Sorozatban nyolcadszor is győzött „odahaza” az MTK

Vágólapra másolva!
2014.09.20. 18:25
null
Kanta József tizenegyesből talált az újvárosiak kapujába (Fotó: Fuszek Gábor)
A labdarúgó NB I 8. fordulójában az MTK a Dunaújvárost fogadta. A hazaiak a 37. percben szereztek vezetést Pölöskei Zsolt találatával, majd a második játékrészben Kanta József tizenegyesből állította be a végeredményt.

 

A tabellán elfoglalt helyezések alapján egyértelműen a kék-fehérek voltak a meccs esélyesei, s ennek megfelelően aktívabban is kezdték a találkozót, ám idővel meglepetésre fordult a kocka, s a vendégek kezdtek több helyzetet kialakítani.

Előbb Nikházi Márk, majd Timotej Dodlek lövését kellett védenie Hegedüs Lajosnak, aztán Milan Perics elől is neki kellett tisztázni, míg utóbbi egyszer a kapu mellé fejelt, Dodlek bombáját pedig Vass Ádám blokkolta. Eközben a túloldalon mindössze egy vérszegény Kanta József-fejes érdemelt említést, amelyet Milinte Árpád könnyedén megfogott.

Az újvárosi helyzetek a 30. percben csúcsosodtak ki, amikor Nikházi remek löketét Hegedüs csak a jobb oldali kapufa segítségével tudta hárítani. Ezek után gyakorlatilag derült égből villámcsapásként szerzett vezetést az MTK: a 37. percben bal oldali támadás végén Horváth Zsolt passzolt Kantához, aki előbb lőtt, majd a blokkról visszapattanó labdát egyből középre adta. Itt Pölöskei Zsolt vette azt át, majd jobbal, 9 méterről, a kapu jobb alsó sarkába lőtt (1–0).

A vendégek nem kedvetlenedtek el, és a szünetben csereként beállt Zsótér Donát emelésével jelezték, hogy komolyan gondolják a pontszerzést, Hegedüs azonban ezúttal is bravúrral mentett, a 63. percben pedig Szekeres Adrián buktatta a tizenhatoson belül Horváthot, és Kassai habozás nélkül a büntetőpontra mutatott. A tizenegyestKanta József váltotta gólra(2–0).

Na, ezek után már lecsillapodott a harci kedv a vendégekben, s bár Zsótérnak volt még egy ígéretes lövése, Hegedüs ezt is hárította, s ezzel gyakorlatilag a puskaporukat is ellőtték az újvárosiak. Mivel az MTK sem erőltette már a támadásokat, maradt a 2–0 – ez a győzelem sorozatban a nyolcadik siker volt pályaválasztóként.

LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
MTK Budapest–Dunaújváros PASE 2–0 (Pölöskei Zs. 37., Kanta J. 64. – 11-esből)


LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 19., péntek
19.00

Pécsi MFC–MVM-Paks 1–1

Solymosi Péter
Szeptember 20., szombat
14.30
Nyíregyháza Spartacus˜–Győri ETO 2–3 Vad II István
16.30
Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 2–1Szabó Zsolt
18.30
MTK Budapest–Dunaújváros PASE 2–0 Kassai Viktor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 0–2
Andó-Szabó Sándor
20.30Puskás Akadémia–Lombard Pápa 3–0
Erdős József
Szeptember 21., vasárnap
16.30
Újpest FC–Ferencváros (Duna)
Farkas Ádám
18.30
Debreceni VSC–Kecskeméti TE (Sport2)
Bognár Tamás
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 8 8 23–2 +21 24
2. MTK Budapest 8 6 2 12–9 +3 18
3. Diósgyőri VTK 7 5 2 13–6 +7 17
4. Ferencvárosi TC 7 5 2 12–6 +6 15
5. MVM Paks 7 4 3 13–3 +10 15
6. Győri ETO FC 7 3 1 3 12–12 0 10
7. Budapest Honvéd 8 3 1 4 8–8 0 10
8. Újpest FC 7 2 4 1 4–4 0 10
9. DVSC-Teva 7 2 2 3 5–6 –1 8
10. Nyíregyháza Spartacus FC 8 2 2 4 8–12 –4 8
11. Lombard Pápa FC 8 2 2 4 5–13 –8 8
12. Pécsi MFC 8 1 4 3 9–13 –4 7
13. Puskás Akadémia FC 8 1 2 5 8–13 –5 5
14. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
15. Szombathelyi Haladás 8 1 1 6 3–13 –10 4
16. Dunaújváros PASE 8 3 5 4–15 –11 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik