Halmosi három és fél éves szerződést kötött a Haladással

Vágólapra másolva!
2011.01.14. 14:03
null
Halmosi Péter az előző szezonban fontos szerepet játszott a Haladás tavaszi menetelésében, most pedig visszatér Szombathelyre (Fotó: Németh Ferenc, archív)
Címkék
A Nemzeti Sport Online korábbi információinak megfelelően a Szombathelyi Haladás labdarúgócsapata ma délután hivatalos sajtótájékoztatón is bejelentette, hogy minden apró részletben megegyeztek Halmosi Péterrel, aki három és fél évre írt alá.

A héten már beszámoltunk róla, hogy a Haladás labdarúgócsapata szóban már megegyezett a klub korábbi játékosával, a Hull Cityvel szerződést bontó Halmosi Péterrel, ám a középpályás péntekig nem írt alá, mert volt még egy részletkérdés, amelyet tisztázniuk kellett a feleknek.

Úgy tudjuk, a szombathelyiek korábbról tartoztak a futballistának, de a jelek szerint ez ügyben is egyezség született.

A korábbi híreknek megfelelően a középpályás három és fél évre kötelezte el magát az NB I-ben jelenleg 15. helyen álló csapathoz.

Halmosit itthonról a Győr, Angliából pedig az élvonalbeli Blackpool is kereste, de a futballista többször is elmondta, a Haladásnál szeretné folytatni a pályafutását, ezért a tárgyalások során jelentősen engedett az anyagi igényeiből.

A szombathelyi születésű Halmosi tehát visszatér nevelőegyesületéhez, amelynél 1998 és 2002 között, illetve 2010 tavaszán kölcsönben szerepelt profiként.

A 30-szoros válogatott futballista a Haladás színeiben 95 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, s ezeken 10 gólt ért el.

Legfrissebb hírek

Lőrincz Viktor szerint jó úton járnak a magyar birkózók

Birkózás
15 perce

Heti program: kiderül, kik jutnak a legjobb négy közé a BL-ben és az El-ben; NB I és Formula–1

Minden más foci
28 perce

Tímár Krisztián a rossz széria ellenére nem számított arra, hogy meneszteni fogják

Labdarúgó NB I
33 perce

Ranieri örül, hogy sosem kapott ki római derbin

Olasz labdarúgás
1 órája

Grzelak: Szeretnék tovább dolgozni Újpesten; Szabó: Még ismerkedem a csapattal

Labdarúgó NB I
1 órája

Ezüstérmes a Majthényi, Domokos páros a repülőhollandi-vb-n

Egyéb egyéni
1 órája

Ugrai Panna: Előrébb járok, mint tavaly ilyenkor

Úszás
1 órája

Rory McIlroy megcsinálta: ő az első európai férfi golfozó, akinek megvan a karrier Grand Slam

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik