Havi öt-nyolcezer eurós játékosok harca az NB I-ben maradásért

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2015.02.04. 16:46
null
Makriev (10) nyolcszor játszott a bolgár válogatottban, tavasszal a PMFC-nek segíthet a bennmaradásért folyó harcban <br />(Fotó: archív)
Az NB I és ami mögötte van. Sorozatunkban időről-időre a hazai bajnokság hátterével foglalkozunk. Olyan témákkal, amelyekről csak keveset, illetve ritkán beszélnek futballunk szereplői. Ezúttal elsősorban azt vizsgáltuk meg, vajon mekkora havi fizetésért szerződhettek az NB I-be azok a válogatott futballisták, akik a  télen érkeztek Magyarországra.  

 

ÖT-HATEZER EURÓ KÖZÖTT KERES A PMFC BOLGÁR CSATÁRA

A Nemzeti Sport Online-on a magyar klubok titkolózása ellenére időről-időre visszatérő téma, hogy forintosítva mennyit is ér az NB I-ben látott futball, mennyit lehet keresni itthon, és ezek az összegek mennyit érnek európai viszonylatban.

Korábban például beszámoltunk arról, hogy Kádár Tamás nagyjából havi nyolcezer eurós, a diósgyőri kereseténél kisebb lengyel ajánlatra mondott nemet, amikor nyáron a lengyel Wisla hívta, míg Németh Krisztián lengyel sajtóhírek szerint nettó kilencezer eurós gázsira mondott nemet, amikor a Wroclawtól kapott ajánlatot. Legutóbb pedig a környező országok ismertebb csapatainál néztünk szét, hogy mekkora fizetések vannak a kolozsvári CFR-nél vagy a pozsonyi Slovannál, mennyi pénzért lehetne elcsábítani futballistákat az NB I-be.

Azóta a sereghajtó Pécsi MFC új szerzeményéről, a nyolcszoros bolgár válogatott (2011-ben játszott legutóbb a nemzeti csapatban) Dimitar Makrievről tudtuk meg bolgár forrásból, hogy havi öt-hatezer eurónak (1.5–1.8 millió forint) megfelelő összegért írt alá a baranyaiakhoz.

„Nem szeretnék összegekről beszélni. Nyilván azért szerződtettük a csatárt, mert értéket képvisel, és bízunk benne, hogy góljaival igazolja majd, nem hiábavaló a neki kifizetett összeg” – nyilatkozta a Nemzeti Sport Online érdeklődésére a PMFC ügyvezetője, Győri János.

„Egyébként akadnak olyan magyar játékosok, akik akkora fizetést kapnak nálunk, mint ő, de az igaz, hogy a legjobban keresők közé tartozik Makriev. Ugyanakkor Magyarországon messze nem Pécsen a legmagasabbak a kereseti lehetőségek, nálunk sokkal nagyobb összegeket is kifizetnek játékosoknak más kluboknál” – tette hozzá a sportvezető.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők: Dimitar Makriev (bolgár, szabadon igazolható volt – legutóbb South China, Hongkong), Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható volt), Ivor Weitzer (horvát, NK Zadar – Horvátország)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: Branko Ojdanic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható)

Távozók: Lantos Levente (Kozármisleny), Wittrédi Dávid (DVSC, szabadon igazolható volt)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Balogh Béla (érdeklődnek iránta: DVTK), Mohl Dávid (érdeklődnek iránta: Haladás), Pölöskey Péter, Gránicz Patrik (kölcsönbe), Beke Péter (kölcsönbe)

 

MENNYBE KERÜL EGY VÁLOGATOTT JÁTÉKOS?

Tény, amióta a havi tízezer eurót kereső nigériai Solomon Okoronkwo távozott (akkor Győri János még nem dolgozott a PMFC-nél), Pécsről már nem hallani kimagasló fizetésekről. A Ferencvárosnál például a hírek szerint jelenleg is vannak tízezer eurót meghaladó havi gázsik, és hasonló összegeket a Videotonnál is meg lehet keresni. A román sajtó pedig arról írt korábban, hogy a Győri ETO Ciprian Deacnak havi tízezer eurót, plusz minden győzelem után kétezer eurót ajánlott, de végül nem született egyezség.

Korábbi elemzésünkben a szlovák piaci szakértő, Norbert Belán beszélt arról, hogy az azóta Nyíregyházára igazoló, egyaránt 31 éves, szlovák válogatott Juraj Halenár és Igor Zofcák tisztán nyolcezer eurót is megkereshetett Pozsonyban, és sokkal kevesebbért valószínűleg a Spartacushoz sem írt volna alá. A pécsiekhez hasonlóan a bennmaradásért harcoló nyíregyháziak a két szlovákon kívül lett (Deniss Ivanovs) és grúz (Zurabi Arziani) válogatott labdarúgót is szerződtettek.

De vajon mennyiért lehet Magyarországra csábítani egy sztárnak nem nevezhető, de hazájában válogatottságig jutó futballistát?

