Az MTK ellen is folytatódott a Haladás vesszőfutása

Vágólapra másolva!
2014.11.09. 16:25
null
Hrepka Ádám bólint, pillanatokon belül a hálóban az MTK vezető gólja (Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 14. fordulójában is folytatódott a Haladás vesszőfutása, a vasi zöld-fehérek odahaza 3–0-ra kikaptak az MTK-tól.

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ

HALADÁS–MTK 0–3 (Hrepka 4., Torghelle 85., Bese 88.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Az eredmények még nem mutatják, de a statisztikák és az elemzések szerint már fejlődött a csapat – értékelte két mérkőzését a Haladás kispadján a csapat új mestere, Szentes Lázár, aki az MTK elleni bajnokin már a negyedik percben szembesülhetett a rögvalósággal: Pölöskei Zsolt lécről kipattanó bombájára a szombathelyiektől a nyáron a fővárosiakhoz került Hrepka Ádám egyedül érkezett az ötösön, és a kapuba bólintott. 0–1!

Nem sokkal később Kanta József kihagyott egy ordító helyzetet, és ez felébresztette a Halit, mert innentől kezdve átvette az irányítást a pályán; sőt, ziccereket is ki tudott alakítani, ám Hegedüs Lajos kitolta Tommaso Rocchi és Gaál Bálint lövését is a jobb alsó elől.

A pihenő után egyre monotonabban harcoltak egymással – s a legendás szombathelyi gyeppel – a felek, és hiába vártak a nézők az első igazi helyzetre. Közben lesérült Halmosi Péter és Devecseri Szilárd is a hazaiak közül, akik a hajrában is mentek előre rendületlenül – csakhogy közben először Torghelle Sándor (0–2), majd Bese Barnabás (0–3) használta ki a hazai védelem lefagyását.

Az MTK tehát sorozatban ötödik idegenbeli bajnokiján is győzni tudott, míg a Hali egymás után ötödik tétmérkőzését is elveszítette.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

MESTERMÉRLEG

„Le akartam cserélni Torghellét, de éppen szögletrúgás következett. Veszélyes a kapura, így fenn hagytam – kezdte értékelését Garami József, az MTK szakmai igazgatója a Duna Tv-nek adott nyilatkozatában a második gólt illetően. – Jó húzásnak bizonyult, ilyen a futball. A gól után odajött hozzám, és gratulált a döntésemért. Ilyen is ritkán fordul elő. Ez a második gól eldöntötte a meccset."

„Az első félidőben jól játszott a Szombathely. Nagy volt az iram, ez a játékrész kivette belőlünk a szuflát. Dicséret illeti a játékosaimat, mert mindent megtettek a győzelemért."

„Pontozásos alapon jobbak voltunk, de ez nem vigasztal – mondta Szentes Lázár, a Haladás vezetőedzője. – Beigazolódott a régi bölcsesség, ha nem rúgod, akkor kapod. Nyíregyházán büntetőből sem találtunk be. Bármilyen mondatot kezdhetünk „ha"-val, a végeredmény akkor is nulla-három. Jócskán akad feladat, össze kell szedni a társaságot."

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 14 12 1 1 31–5 +26 37
2. MTK Budapest 14 11 3 21–11 +10 33
3. MVM Paks 14 7 5 2 23–10 +13 26
4. Diósgyőri VTK 14 7 5 2 23–17 +6 26
5. Újpest FC 14 6 7 1 14–8 +6 25
6. Ferencvárosi TC 14 7 3 4 21–14 +7 24
7. DVSC-Teva 14 6 4 4 18–11 +7 22
8. Győri ETO FC 14 5 4 5 21–18 +3 19
9. Kecskeméti TE 14 5 4 5 14–15 –1 19
10. Puskás Akadémia FC 14 4 3 7 16–20 –4 15
11. Lombard Pápa FC 14 3 4 7 7–21 –14 13
12. Nyíregyháza Spartacus FC 14 3 2 9 13–21 –8 11
13. Budapest Honvéd 14 3 2 9 11–19 –8 11
14. Pécsi MFC 14 2 4 8 14–26 –12 10
15. Dunaújváros PASE 14 2 4 8 13–28 –15 9
16. Szombathelyi Haladás 14 2 2 10 5–21 –16 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
LABDARÚGÓ NB I, 14. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)Játékvezető
November 7., péntek
19.00 Budapest Honvéd–Ferencváros 2–3Fábián Mihály
November 8., szombat
14.00
Kecskeméti TE–Videoton 0–0
Iványi Zoltán
16.00
Újpesti FC–Puskás Akadémia FC 1–1
Vad II István
16.00MVM-Paks–Lombard Pápa 3–0 Németh Ádám
18.00Pécsi MFC–Győri ETO FC 0–3
Szabó Zsolt
20.00 Debreceni VSC-Teva–Dunaújváros PASE 2–0
Pintér Csaba
November 9., vasárnap
16.30Szombathelyi Haladás˜–MTK Budapest 0˜–3
Andó-Szabó Sándor
18.30 Diósgyőri VTK–Nyíregyháza Spartacus 2–1
Kassai Viktor
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik