Az immár összetartóbb újpesti közösség a DVSC-t is meglepné

Vágólapra másolva!
2013.11.03. 11:00
null
Balajcza Szabolcsra főszerep vár a DVSC ellen (Fotó: NS-archív, Mirkó István)
Vasárnap a DVSC-Teva újpesti vendégjátékával folytatódik a labdarúgó NB I 13. fordulója, majd a bajnok Győri ETO a jó formában lévő Bp. Honvédhoz látogat.

 

ÚJPEST–DEBRECEN

VIGNJEVICS A DEBRECEN GYENGE PONTJAIRA KÉSZÜL
„Nehéz meccs lesz, nagyon jó csapatnak tartom a Debrecent. Sok minőségi és tapasztalt játékos szerepel ott, nem véletlenül küzd a bajnoki címért. Jól birtokolják a labdát a debreceniek, a kontráik is veszélyesek, főleg Ibrahim Sidibe és Kulcsár Tamás miatt, de mögöttük Selim Bouadlának és Szakály Péternek sem szabad nagy teret hagynunk. Persze vannak gyengébb pontjaik is, azokat kihasználva kell majd megnyernünk a meccset” – nyilatkozta a mérkőzés előtti edzés után Nebojsa Vignjevics az ujpestfc.hu-nak.

A kupameccsen remekül játszó Lázár Bence négy gólt szerzett Baján a Magyar Kupában, és bizakodóan várja a Debrecen elleni bajnokit is.

„Azért a Baja nem a Debrecen, ugyanakkor tétmeccsen négy gólt szerezni, azt hiszem, az ellenféltől függetlenül nem rossz. Biztosan jót tett nekem a négyes, remélem, immár a sérülések is elkerülnek, mert a derékműtétem miatt még elő-előjött az izomfáradtság. És az új edzőről sem szabad megfeledkezni, Nebojsa Vignjevics érkeztével máris felszabadultabb a társaság" – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak az újpesti támadó, Lázár Bence.

A 22 éves játékos lezárta a korábbi sikertelenebb időszakát, és már csak a jövőre koncentrál.

„Nem szeretnék a múltról beszélni. A szerb szakembernél szerencsére mindenki tiszta lappal indult, próbálok bizonyítani. A mester roppant céltudatos, egyszersmind keménykezű, hamar igyekezett megismerni a játékosokat, felmérni, ki mire lehet képes. Jók a meglátásai, szóval bizakodom, hogy együtt sikeresek leszünk."

Lázár szerint csapatmunkával a Debrecen is legyőzhető.

„Bár sok a sérültünk, elöl azért van választási lehetőség. Természetesen nagyon örülnék neki, ha a hétközi négy gólommal bejátszottam volna magam a kezdőbe, de ha mégis a kispadról kell beszállnom, akkor is mindent megteszek a győzelemért. Merthogy hiába erős csapat a Debrecen, a miénk immár összetartóbb közösség, és győzni szeretne hazai pályán” – nézett a mérkőzés elé a fiatal támadó.

BUDAPEST HONVÉD–GYŐRI ETO

Lipták Zoltán, a győriek válogatott hátvédje szerint nincs remegés, összeugró gyomor, félelem, ha hazapasszolják a labdát kapusuknak, Lubos Kamenárnak.

„Mindenki tudja, látta, hogy kapusunk hibázott a múlt heti, Puskás Akadémia elleni mérkőzésen, amikor csak várt és várt Djordje Kamber hazaadott labdájával, majd kirúgásába Lencse László belelépett, amiből gól lett, ennek ellenére hiszünk egymásban. Biztos vagyok benne, ha nem döntetlenre végződik a mérkőzés, nem beszéltek volna ennyit erről az esetről” – fogalmazott a Nemzeti Sportnak Lipták Zoltán, az ETO 28 esztendős középső védője.

A szerdai, Gyirmót FC Győr elleni Magyar Kupa-összecsapáshoz (3–0) hasonlóan a szlovák kapus áll a gólvonalon a Budapest Honvéd ellen is, vagyis a védő szerint továbbra is bíznak társukban.

„Hangsúlyozom, jó néhány pontot hozott már nekünk Lubos, továbbra is bízni kell benne, így a vasárnap is. Kiváló formában van a Honvéd, utóbbi négy mérkőzését megnyerte, így résen kell lennünk. Rengeteg a sérültünk, de hiszek a sikerben, önbizalommal telve utazunk Kispestre” – tette hozzá Lipták.

A Tippmixrpo oldalon mindkét magyar bajnokin a vendégek győzelmét tartják a legvalószínűbbnek. Egy esetleges újpesti bravúr már kimondottan jól fizet.

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ – PROGRAM
Időpont Mérkőzés (Tv) Játékvezető
November 1., péntek
19.00 Lombard Pápa–Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 3–1 Farkas Ádám
November 2., szombat
14.00 Diósgyőri VTK–Ferencváros 1–4 Andó-Szabó Sándor
16.00 Mezőkövesd–Pécsi MFC 0–1
Bognár Tamás
16.00 Kaposvári Rákóczi–Videoton 1–0 Németh Ádám
18.00
Puskás Akadémia FC–MTK 1–1 Erdős József
20.00
MVM Paks–Szombathelyi Haladás 0–1
Kassai Viktor
November 3., vasárnap
16.30 Újpest–DVSC (Tv: M1) Vad II István
18.30
Budapest Honvéd–Győri ETO FC (Tv: Sport2)
Solymosi Péter
TABELLA ♦ GÓLLÖVŐLISTA ♦ MENETREND ♦ EREDMÉNYEK
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 13 9 1 3 27–9 +18 28
2. Diósgyőri VTK 13 7 4 2 23–14 +9 25
3. DVSC-Teva 12 7 3 2 28–13 +15 24
4. Ferencváros 13 7 2 4 21–17 +4 23
5. Haladás 13 6 5 2 21–15 +6 23
6. Budapest Honvéd 12 6 2 4 19–14 +5 20
7. Győri ETO 12 5 5 2 21–13 +8 20
8. Lombard Pápa FC 13 5 2 6 17–19 –2 17
9. Pécsi MFC 13 5 2 6 20–23 –3 17
10. MVM Paks 13 4 3 6 16–21 –5 15
11. Kecskeméti TE 13 4 3 6 18–26 –8 15
12. Újpest FC 12 3 4 5 17–19 –2 13
13. MTK Budapest 13 3 3 7 13–15 –2 12
14. Puskás Akadémia FC 13 3 3 7 14–25 –11 12
15. Mezőkövesd 13 3 2 8 15–28 –13 11
16. Kaposvári Rákóczi 13 2 2 9 11–30 –19 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik