Kaposvár: Posza leghamarabb három hét múlva edzhet újra

Vágólapra másolva!
2013.01.18. 12:21
Eddig nem úgy alakul Posza Zsolt kaposvári karrierje, ahogy eltervezte. A kapus nyáron szerződött a Rákóczihoz, ám eddig csak kétszer léphetett pályára az első csapatban. Az egyszeres válogatott az ősszel megsérült, néhány nappal ezelőtt meg kellett operálni a bal térdét, így most három hónapig a rehabilitációé a főszerep.

„Szerencsére már túl vagyok a varratszedésen is – mondta Posza Zsolt. – Szombaton megműtöttek, már a gyógytornára figyelek, meg arra, hogy mielőbb visszatérhessek az első kerethez. Ha minden jól alakul, három hét múlva megtörténik, de akkor sem esem kétségbe, ha netán egy héttel tovább tart a felépülésem. Azért nem olyan rossz a helyzet."

A kihagyás tehát elhúzódik, pedig úgy tűnt, hogy a téli felkészülés elejére rendben lesz a kapus térde. Aztán a harmadik edzésen már érezte, baj van.

„Amikor még csak futni kellett, úgy tűnt, rendbe jött a lábam, és terhelhető – mondta Posza Zsolt. – Aztán az első kapusedzésen, amikor passzolni kellett, már éreztem, hogy gond van, végül az orvosok úgy döntöttek, jobb, ha megműtik a térdem. Kétszer azért még edzettem az operáció előtt, de nem lehetett elkerülni a beavatkozást. Remélem, már minden rendben lesz velem, mert nyárig még szerződésem van, szeretnék bizonyítani."

Legfrissebb hírek

Tímár Krisztián: Támadófronton kifejezetten jó minőségű futballistái vannak a Fehérvárnak

Labdarúgó NB I
10 órája

Pécsi Ármin: A legjobb játékunkra lesz szükség a Paks ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

Az idő ára – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
23 órája

Pető Tamást menesztette a Fehérvár, Tímár az új edző – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:45

Kép: már Tímár Krisztián tartotta a Fehérvár edzését

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 17:16

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 16:36

Sérvműtétje után lett kulcsember a Paksban Hinora Kristóf

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:33

NS-infó: kedden jelenthetik be Pető Tamás leváltását

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 19:09
Ezek is érdekelhetik