A Vasasnak túl erős volt a Pumas tartalék

Vágólapra másolva!
2012.02.04. 22:56
null
Urbán Flóriánnak (jobbra) még lesz mit magyaráznia a Vasas-játékosoknak (Fotó: Németh Ferenc– archív)
Címkék
Az Egyesült Államokban túrázó Vasas labdarúgócsapata első amerikai felkészülési mérkőzésén 3–0-s vereséget szenvedett a mexikói Pumas tartalékegyüttesétől.

 

A detroiti Silverdome-ba 40-50 ezer nézőt vártak a szervezők, ám a Vasas facebook-oldalának tájékoztatása szerint a kezdő sípszó pillanatában csak mintegy 4 ezren foglaltak helyet az impozáns, több mint 80 ezer fő befogadására alkalmas stadionban.

A Vasas kapuját védő Lubos Ilizinek már a – félórás késéssel kezdődő – mérkőzés elején sok dolga akadt, de ekkor még állta a sarat. A piros-kékek első lehetősége Hercegfalvi Zoltán előtt adódott, aki a 20. percben kevéssel lőtt a jobb alsó sarok mellé.

Az első fél óra végén Kulcsár Dávidot hozta ziccerbe Hercegfalvi, ám a mexikói kapus védett. Nem sokkal később megszerezte a vezetést a Pumas – amely a tartalékcsapatával képviselteti magát a minitornán –, a mexikóiak csapatkapitánya bombázta a lepattanó labdát a hálóba.

A szünetben Urbán Flórián hármat cserélt, és úgy tűnt, ez – no meg az edző öltözőbeli beszéde – meghozza hatását, ugyanis a magyar alakulat sokkal jobban játszott, mint az első félidőben. Bárányos Zsolt a 61. percben kapufát lőtt, a kimaradt Vasas-helyzet után azonban ismét jött a büntetés, azaz a második Pumas-gól, amelyet Daniel Garay jegyzett szép támadás végén.

Öt perc múlva már hárommal vezettek a mexikóiak, Christian Hernández éles szögből tüzelt a léc alá. A mérkőzés ezzel el is dőlt, a Vasas a végére szétesett, és meglehetősen sima meccsen maradt alul a mexikói bajnokcsapat tartalékjaival szemben, így hétfőn a bronzmérkőzésen léphet pályára a Ferencváros vagy a River Plate B ellen.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI TORNA
ELŐDÖNTŐ
Vasas–Pumas tartalék (mexikói) 0–3 (0–1)
Detroit, 4000 néző.

Vasas: Ilizi – Venczel (Kovács Á., a szünetben), Kovács G., Görgényi, Katona – Mehmedagic, Varga G. (Kovács D., a szünetben) – Kulcsár D. (Polényi, 59.), Bárányos, Beliczky (Ferkó, a szünetben) – Hercegfalvi (Kiss T., 68.)

Gólszerző: González, Garay, Hernández

Ferencváros–River Plate tartalék (argentin) később

 

Legfrissebb hírek

Marozsán két szettben továbbjutott Indian Wellsben

Tenisz
3 órája

Csütörtöki sportműsor: One Veszprém HC–Füchse Berlin a férfi kézi BL-ben; El és Kl

Minden más foci
4 órája

Szapporói polcon – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
4 órája

Edzőkeringő helyett lassú csárdás – Deák Zsigmond publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Gera Zoltán: A mérkőzés napján sosem nézem vissza a meccsünket; Vámos Petra: Ez az igazolás úgy sült el, ahogyan terveztem

E-újság
5 órája

„Valószínűleg ez volt életem legjobb meccse" – a mérkőzés embere, Alisson a PSG legyőzése után

Bajnokok Ligája
5 órája

A Monaco nyerte a férfi kosárlabda Euroliga francia rangadóját

Kosárlabda
5 órája

Alisson és Szoboszlai is remekelt, nyert Párizsban a Liverpool!

Bajnokok Ligája
5 órája
Ezek is érdekelhetik