„Ez alapvetően természetesen attól függ, hogy mikor és melyik ország színeiben volt legutóbb válogatott, és melyik ligából érkezik az adott játékos – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére Paunoch Péter FIFA-licences menedzser. – A balti országokból érkező futballisták például nagyságrendileg olcsóbbak, mint sok más európai ország játékosa. Akár még a grúzoknál is, akik esetében az orosz piac elszívó ereje miatt már nagyobb igényekről beszélhetünk. A hazájában játszó balti válogatott labdarúgót szerencsés esetben már negyven-ötvenezer eurós éves nettó fizetésért szerződtetni lehet.”

„A következő szintet jelentheti egy aktuális szlovák válogatott, akit évi százezer euró alatt nem lehet szerződtetni. Viszont ha évekkel ezelőtt játszott több meccsen – mert az sem mindegy, hogy hányszoros válogatott – a nemzeti csapatban, akkor hetven-nyolcvanezer euró között mozoghat a fizetési igénye.”

Külön kategóriát jelenthetnek azok a játékosok, akik ugyan nem válogatottak, de olyan klubtól érkeznek, amelynél az itteninél jóval magasabbak a fizetések. Ilyen lehet a Dinamo Zagrebtől a Győrhöz szerződő Luis Ibánez vagy a Galatasaraytól kölcsönbe érkező Lucas Ontivero.

„Galatasaray szintű fizetés Magyarországon már elérhetetlen, ilyen kölcsönszerződés esetén a kölcsönadó klub állhatja a járandóságot. Ibánez megszerzését a Győr részéről mindenképpen bravúrnak értékelem, mert a Dinamónál már több százezer eurós éves gázsik vannak, és sokkal kevesebbért nem váltanak klubot a játékosok. Viszont ha valaki nem játszik a zágrábiaknál (aki játszik az nem jön ide), ám az NB I-ben állandó lehetőséghez jut, a prémiumokkal együtt nem biztos, hogy rosszabbul jár megfelelően magas alapfizetés mellett. Ugyanakkor bravúrnak tartom azt is, hogy a Ferencváros a télen három válogatott játékost szerződtetett (Hajnal Tamást, Varga Rolandot és Cristian Ramírezt – a szerk.)” – fogalmazott Paunoch.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A NYÍREGYHÁZA SPARTACUSNÁL
Érkezők: Zurabi Arziani (grúz, Szahalin Juzsno-Szahalinszk – Oroszország), Dato Darcimelija (grúz, FK Szevasztopol II – Ukrajna), Juraj Halenár (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia), Deniss Ivanovs (lett, FK Liepaja – Lettország), Michael Kovacevic (svájci, szabadon igazolható volt, legutóbb Sztara Zagora – Bulgária), L’Imam Seydi (francia, DVSC), Igor Zofcák (szlovák, Slovan Bratislava – Szlovákia)
Kölcsönbe érkezők: Bosnjak Predrag (FTC)
Kölcsönből visszatérők: Dajka László (Nyírbátor), Perger Géza Bence (Balmazújváros), Reznek Donát (Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók: Huszák Tamás (Soroksár), Jánvári Gábor (Haladás), Molnár Marcell (Siófok), Patály János (Diósd?), Póti Krisztián, Sándor István (Soroksár), Spitzmüller István (Békéscsaba), Borisz Zsivanovics (szerb)
Kölcsönbe távozók: Bajzát Péter (Mezőkövesd), Gengeliczki Gergő (Mezőkövesd), Reznek Donát (Cigánd)
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Nagy Zoltán (DVSC), Szécsi Márk (DVSC)

RUTINOS KÜLFÖLDI VAGY FIATAL MAGYAR?

A fentiekből kitűnik, hogy egy valamire való, hazájában válogatottságig jutó futballistát öt-nyolcezer euró alatt nem lehet az NB I-be hozni. Mit szólnak ehhez vajon a Nyíregyházához és a Pécshez hasonlóan a bennmaradásért harcoló Lombard Pápánál, amelynél a riválisokhoz képest jóval olcsóbb futballistákat tudnak csak szerződtetni?

„Nyilvánvaló, hogy az öt-nyolcezer eurós havi fizetések nálunk már az álomkategóriába tartoznak. A pápai bérek még az NB I átlagánál (ez havi nettó két-háromezer euróra becsülhető – a szerk.) is alacsonyabbak. Éppen ezért mi elsősorban fiatal, tehetséges utánpótlás-válogatottakkal erősítettünk a téli szünetben.”

Hogy a rutinos, de a pályafutásuk csúcsán már messze túljutott drágább külföldiek többet érnek-e, mint a kisebb fizetésű, de tapasztalatlanabb magyarok? A tavaszi szezonban kiderül…


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Eisenberger Tamás (Siófok), Juhász Dániel (BKV Előre)
Kölcsönbe érkezők: Illés Dávid (Győri ETO), Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:Stieber András (Győri ETO), Vankó Imre (Győri ETO, próbajáték), Weller Wilson Pereira (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Cartaginés – Costa Rica, próbajáték), Yannick Mbengono (Krabi FC – Thaiföld)
Távozók: Andrei Florean (román), Kenesei Krisztián (Vasas, szabadon igazolható volt), Tóth Gábor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Benkő Krisztián (érdeklődnek iránta: Brönshöj – Dánia), Faggyas Milán (érdeklődnek iránta: Békéscsaba), Marián Sluka (szlovák), Markek Tamás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik