Haladás: a Juventus kapusa hétfőtől a csapattal edz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.01.17. 13:49
Hétfőtől a Haladással edz Laurentiu Branescu, a Juventus román kapusa. Mint két hete megírtuk, van rá esély, hogy a 20 éves kapus az NB I-ben folytassa pályafutását.

A Haladás honlapja megerősítette, hogy Branescu szombaton Pozsonyba repült, ahonnan Szombathelyre utazik, és hétfőtől vesz részt a csapat edzésein. A Juvéval 2011-ben, 17 évesen szerződést kötő románnak a Juve Stabia és a Virtus Lanciano után a Haladás lehet a harmadik klubja, amely kölcsönveszi.

A Juvéval pénteken 2019-ig szerződést hosszabbító Branescunak Gianluigi Buffon, a torinóiak első számú kapusa a saját kesztyűjét adta kabalának, s sok sikert kívánt neki – írta a Haladás honlapja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők: Nagy Patrik (SV Seligenporten – Németország)
Kölcsönbe érkezők: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Laurentiu Branescu (román, a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország), Dudás Ádám (Győri ETO), Andrea Mancini (olasz, Bp. Honvéd, szabadon igazolható), Leandro Martínez (olasz-argentin, Győri ETO), Mohl Dávid (PMFC), Davide Petrucci (olasz, CFR Cluj – Románia)
Távozók: Dvorschák Gábor (Mezőkövesd), Szakály Attila (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók: Andrij Jefremov (ukrán, OFC Russel Gabcíkovo, Bős – Szlovákia)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak:Gyűrű László (lejár a szerződése), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd – kölcsön után végleg?), Radó András (érdeklődnek iránta: külföld), Skriba Máté (Veszprém után ZTE?), Zamostny Balázs (érdeklődnek iránta: Mezőkövesd)

 

Legfrissebb hírek

Egy gól és más semmi – Vlahovics góljával győzött a Juventus a Cagliari otthonában

Olasz labdarúgás
2025.02.23. 22:40

A Juventushoz igazolhat a Newcastle védője – sajtóhír

Minden más foci
2025.02.03. 10:16

BL-legek: Vangelisz Pavlidisz triplája árnyékba szorult, a Bologna történelmi győzelme Sahin állásába került

Bajnokok Ligája
2025.01.22. 10:18

Juventus: kármentés vagy az építkezés második szakasza?

Olasz labdarúgás
2025.01.15. 20:09

Az utolsó percben mentett pontot a Juventus a sereghajtó ellen

Olasz labdarúgás
2024.12.14. 22:47

A tartalékos Juventus elhozott egy pontot Milánóból

Olasz labdarúgás
2024.11.23. 19:54

A Juventus hosszabbított a stuttgartiak ellen remeklő kapussal

Olasz labdarúgás
2024.10.23. 17:41

Perin hatalmas bravúrjai ellenére is kikapott odahaza a Juventus

Bajnokok Ligája
2024.10.22. 23:06
Ezek is érdekelhetik