Haladás: Négy ponttal többünk is lehetne - Nagy Gábor

Vágólapra másolva!
2014.03.27. 20:12
Négy pontot hiányol Nagy Gábor, az élvonalbeli Haladás labdarúgója együttese tavaszi összterméséből. A szombathelyi együttes a hétvégén a nagyon komoly problémákkal sújtott Újpestet fogadja, amely bizonyította: mindez nem hat ki a szakmai munkára, az együttes teljesítményére.

 

„Értesültünk arról, hogy az utóbbi időben gondok vannak az újpestiek háza táján, de azt gondolom, ez a játékukban nem mutatkozik meg – nyilatkozat Nagy Gábor a vaol.hu-n. – Tévében láttam a legutóbbi, Diósgyőr elleni bajnokijukat, nagyon meggyőzően futballoztak. Nem lesz egyszerű dolgunk vasárnap, ráadásul mindössze négy pontra vannak mögöttünk a tabellán. Nem állunk rosszul a bajnokságban, de azért van bennünk egy kis hiányérzet. Az MTK ellen kapufákat lőttünk, Pápán rengeteg ziccert kihagytunk, úgyhogy négy ponttal többünk is lehetne. Nyilván nem örülünk, ha kimaradnak a helyzetek, viszont az biztató, hogy minden meccsen odakerülünk a kapu elé, megvannak a lehetőségeink. Jobban kell koncentrálnunk, nincs mese. Pápán egész jól játszottunk, jó lenne átmenteni a múlt heti formát az Újpest ellen is.”

A Haladás idén az MTK-val otthon (0–0), a Pápával idegenben (1–1) játszott döntetlent, a Kecskemétet pályaválasztóként legyőzte (1–0), viszont Debrecenben kikapott (2–0).

Legfrissebb hírek

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19

Ciprusra igazolt a Puskás Akadémiától távozó középpályás – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 06:33

Albán válogatottat is megjáró játékossal erősített az ETO

Labdarúgó NB I
2024.07.08. 19:35

Mégsem érkezik a 26 éves angol középpályás a Fehérvárhoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 09:32

Szendrei Norbert: Gólerős csatárra van szükségünk

Labdarúgó NB I
2024.07.03. 08:37

NB I: U20-as válogatott játékost igazolt a ZTE

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 21:51

NB I: montenegrói válogatott érkezett a DVTK-hoz – hivatalos

Labdarúgó NB I
2024.07.02. 17:46
Ezek is érdekelhetik