Ligakupa: a Debrecen Kovács hajrágóljával kiejtette a Győrt

Vágólapra másolva!
2014.03.04. 18:52
A Ligakupa nyolcaddönő visszavágóján a DVSC-Teva hazai pályán 3–1-re legyőzte a Győri ETO-t, és 4–3-as összesítéssel továbbjutott.

A 2–1-es ETO-győzelemmel záruló múlt heti győri meccs után a mai debreceni visszavágó első félidejében kiegyenlített meccset vívott a válogatott játékosai nélkül felálló DVSC-Teva és a Győr.

A félidő hajrájában azonban Marián Had hibáját követően előnybe kerültek a hazaiak – legalábbis emberelőnybe. A szlovák védő a 43. percben a tizenhatoson belül felvágta Ibrahima Sidibét, amiért második sárga lappal kiállította a győriek játékosát Németh Ádám játékvezető. A megítélt büntetőt a sértett Sidibe végezte el, de gyenge gurítását védte Pogacsics Krisztián védeni tudta.

A második félidő elején azonban már gólra váltotta az előnyét a DVSC, Selim Bouadla passzából az első meccsen is eredményes Bódi Ádám lőtt a kapu bal oldalába. 1–0

A 68. percben Bouadla már a támadás befejezésében is jeleskedett: a tizenhatos előtt két csel után a jobb alsó sarokba lőtt. 2–0

Öt perccel később büntetőhöz jutott a Győri ETO, miután Spitzmüller Istvánt látta szabálytalannak a játékvezető a büntetőterületen belül. A 11-est Mihai Nicorec a kapu közepébe lőtte. 2–1

Ezt követően már-már úgy tűnt, hogy a DVSC 2–1-re nyer, így jöhet a hosszabbítás, de Kovács Ádám a 88. percben eldöntötte a továbbjutás kérdését: a téli szünetben szerződtetett támadó lövésébe még a győri Rok Kronaveter is beleért, így kötött ki a labda a győri kapuban. 3–1

A Debrecen 3–1-re nyert és 4–3-as összesítéssel továbbjutott a Ligakupa legjobb nyolc csapata közé.

LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ
, VISSZAVÁGÓ
DVSC-TEVA–GYŐRI ETO 3–1 (0–0)
Debrecen, 1500
néző. V: Németh Á. (Bozó, Szalai D.)
DVSC-TEVA: Verpecz – Karikás (Dombi, 80.), Króner, Szatmári, Vadnai – Bódi, Spitzmüller, Bouadla, Ferenczi J. (Kovács Á., 70.) – Seydi (Király V., 92.), Sidibe. Vezetőedző: Kondás Elemér
GYŐR: Pogacsics – Wolfe, Sztanisics, Had, Dinjar – Nagy Á. (Andrics, a szünetben) – Martínez, Kronaveter, Illés D., Nicorec (Medgyes, 88) – Burgos (Nagy B., 58.). Vezetőedző: Horváth Ferenc
Gólszerző: Bódi (1–0) a 49., Bouadla (2–0) a 69., Nicorec (11-esből, 2–1) a 74., Kovács Á. (3–1) a 88. percben
Kiállítva: Had (második sárga lap után) a 43. percben
Tj: a DVSC-Teva, 4–3-as összesítéssel

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik