Futsal: neves spanyol szakember a Dunakeszi élén

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2012.11.16. 09:17
A román válogatott spanyol szövetségi kapitánya, Tomás Rivera Amorós lesz a NB II-es futsalbajnokság Nyugati csoportjának második helyén álló Dunakeszi Kinizsi vezetőedzője.

A klub pénteki tájékoztatása szerint a szakember szerződése a bajnokság májusi befejezéséig szól, segítője az eddigi vezetőedző, Fehér Zsolt lesz.

Tomás Rivera Amorós három éve vezeti a román nemzeti csapatot, amellyel az idei Európa-bajnokságon a negyeddöntőig menetelt, és 2010-ben ő irányíthatta a világválogatottat is.

A Sito becenévre hallgató szakember húsz évig edzősködött Spanyolországban, ahol a Martorell csapatával 2000-ben és 2007-ben is elhódította a Katalán Kupát, míg 2008-ban a Bardral Urajasu vezetőedzőjeként japán kupagyőzelmet és bajnoki második helyet ünnepelhetett. Olaszországban előbb a Napoli csapatát vezette a bajnokság elődöntőjéig, majd 2010-ben a Luparense gárdájával bejutott az UEFA Futsal Cup (a futsalos Bajnokok Ligája) négyes döntőjébe.

2009 óta dolgozik Romániában, előbb Déván, majd Marosvásárhelyen vállalt szerepet, illetve szövetségi kapitányként is számítanak szakértelmére.

A Dunakeszi tavaly ezüstérmet szerzett a másodosztályban, de az osztályozón nem sikerült kivívnia a feljutást. A csapat keretéhez tartozik három korábbi nagypályás válogatott – Horváth Ferenc, Vincze Ottó és Lőw Zsolt –, három magyar és egy román futsalválogatott játékos – Tóth Gyula, Temesi Norbert, Bita László, illetve Tony Iuliu Safar – valamint Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár is.

 

Legfrissebb hírek

Otthon kapott ki a Nyíregyháza, 13 gólos meccset nyert meg Újpesten a Kecskemét a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 22:31

Jövő csütörtökön kezdődik a rájátszás a férfi futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 16:49

Futsal Magyar Kupa: elkészült a berettyóújfalui négyes döntő sorsolása

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 14:29

A csehek másodszor is legyőzték női futsalválogatottunkat Győrben

Magyar válogatott
2025.02.14. 16:48

A vb-selejtezőre készülő magyar női futsalválogatott kikapott Csehországtól

Magyar válogatott
2025.02.12. 18:55

Futsal NB I: a Nyíregyháza egy, a Veszprém fél tucat gólt szerzett; már csak egy hely kiadó a felsőházban

Labdarúgó NB I
2025.02.10. 22:20

A héten kétszer mérkőzik a csehekkel a női futsalválogatott

Magyar válogatott
2025.02.10. 17:04

Kisvárdán rendezik meg a katolikus papok Európa-bajnokságát

Minden más foci
2025.02.09. 08:50
Ezek is érdekelhetik