Újpest: Bruno Moraes gólokat, gólpasszokat szállítana

Vágólapra másolva!
2012.10.03. 09:50
Kedden írta alá szerződését az Újpest labdarúgócsapatához Bruno Moraes. A lila-fehérek támadója elszánt: míg a fővárosiak többi játékosa szabadnapján próbált feltöltődni, addig az új szerzemény a lilák egyik edzője, Marc Leliévre irányításával gyakorolt a Megyeri úton.
„Rendkívül pozitívak az első benyomásaim – mondta Bruno Moraes, aki ha a szükséges papírok megérkeznek, akár már a Lombard ellen pályára léphet. – Neves klubhoz kerültem, és a mai naptól azon dolgozom, hogy minél előbb bekerüljek a kezdő tizenegybe. Szeretném gólokkal, gólpasszokkal segíteni a csapatot, meg akarom mutatni a szurkolóknak, hogy jó futballista vagyok. Nagy kihívás ez a feladat számomra, és már nagyon várom, hogy bemutatkozzam az Újpest mezében.”

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1400 fiatalperc az NB I 22. fordulójában

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: folytatódnak a korosztályos bajnokságok

Utánpótlássport
2025.02.28. 09:03

Labdarúgás: legyőzte az U18-as válogatott az olaszokat idegenben

Utánpótlássport
2025.02.27. 10:56

Labdarúgás: ezer fölötti fiatalperc az NB I 21. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.25. 09:01

Labdarúgás: mindhárom korosztályban elődöntős a Vasas a kupában

Utánpótlássport
2025.02.22. 18:54

Labdarúgás: minden csapatban játszott fiatal az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2025.02.18. 09:00

A kilencven éve elhunyt Manno Miltiadesra emlékeztek

Egyéb egyéni
2025.02.17. 13:57

Magyar futballművész Kolumbiában

Népsport
2025.02.17. 12:06
Ezek is érdekelhetik