DVSC: Kognitív képességekben keletkeztek problémák - Kondás

Vágólapra másolva!
2014.09.19. 11:21
Kondás Elemér, a labdarúgó NB I-ben szereplő DVSC vezetőedzője állítja, a megoldás már megvan a problémájukra. A debreceniek hét mérkőzésen mindössze nyolc pontot szereztek a bajnokságban.

„Most is volt egy átfogó felmérés, amelyen kiderült, hogy edzésélettani szempontból nagyon jó állapotban van a csapat, tehát a probléma inkább mentális eredetű – idézi Kondást a dvsc.hu-nak. – Kognitív képességekben keletkeztek problémák, amiket főleg a stressz, a belső feszültség és a szorongás jellemez. Ezeket kell orvosolnunk.” Kondást a dvsc.hu-nak. – Kognitív képességekben keletkeztek problémák, amiket főleg a stressz, a belső feszültség és a szorongás jellemez. Ezeket kell orvosolnunk.”

„Ez persze nem olyan, hogy bemegyünk a szervizbe, állítunk az autó karburátorán, s máris működik. Itt emberekről van szó, de természetesen azon vagyunk, hogy minél hamarabb eredményeket érjünk el. A szurkolók itt tudnak segíteni. Ilyen állapotban azonban a kritika nem biztos, hogy használ, a biztatás sokkal inkább.”

„Mindenkinek, aki a DVSC-nél dolgozik, ez egy óriási kudarc volt. Az elismerések elmaradtak, csak a kritikát kapta a csapat. Ezek vezettek oda, hogy most a társaság mentális állapota meggyengült. A megoldás már megvan, a megoldási terv is, nyilván erről nem fogok beszélni, mert ez a magánügyünk.”

A Debrecen vasárnap 18.30-tól a Kecskemétet fogadja a Nagyerdei Stadionban.

Legfrissebb hírek

A Kecskemét játszhat az ötödik helyért a férfi röplabda Extraligában

Röplabda
2025.04.17. 21:29

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 11:31

A hajrában két perc alatt fordított a Diósgyőr, pont nélkül maradt a Kecskemét

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 19:55

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Lukács Dániel: Kecskeméten már történt néhány csoda

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 11:17
Ezek is érdekelhetik