FTC: fordult a kocka – most elveszítették a 11-es párbajt

Vágólapra másolva!
2015.07.19. 16:33
A szlovén bajnok ZNK Pomurje sikerével zárult a Ferencváros által szervezett Women's Soccer Cup névre hallgató hatcsapatos női labdarúgó felkészülési torna. A tavalyi bronzérmes a döntőben tizenegyespárbajban győzte le a házigazda Fradit.

A viadalon a Pomurje és a Ferencváros mellett a román bajnoki ezüstérmes ASA Targu Mures – amely megállapodott az ötszörös magyar válogatott Dénes Dorottyával –, a holland-belga közös bajnokságot megnyerő Standard Liege, az NB I-be idén feljutó Kóka és az élvonalban legutóbb negyedik helyen végző Astra vett részt.

A csoportmeccseket pénteken és szombaton rendezték meg, vasárnap a helyosztókra került sor.

A Ferencváros a magyar bajnoki döntő mindkét felvonásán, valamint a Magyar Kupa fináléjában is megnyerte a tizenegyespárbajt az MTK ellen, ezúttal azonban szétlövésben alulmaradt a Pomurjéval szemben a torna záró meccsén.

A Bajnokok Ligája selejtezőjére készülő Fradiban a nyári szerzemények közül a montenegrói Szladjana Bulatovics és ghánai Elizabeth Addo is bemutatkozott. Mindkét légiós 21 éves.

WOMEN'S SOCCER CUP 2015
A-CSOPORT
Ferencváros–Standard Liege 2–1
Astra–Ferencváros 2–3
Standard Liege–Astra 3–0

B-CSOPORT
ASA Targu Mures–ZNK Pomurje 0–5
ZNK Pomurje–Kóka KSK 4–0
ASA Targu Mures–Kóka KSK 1–0

AZ 5. HELYÉRT
Astra–Kóka KSK 4–2

A 3. HELYÉRT
Standard Liege–ASA Targu Mures 4–0

DÖNTŐ
Ferencváros–ZNK Pomurje 1–1 – 11-esekkel 2–4

Legfrissebb hírek

Hosszabbított 105-szörös válogatott futballistájával a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.03.26. 19:46

Női NB I: nyert, és élre állt a Győr

Labdarúgó NB I
2025.03.24. 22:47

Kiütötte az FTC a Honvédot a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.22. 17:25

Megismétlődik a tavalyi döntő, az MTK után az FTC-t kiejtő ETO is fináléba jutott a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 18:53

Mindegyik hazai csapat egy gólt szerzett a női NB I vasárnapi játéknapján

Labdarúgó NB I
2025.03.16. 19:16

Simán nyert az FTC és az ETO a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 16:46

Női NB I: magabiztosan nyert Üllőn a Honvéd

Labdarúgó NB I
2025.03.09. 16:54

Visszavonult az első női labdarúgó, aki férficsapatban is játszott

Minden más foci
2025.03.05. 10:07
Ezek is érdekelhetik