Lombard: kölcsönadják a kapust; a brazil megérkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.02.02. 20:04
Kölcsönadja Markek Tamást a labdarúgó NB I-ben szereplő Lombard Pápa, amelyhez megérkezett próbajátékra Weller Wilson Pereira.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy a Pápa elköszönt öt próbajátékostól, valamint tárgyal Stieber András és Vankó Imre szerződtetéséről. A legfrissebb fejlemény az, hogy Markek Tamás kapust kölcsönadná a szakmai stáb. a Pápa elköszönt öt próbajátékostól, valamint tárgyal Stieber András és Vankó Imre szerződtetéséről. A legfrissebb fejlemény az, hogy Markek Tamás kapust kölcsönadná a szakmai stáb.

„Úgy ítéltük meg, hogy mivel már ­­»csak« a bajnokságban vagyunk érdekeltek, tehát sem Ligakupa-, sem Magyar Kupa-mérkőzés nem vár ránk, a tavasznak két kapussal vágunk neki – mondta Szemán György klubigazgató a papa-ma.hu-nak. – Szeretnénk a fiatal kapusunknak olyan csapatot találni, amelynél rendszeres játéklehetőséghez jut, ezért szorgalmazzuk a kölcsönadását.”

Szemán hozzátette, újabb próbajátékos érkezett Pápára. A brazil csatár, Weller Wilson Pereira – akinek az érkezését már korábban előrevetítettük – már a szerdai, 13 órakor kezdődő Sopron elleni találkozón bemutatkozhat.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A LOMBARD PÁPÁNÁL
Érkezők: Eisenberger Tamás (Siófok), Juhász Dániel (BKV Előre)
Kölcsönbe érkezők: Illés Dávid (Győri ETO), Pongrácz Viktor (Győri ETO)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:Stieber András (Győri ETO), Vankó Imre (Győri ETO, próbajáték), Weller Wilson Pereira (brazil, szabadon igazolható, legutóbb Cartaginés – Costa Rica, próbajáték)
Távozók: Andrei Florean (román)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Távozhatnak: Benkő Krisztián (érdeklődnek iránta: Brönshöj – Dánia), Faggyas Milán (érdeklődnek iránta: Békéscsaba), Kenesei Krisztián (érdeklődnek iránta: Vasas), Marián Sluka (szlovák), Markek Tamás, Tóth Gábor
Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik