NB I: Nem volt szép játék, a küzdelem dominált - Prukner

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.29. 19:14
Végjátékának köszönhetően a Kaposvári Rákóczi FC 3–0-ra nyert hazai pályán a Lombard FC Pápa ellen a labdarúgó NB I 21. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A vendégek vezetőedzője, Zsivóczky Gyula keresi az okokat csapata eredménytelensége miatt, a hazaiak szakvezetője, Prukner László pedig csapata küzdeni tudását emelte ki.

„Feszült voltam a mérkőzés előtt, és ez végig is kísért a találkozón. A pálya nem volt alkalmas igazán futballra, így a küzdés dominált végig. Volt, hogy mi, volt, hogy a Pápa volt kicsit fölényben, a végjátékunknak köszönhetően azonban megérdemelt a győzelmünk. Nem játszottunk jól és szépen, de most az eredményesség volt a legfontosabb. A munkában hiszünk, aminek három pont lett az eredménye" – nyilatkozta a Sport2 televíziónak Prukner László, a kaposváriak vezetőedzője.Prukner László, a kaposváriak vezetőedzője.

„Úgy gondolom, 75. percig azt játszottuk, amit elterveztünk, azonban a végjátékból jobban jött ki ellenfelünk. Ez nem mehet így tovább, meg kell vizsgálnunk az okokat. A Kecskemét elleni mérkőzés sorsdöntő lehet mindenki számára. Keressük azokat a játékosokat, akik képesek gólt szerezni, remélem megtaláljuk majd. Most viszont értékelni kell a történteket" – beszélt a vereség után keserűen Zsivóczky Gyula, a Lombard FC Pápa vezetőedzője.

„Sajnos kihagytam a tizenegyest, pedig edzésen sem szoktam hibázni, talán a mély talaj zavart meg, de nem szeretnék kifogásokat találni. A tavasz első sikeréért küzdöttünk, ezért mindenképp gólt akartam szerezni. Nem volt egyszerű, de a csapatnak sikerült kiharcolnia, ami kellő lökést adhat a folytatásban is. Az első két meccsünkön nem szereztünk pontot, és az előjelek sem voltak a legjobbak, nem tudtunk rendes pályán edzeni, de a munka meghozta a sikert" – mondta a tizenegyest hibázó, majd gólt szerző kaposvári támadó, Waltner Róbert.

 

Legfrissebb hírek

Csepel SC: szurkolói ankét a tavaszi hazai bajnoki rajt előtt

Labdarúgó NB II
2025.03.05. 19:43

Mind a négy csoportban nagy harc lesz tavasszal a feljutásért – NB III-as beharangozó

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 09:43

Férfi röpi Extraliga: 21/21 – képtelen hibázni a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 22:03

Női röpi Extraliga: söpréssel elődöntős a Kaposvár

Röplabda
2025.02.23. 21:46

Papírformasikert aratott a Kaposvár és a MÁV Előre is a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.02.14. 21:16

Háromszor annyi gólt dobott az FTC, mint a Kaposvár

Vízilabda
2025.02.14. 20:51

A Kaposvár nyerte a rangadót a női röplabda Extraligában

Röplabda
2025.01.25. 21:06

Szegeden nyert a Kaposvár a férfi vízilabda ob I-ben

Vízilabda
2025.01.25. 18:46
Ezek is érdekelhetik