogy eleinte voltak hibák. Ám egyre jobban összecsiszolódunk, még akkor is, ha a Videoton ellen Balog és Tutorics hiányzott. Fehérváron talán az eddigieknél is nagyobb szerep hárult rám, de úgy gondolom, hogy megoldottuk a feladatot. Két nehéz mérkőzés következik, fontos lesz, hogy a védelmünk ezeken a találkozókon is nagyon fegyelmezett legyen – nyilatkozta Csizmadia az ftc.hu-nak.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik