Fogadási botrány: hétfőtől vádelőkészítés, 50 helyett 46 gyanúsított

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.22. 13:12
A Központi Nyomozó Főügyészségnél (KNYF) jövő héttől megkezdődik – és legfeljebb kilencven napig tarthat – a vádelőkészítő szakasz a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában, miután pénteken lezárul a nyomozás.
Fazekas Géza ügyészségi szóvivő összegzésképpen az MTI-nek elmondta, hogy a gyanú szerint 33 hazai és nemzetközi futballmérkőzés eredményét manipulálták, amivel több millió eurós kárt okoztak a nemzetközi fogadóirodáknak, illetve 50-ről 46-ra csökkent a gyanúsítottak száma. Mint mondta, három fiatalkorú esetében megrovást alkalmaztak, illetve egy személynél nem nyert bizonyítást a gyanú. Az érintettek nevét a KNYF nem hozta nyilvánosságra. Fazekas arról is tájékoztatást adott, hogy az ügyet három fő szálra bontották: az elsőhöz azok a meccsek tartoznak, amelyek közvetlenül érintettek a nemzetközi bundabotrányban, a második a REAC találkozóit, míg a harmadik számos magyarországi mérkőzést foglal magában. Hozzátette, a főgyanúsítottak mindhárom szálban érintettek. A szóvivő arról is beszámolt, hogy a főgyanúsítottak esetében, akik részt vettek a befolyásolni kívánt mérkőzések megjátszásában az internetes fogadóirodáknál, miért módosították csalásról számítógépes csalásra a gyanúsítást: büntetőjogi értelemben csalás esetén élő személyt tévesztenek meg, márpedig világhálós fogadás esetén ez nem valósul meg. „A történeti tényállás ettől nem változott” – szögezte le Fazekas, aki hozzátette, a gazdasági vesztegetést változatlanul fenntartja a KNYF az esetükben. A szóvivő hozzátette, hogy a hétfőn kezdődő vádelőkészítő szakasz nem jelent automatikus vádemelést.
Legfrissebb hírek

Fogadási csalás gyanújával vették őrizetbe a Sevilla belső védőjét – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2025.01.14. 16:28

Elbocsátották a Liverpoolt szidó angol játékvezetőt

Angol labdarúgás
2024.12.09. 17:54

Fogadási csalás miatt öt évre eltiltották az angol sznúkerjátékost

Egyéb egyéni
2024.11.15. 18:25

Fogadási botrány: döntött a Kúria, irány a fegyház!

Minden más foci
2023.11.27. 22:07

Olaszország: tíz hónapra eltiltották Sandro Tonalit – hivatalos

Olasz labdarúgás
2023.10.26. 13:55

Newcastle: milliókat követelnek a Milantól Tonali miatt

Angol labdarúgás
2023.10.26. 11:56

Olaszország: Tonali a saját csapata meccseire is fogadott

Olasz labdarúgás
2023.10.18. 10:18

Dupla Tízes: így lehet első kalapos a magyar válogatott a 2024-es Eb-n

Magyar válogatott
2023.10.17. 16:03
Ezek is érdekelhetik