Győri ETO: az MU-hoz igazolt a légiós, de nem ahhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.31. 09:28
null
Burgos Amerikában próbál szerencsét
A legutóbb a Győri ETO-ban szereplő Rafael Burgos a Minnesota Unitedban folytatja a pályafutását – jelentette be az amerikai csapat.

Burgos a szezon végéig, kölcsönbe került a Minnesotához, amely az Észak-amerikai Futballigában (North American Soccer League) szerepel, ami gyakorlatilag a második vonalnak felel meg az Egyesült Államokban az MLS (Major League Soccer) mögött.

A 26 éves Burgos korábban a Kecskemétben, majd a Győrben futballozott, a két magyar csapatban összesen 41-szer lépett pályára és 10 gólt szerzett. 2010 óta 31-szer szerepelt a salvadori válogatottban.

„Olyan képességekkel rendelkezik, amire szükségünk van. Megpróbál gólt szerezni vagy helyzeteket teremteni. Olyan valaki, aki azért már tapasztalt, de továbbra is szeretne fejlődni játékosként" – mondta Manny Lagos, a Minnesota főedzője.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYŐRI ETO-NÁL
Érkezők: Milos Kocics (szerb, Portland Timbers – Egyesült Államok), Németh László (Sopron – kölcsönből vissza), Pogacsics Krisztián (FC Bihor – kölcsön után végleg), Priskin Tamás (Austria Wien – Ausztria, legutóbb Maccabi Haifa – Izrael), Stieber András (Aston Villa – Anglia), Windecker József (MVM-Paks – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Rafael Burgos (salvadori, Minnesota United – amerikai, kölcsönbe), Vladimir Djordjevics (szerb, Radnicski Nis – Szerbia), Kalmár Zsolt (Red Bull Leipzig – Németország), Kiss Máté (Mezőkövesd után Gyirmót – kölcsönbe), Patrick Mevoungou (kameruni, ?), Nagy Gergely (Dunaújváros), Mihai Nicorec (román, ?),Novák Csanád (KTE), Paku Roland (Nyíregyháza után Gyirmót – kölcsönbe), Simon András (KTE után Paks?)
Kiszemeltek: Milan Borjan (kanadai, klub nélkül, legutóbb Sivasspor – Törökország), Martin Fenin (cseh, Slavia Praha – Csehország), Giorgi Kvitalia (grúz, szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Győri örömkönnyek az öltözőben

Népsport
2025.02.24. 10:44

Kézilabda: „Rohanunk, de hova?” – kerekasztalnál az akadémiai vezetők

Utánpótlássport
2025.02.20. 19:57
Ezek is érdekelhetik