NB I: Csak az volt a kérdés, hogy mikor fordítunk - Pintér

Vágólapra másolva!
2013.09.15. 21:14
null
Pintér Attila így örült csapata sikerének (Fotó: Czerkl Gábor)
Hiába vezetett, pályaválasztóként egygólos (2–1) vereséget szenvedett az MTK a bajnoki címvédő Győri ETO-tól az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójában. Garami József vesztes csapata küzdeni tudását emelte ki, míg a győztes oldalon Pintér Attila a második félidőben nyújtott teljesítményüket. Az első győri gólt szerző friss igazolás, Rudolf Gergely pedig a gyors beilleszkedést.

„Az első félidőben jól játszottunk, voltak lehetőségeink – nyilatkozta a mérkőzést közvetítő Sport Tv-ben Garami József, az MTK rutinos mestere. – A második félidőben a játék irányítását átvette a Győr, de ettől függetlenül igazán komoly gólhelyzet nem alakult ki a kapunk előtt. Ami volt lövés, az a kipattanó labdák után született, és nekünk is megvoltak a lehetőségeink. A játékosok mindent megtettek azért, hogy sikeresen jöjjenek le a pályáról, de ez nem jött össze. A játék minősége ezúttal talán gyengébb volt, mint korábban néhány mérkőzésen, de küzdelemből jól vizsgáztak a gyerekek. Ha így küzdünk a folytatásban, akkor előbb-utóbb mi is nyerünk.”

„Az első félidőben lassan járattuk a labdát, keveset futottunk, körülményesek voltunk, meg is fogott minket a bekapott gól – értékelte a találkozót a győztes győriek szakvezetője, Pintér Attila. – Utána a második félidőben már egyértelmű volt, hogy mit szeretne a csapat, mit kértünk a szünetben, és a cserék is hozzá tudtak tenni a játékhoz. A kérdés csak az volt, hogy mikor tudjuk megfordítani az állást, hiszen aki látta a meccset, az tudja, hogy a második félidőben rengeteg helyzet adódott előttünk. Illetve gólt is rúgtunk, amit nem adtak meg, nem tudom, hogy az végül szabályos volt-e, mert már azzal tudtunk volna fordítani. De tanulság az, hogy nem szabad egyetlen félidőnyi előnyt adni egyetlen csapatnak sem, hiszen ha így tudunk játszani a fordulás után, akkor az az első félidőben is elvárható. Az elején lassan járattuk hátul a labdát, nem éreztük egymás távolságát, amikor viszont rendezni tudtuk a sorainkat, illetve azokat a dolgokat, amiket a szünetben kértem, utána megvalósították a játékosok, már sokkal gyorsabbak lettünk. És ami nem a mi játékunk, hogy rugdaltuk be a labdákat olyan területekre, ami nem is volt meg. Amikor pedig megvolt a lehetőség, akkor nem indítottunk. A második félidei játékhoz azonban már külön gratulálok, miként a közönségnek is. Szeretnék még egy emberről megemlékezni a csapat nevében, aki sajnos nincs már közöttünk. Németh Feri barátom, aki a Nemzeti Sportnak, illetve a szövetségnek volt a sportfotósa, és aki mindig itt lesz velünk a pályán. A kis gyászkarszalag, ami a játékosainkon volt, az nemcsak a kosarasoknak szólt, hanem Németh Feri barátunknak is.”

„Nagyon fontos volt számomra ez a mai mérkőzés, bár számomra minden mérkőzés az. Ez volt az első bajnokim, amit a Győrben játszottam, nagyon örülök, hogy egy ilyen csapathoz kerültem, ahol ilyen jó társaim vannak. Befogadtak hamar, már az első mérkőzésen is elég jól ment a játék, külön a mester is nagyon sokat foglalkozott vele egyénileg, de igazából az egész csapatnak köszönet jár azért, hogy ilyen hamar be tudtam illeszkedni – mondta Rudolf Gergely, aki az egyenlítést érő góllal járult hozzá a győri sikerhez. – Az első félidőben nem jöttek be azok a dolgok, amiket szerettünk volna, kimaradtak a helyzeteink, a második felvonás azonban már egyértelműen a miénk volt, és több szép helyzetet is kialakítottunk.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik