DPASE: Vaskó egyéves szünet után tér vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.04.03. 09:04
Artner Tamás, a labdarúgó NB I-ben szereplő Dunaújváros PASE vezetőedzője a dpase.hu-nak adott interjújában beszélt az új taktikáról, a hiányzókról, és azt is megtudhattuk, hogy Vaskó Tamás helyet kap a csapatban a Nyíregyháza elleni mérkőzésen.

„Ha lenne lehetőségem, akkor egy-két poszton más típusú játékosokat játszatnék. Jelenleg több a kreatív, mint az agresszív labdarúgó az együttesben. Most azonban a kerethez kell kialakítanom az elképzelést, amivel sikeresek tudunk lenni az NB I-ben. Nekünk most elsősorban nem kreatívnak, hanem sikeresnek kell lennünk. Nagyon fegyelmezettnek és taktikusnak kell lenni, ehhez racionális futballt kell felépíteni. A Nyíregyháza ellen is csak a győzelemmel lennénk elégedettek” – mondta Artner Tamás.Artner Tamás.

„A keret tagjai közül többen apróbb sérülésekkel bajlódnak. Rafe Wolfe-ra még nem számíthatunk, ami nagy baj, hiszen ő nagyon fontos láncszeme a csapatnak. Ami viszont örömteli, hogy Eppel Márton nagyon jól mozgott a héten és Vaskó Tamás biztosan ott lesz a csapatban” – tette hozzá.

Vaskó Tamás több mint egy éve nem játszott NB I-es bajnokit – legutóbb még a Puskás Akadémia FC játékosaként 42 percet kapott a Mezőkövesd elleni győztes mérkőzésen, 2014. március 22-én.

Artner taktikai elképzeléseire is kitért – az NB I 22. fordulójának szombati játéknapján a Dunaújváros hazai pályán fogadja a Nyíregyházát.

„Az eddigiekhez képest változtatunk a taktikán, hiszen gólra törően, de mégis biztonságosan kell játszanunk. Szervezettség nélkül nem lesz siker. Úgy kell felépíteni a csapatot, hogy úgy tudjunk támadni, hogy a masszív védekezés megmaradjon. Ezt gyakoroltuk a héten. El kell kerülni azt, hogy az ellenfelek a játékosaink egyéni hibáiból eredő, könnyű gólokat szerezzenek. Ehhez tiszta fej és önbizalom kell mindenkitől” – árulta el a vezetőedző.

Legfrissebb hírek

Játékossors: Vaskó Tamás húsz év után búcsúzik a profi futballtól

Labdarúgó NB II
2023.05.24. 12:25

NB II: bejelentette visszavonulását a volt válogatott védő

Labdarúgó NB II
2023.05.22. 15:54

NB II: Artner Tamás az ETO akadémiájának új szakmai igazgatója

Labdarúgó NB II
2022.07.12. 11:58

NB III: a BKV még mindig hibátlan, 7–1-re nyert a Paks és a Dunaújváros

Labdarúgó NB II
2021.10.10. 20:55

NB II: korábbi válogatott játékossal erősített a védelemben a Csákvár

Labdarúgó NB II
2021.01.04. 13:51

Magyar Kupa: két Halmosi-gól kevés volt; kiesett a Tatabánya

Labdarúgó NB II
2020.09.19. 18:39

NB III: a hatodik vereség után edzőt váltott a Dunaújváros

Labdarúgó NB II
2020.09.08. 09:35

NB III: kikapott a Jászberény, megelőzte az Eger

Labdarúgó NB II
2020.08.30. 21:10
Ezek is érdekelhetik