FTC: a 19 éves védő kezdő lenne az Európa-ligában

Vágólapra másolva!
2015.06.26. 14:26
Valencsik Dávid a kezdőcsapatban kapott lehetőséget a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencvárosban a Debrecen elleni felkészülési mérkőzésen. A 19 éves védő abban bízik, hogy jövő héten az Európa-ligában a Go Ahead Eagles ellen is játszhat.

„Nagyon jól éreztem magam a pályán – mondta Valencsik Dávid a fradi.hu-nak. Örülök, hogy lehetőséget kaptam, és hogy a jelek szerint számít rám az edzői stáb. Először nagyon meglepett, hogy én is az NB I-es együttessel készülhetek, de titkon azért számítottam erre.”Valencsik Dávid a fradi.hu-nak. Örülök, hogy lehetőséget kaptam, és hogy a jelek szerint számít rám az edzői stáb. Először nagyon meglepett, hogy én is az NB I-es együttessel készülhetek, de titkon azért számítottam erre.”

„Tisztában vagyunk vele, hogy valószínűleg nem ez lesz a kezdőcsapat. Voltak persze hibáink, de ez a felkészülés alatt természetes. A következő napokban azon dolgozunk, hogy ezeket kijavítsuk, és csütörtökön jó eredményt tudjunk elérni Hollandiában.

„Kicsit szokatlan poszton szerepeltem, hiszen általában belső védőként szoktam játszani. Természetesen korábban már voltam balhátvéd, így nem volt teljesen ismeretlen. Ramírez volt a jobb oldalon, én pedig a bal oldalon, Leandro és Dilaver játékát nem kockáztatták, mert még nincsenek tökéletes állapotban. Reméljük azonban, hogy a jövő hétre ők is százszázalékosak lesznek, és segíteni tudják a csapatot.”

„Egy kicsit úgy tűnhet, hogy hirtelen jönne az Európa-liga, de felkészültem arra, hogy játszanom kell. A Fradiban mindig mindenre készen kell állnod. Azért dolgozom, hogy kezdőként léphessek pályára a Go Ahead Eagles ellen. Ha mégsem így lesz, akkor sem leszek csalódott, hiszen az is óriási boldogság, hogy az első keretnél lehetek. Megtiszteltetés, hogy itt számítanak rám, úgyhogy nincs más teendőm, csak csinálnom kell tovább a dolgomat.”

Legfrissebb hírek

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
5 órája

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

Bakti Balázs tudja, a Fradi elleni mérkőzés extra motiváció; Nagy Zsolt: Győrbe is a három pontért megyünk!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 12:20

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Amorim: Onana? Én többet hibáztam az elmúlt hónapokban, mint a játékosok

Európa-liga
2025.04.11. 08:32

A Bodö/Glimt megverte a Laziót, nem tudott nyerni a Spurs és az Athletic Bilbao az El-negyeddöntőben

Európa-liga
2025.04.10. 23:10
Ezek is érdekelhetik