Mezőkövesd: Nagy hasznunkra lehet a szlovák védő - Véber

Vágólapra másolva!
2014.01.19. 10:02
Véber György, a labdarúgó NB I-ben szereplő Mezőkövesd vezetőedzője szerint mindkét érkező, a szlovák Stanislav Velicky és Takács Péter is nagy segítsége lehet a védelemnek a tavasszal. A szakember szerint a két diósgyőri próbajátékos sorsa is hamarosan eldől.

„A tesztelésre érkezőt szlovák Stanislav Velicky nagy hasznára lehet a csapatnak. Remekül játszott a védelem tengelyében, remélem, rátermettségét a későbbi mérkőzéseken is bizonyítja. A Diósgyőrtől hozzánk kerülő Takács Péter a védelem vagy a középpálya jobb oldalán kaphat helyet, attól függően, hogyan teljesít a következő hetekben. A jövő héten eldől az is, miként döntünk Menyhért Ádám és Csirszki Martin jövőjéről” – tájékoztatta a Nemzeti Sportot a Mezőkövesd vezetőedzője, Véber György.Véber György.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESD-ZSÓRYNÁL
Érkezők: Takács Péter (Diósgyőri VTK), Stanislav Velicky (szlovák, szabadon igazolható, legutóbb DAC 1904 Dunajská Streda – Szlovákia)
Távozott/távozhat: Bagi István (?), Hamar Ádám (Szolnoki MÁV FC), Irhás Ignác (Kisvárda), Kiss Máté (Győri ETO FC – lejárt a kölcsönvételi szerződése), Lakatos Béla (?), Linas Pilibaitis (litván, Győri ETO FC, lejárt a kölcsönvételi szerződése), Petneházi Márk (Dunaújváros PASE), Vaskó Tamás (MTK Budapest?)
Kiszemeltek: Peter Chrappan (szlovák, Zlaté Moravce – Szlovákia, próbajáték), Csirszki Martin (Diósgyőri VTK – kölcsönbe?), Menyhért Ádám (Diósgyőri VTK – kölcsönbe?), Rajczi Péter (szabadon igazolható, legutóbb Kecskeméti TE), Peter Styvar (szlovák, Senec – Szlovákia, próbajáték), Szilvási Zoltán (ukrajnai, próbajáték), Vermes Krisztián (Újpest FC)

 

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
Tegnap, 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
Tegnap, 13:44

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Ötvös-munkával jutott nyolc közé a kupacímvédő Paks

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 18:50

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01
Ezek is érdekelhetik