Radó kihagyott 11-ese után büntetett a Nyíregyháza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.01. 15:57
null
(Fotó: Korponai Tamás)
A labdarúgó NB I 13. fordulójában a tizennegyedik Nyíregyháza Spartacus a tizenötödik Szombathelyi Haladást fogadta. Az első félidőben Radó András büntetőjét védte a hazaiak kapusa, Balogh János. A második félidőben aztán büntettek a hazaiak: a 64. percben Koller Krisztián szerezte meg a vezetést, a 75.-ben pedig Törtei Tamás talált be szabadrúgásból.

Két, a kiesési zónából menekülő csapat mérkőzését a hazaiak kezdték jobban: bár Mohamadou Abdouraman emelése még jócskán fölé ment, Zoran Kosztics, majd Pákolicz Dávid lövése után már Rózsa Dánielnek kellett védenie.

Negyedóra elteltével aztán kissé leült a találkozó, amiből aztán a vendég szombathelyiek jöhettek volna ki jobban. Előbb Tommaso Rocchi vezethette a kapura a labdát, de a 16-osnál Szokol Zsolt utolérte és szerelni tudta, majd Radó András fejese után pattant Törtei Tamás kezére a labda a büntetőterületen belül, ami után kisvártatva Németh Ádám játékvezető 11-est ítélt. Ám Radó büntetőjét Balogh János lábbal védte, így maradt a 0–0.

A szombathelyieknek volt még egy meg nem adott gólja, a túloldalon pedig Pekár László lövése kerülte el a kaput, Koller Krisztiánét pedig Fehér blokkolta. A szünet után a vendégek kezdtek jobban: Fehér fejese szállt fölé, majd Radó szabadrúgását kellett védenie Baloghnak.

A 64. percben megszerezték a vezetést a hazaiak: Kosztics bolondított meg két védőt is a jobb oldali alapvonalnál, remekül adott középre az üresen érkező Kollerhez, akinek még átvennie is volt ideje a labdát, s négy méterről, jobbal a kapu jobb oldalába lőtt (1–0).

Tíz perc elteltével biztossá tették a győzelmet a nyíregyháziak: Törtei végezhetett el szabadrúgást a 16-os jobb oldali csücskétől, és ballal a jobb alsó sarokba csavart. Rózsa kapus csak a gólvonal után tudta elkapni a labdát (2–0).

Megérdemelten győzött a Nyíregyháza a 11-est eltékozló szombathelyiek ellen.

NB I
13. FORDULÓ

Nyíregyháza–Szombathelyi Haladás 2–0 (Koller 64., Törtei 75.)

LABDARÚGÓ NB I, 13. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés(Tv)Játékvezető
Október 31., Péntek
19.00Kecskeméti TE–Puskás Akadémia FC 2–1Kassai Viktor
November 1., Szombat
14.00Győri ETO FC–Diósgyőri VTK 1–1
Erdős József
16.00Dunaújváros PASE–Pécsi MFC 3–2
Solymosi Péter
16.00Nyíregyháza–Szombathelyi Haladás 2–0
Németh Ádám
18.00Lombard Pápa–Debreceni VSC-Teva 0–2Andó-Szabó Sándor
20.00Ferencváros–MVM-Paks 0–0 Farkas Ádám
November 2., Vasárnap
16.30MTK Budapest–Újpest(Tv: M1)Iványi Zoltán
18.30Videoton–Budapest Honvéd(Tv: Sport2)Vad II István
AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 12 11 1 30–5 +25 33
2. MTK Budapest 12 10 2 18–10 +8 30
3. MVM Paks 13 6 5 2 20–10 +10 23
4. Diósgyőri VTK 13 6 5 2 21–16 +5 23
5. Ferencvárosi TC 13 6 3 4 18–12 +6 21
6. Újpest FC 12 5 6 1 12–7 +5 21
7. DVSC-Teva 13 5 4 4 16–11 +5 19
8. Kecskeméti TE 13 5 3 5 14–15 –1 18
9. Győri ETO FC 13 4 4 5 18–18 0 16
10. Puskás Akadémia FC 13 4 2 7 15–19 –4 14
11. Lombard Pápa FC 13 3 4 6 7–18 –11 13
12. Budapest Honvéd 12 3 2 7 9–15 –6 11
13. Nyíregyháza Spartacus FC 13 3 2 8 12–19 –7 11
14. Pécsi MFC 13 2 4 7 14–23 –9 10
15. Dunaújváros PASE 13 2 4 7 13–26 –13 9
16. Szombathelyi Haladás 13 2 2 9 5–18 –13 8
Dunaújváros PASE: 1 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik