Pomper: A pályafutásom fele kölcsönkéregetéssel telt el

A FERENCVÁROSNÁL FÉL ÉVIG NEM KAPTAM FIZETÉST

„Én pontosan akkor csöppentem bele, amikor a magyar labdarúgás úgy, ahogy volt, egy kuplerájhoz hasonlított. Tíz klubomból nyolcban nem kaptam meg a pénzt, mindenhonnan úgy kellett eljönni, hogy »bontsuk fel a szerződést, és akkor elfelejtjük a tartozást, és akkor ingyen mehetsz el«.”

Az akkor a fehérváriakat erősítő Pomper Tibort a 2003 májusában lejátszott Videoton–Bp. Honvéd bajnoki mérkőzést követően kirobbant bundabotrány után nyolc hónapos eltiltással sújtották.

„Én azért kaptam egy nyolc hónapos eltiltást, amit igazából utána lefeleztek négy hónapra. Megmondom őszintén, hogy ott már azért az embernek elment a kedve ettől az egésztől. Főleg úgy, hogy amikor ezt az eltiltást kaptam, pontosan egy olyan futballklubban játszottam, ahol természetesen, szinte már meg sem kéne említeni, kisebb-nagyobb összeggel tartoztak, és ez pontosan jó volt arra, hogy ne kelljen kifizetni. A pályafutásom fele kölcsönkéregetéssel telt el. A Ferencvárosnál fél évig nem kaptam fizetést. Győrben ott maradt négymillió forint prémium. Abban a pillanatban, amikor engem ezzel megkerestek, és volt erre lehetőség, én megcsináltam.”

NEM VOLT NEHÉZ DOLGUK

„Nem volt nehéz megtalálni a játékosokat, ugyanis az én időszakomban általában tizenhat klubból volt három, amely fizetett. Szóval nem volt nehéz dolga annak, aki csinálta ezeket a megkereséseket. Hozzáteszem, itt igazából már nem is arról volt szó, hogy a játékosokat keresték meg. Én nagyon jól tudom, hogy már a játékosok keresték a lehetőséget, akik olyan helyzetbe kerültek, hogy már nem tudtak mihez nyúlni, hogy hogyan lehetne azt a pénzt pótolni, amivel tartoznak nekik, amivel terveztek és fejben esetleg már elköltöttek.”

PITIÁNER ÜGY, EZÉRT NEM KELLENE BÖRTÖNT ADNI

„Jelenleg három vagy két ember viszi el az utóbbi húsz-harminc év magyar labdarúgásának a mocskát, szennyét – folytatta Pomper. – Hogy jogosan ülnek-e vagy sem, ez majd kiderül, de azért furcsállom azt, hogy például az új bundaügyből kifolyólag akiket meggyanúsítottak, azok futballoznak, illetve azok, akik bűnsegédként vannak meggyanúsítva, bűnsegédként börtönben ülnek. Nem gondolom, hogy ezért börtönt kellene adni. Lassan meg kellene húzni a határt. Itt nem bűnözőkről van szó. Itt eltévedt sportolókról van szó. Attól, hogy mondjuk egy harmincéves játékost leültetnek három-négy évre, nem hiszem, hogy jobb ember lesz. Nyilván a bíróság is tudja, hogy itt nem letöltendő börtönöket kell kiosztani, mint ahogy én még nem nagyon hallottam, hogy Európában játékost börtönbe raktak volna. Nem félek a börtöntől, nem szeretnék egy ilyen pitiáner ügy miatt börtönbe kerülni. Számomra amit én csináltam, az egy pitiáner ügy ahhoz képest, amit mondjuk én tíz éven keresztül elviseltem a vezetőinktől. Nagyon érdekes, hogy nagyon kerülik a vezetőkről való beszélgetést. Az én olvasatomban sokkal nagyobb bűn, amit ezek a vezetők csináltak itt évekig. Sokkal nagyobb bűncselekmény, mint amit a játékos csinált. Családokkal játszottak, kapcsolatokkal játszottak. Egyszerűen ellehetetlenítettek embereket, családokat, és soha nem derült ki, soha erről nem beszélt senki.

Nincs azzal gond, ha nem fizetnek, csak akkor nem kell futballt csinálni. Nem kell BL-főtáblára kerülni, és nem kell hangoztatni, hogy itt ilyen rendben vannak a dolgok, meg olyan rendben vannak a dolgok. Mitől ne legyen bunda? Attól ne legyen bunda, hogy a vezetők azt akarják, hogy ne legyen? Attól még lesz. Ráadásul jelenleg azt látom, hogy ha holnap történik mondjuk egy gyanús mérkőzés, elég azt mondani, hogy a K. meg a L. csinálta. Elég, mert nem az igazság érdekli a bíróságot, meg a nyomozókat, hanem most ez van, hogy K., L. minden. Nyilván nem ez a két ember tette tönkre a magyar labdarúgást. El lehet hitetni az emberekkel, de nem ez van.”

MOST MÁR NEM CSINÁLNÁ

„Azt látom, hogy a teljes igazság nem érdekli a sajtót, meg nem érdekük, hogy a teljes igazságot lehozzák. Tehát van egy jó dolog, két-három ember ül a börtönben, illetve húszan-harmincan ülünk majd a bíróságon, és ezzel le van tudva az utóbbi húsz évnek a szennye, a mocska. Tudja mindenki, hogy ez nem így van, ez csak egy kisebb szelete a dolognak. A többiről meg nem beszél senki, miért?
Így utólag persze, hogy nem érte meg. Akkor, abban a helyzetben az ember hozott egy döntést, aztán nyilván most már azt mondja, hogy ezt nem csinálná. Ebben semmiféle öröm, semmi jó dolog nincs. Ez rossz, idegileg, mindenhogy nagyon megterhelő dolog. Az újságban már mindenhol úgy adják el, mintha ez egy jó dolog lenne, de nem az. Nem véletlenül csinálja ezt a játékos... Hogy mikor fogja megtudni az igazságot a magyar nyilvánosság? Hát, szerintem soha.”