Haladás: Simon maradna, Balajti közelít, Jagodics mehet

Vágólapra másolva!
2014.06.19. 08:30
A Palermo Szombathelyre kölcsönadott labdarúgója, Simon Ádám szívesen folytatná pályafutását a Haladásban, míg a jelenleg még debreceni Balajti Ádám egyre közelebb kerül a klubváltáshoz. Az Ajkáról visszatérő Jagodics Márk újabb kölcsönadással számolhat.

„A kölcsönadási szerződésem július harmincegyedikén jár le – mondta Simon Ádám, de az olasz élvonalba visszajutó Palermo szándékairól nem kapott tájékoztatást. – Eddig még semmilyen jelzés nem érkezett olasz klubomtól. Továbbra is Szombathelyen szeretnék futballozni, elvégre jól érzem magam a csapatban, de nem rajtam múlik a folytatás.” Simon Ádám, de az olasz élvonalba visszajutó Palermo szándékairól nem kapott tájékoztatást. – Eddig még semmilyen jelzés nem érkezett olasz klubomtól. Továbbra is Szombathelyen szeretnék futballozni, elvégre jól érzem magam a csapatban, de nem rajtam múlik a folytatás.”

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető elárulta, előrehaladott tárgyalásokat folytatnak a DVSC vezetőivel Gyurján Bence ügyében. A debreceniek – amint arról már beszámoltunk – szeretnék átigazolni a támadót, a szombathelyiek cserébe Balajti Ádámot kérik, aki a jövő héten csatlakozhat a Haladáshoz.

A Haladás tizenkilenc mezőnyjátékossal és három kapussal kezdte el a felkészülést. A többiekkel együtt gyakorolt Halmosi Péter, bár még mindig nem tudott megegyezni a tulajdonosokkal a hosszabbításról. Guzmics Richárdot azonban hiába is keresték, a védő már nem tartozik a Haladás kötelékébe, mert lejárt a megállapodása.

Hiányzott Rózsa Dániel és Nagy I Gábor, ők válogatott szereplésük miatt később kezdik el a munkát – igaz, a középpályás a Diósgyőrrel is tárgyal. Fehér Zoltán ugyancsak később kapcsolódik be a munkába, meghosszabbított szabadságát tölti ugyanis a szakmai stáb engedélyével.

A centerpályán labdázók között több fiatal játékos – Füredi Patrik, Jancsó András, Rácz Barnabás, Tihanyi Olivér és Tóth Martin – is ott volt, ők az Illés Akadémiáról jöttek. Két régi-új labdarúgó is megkezdte a gyakorlást, Jagodics Márk eddig a másodosztályú FC Ajkában, Farkas Márk pedig a Gyirmótban szerepelt kölcsönben.

„Középső védők tekintetében jól állunk, ezért lehet, hogy Jagodics Márkot továbbra is kölcsönadjuk” – mondta Artner Tamás vezetőedző a játékosról.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Jagodics Márk (Ajka – kölcsönből vissza?), Kulcsár Kornél (Lombard Pápa – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Bosnjak Predrag(Ferencváros), Guzmics Richárd (?), Gyurján Bence (DVSC), Halmai Ramon (MTK?), Halmosi Péter (?), Hrepka Ádám (?), Jagodics Márk (kölcsönbe?), Nagy I Gábor (DVTK?), Németh Márió (DVTK?; Újpest?), Radó András (Ferencváros ?), Simon Ádám (Palermo – Olaszország, kölcsönből vissza?), Tóth Péter (Pinkafeld – Ausztria)
Kiszemeltek: Balajti Ádám (DVSC-Teva)

 

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik