Videoton: nem szeretnének Fradi-szurkolót a hazai szektorban

Vágólapra másolva!
2015.08.06. 13:54
null
A Videoton nem szeretné, hogy saját ultrái a Fradi szurkolóival együtt drukkoljanak (Fotó: NS-archív)
Mint beszámoltunk róla, a Videoton–Ferencváros NB I-es bajnokin egy szektorban terveznek szurkolni a fehérvári és a fővárosi klub ultrái. A Videoton a vidi.hu-n tette közzé, hogy „a biztonsági szempontokat szem előtt tartva, a klub, a csapat és a mérkőzésre kilátogató többi szurkoló érdekében nem járul hozzá, hogy egy rivális klub szervezett szurkolói csoportjának tagjai a Sóstói Stadion hazai szurkolóinak fenntartott szektorokban foglaljanak helyet!” Az alábbiakban változtatás nélkül tesszük közzé a közleményt.

„A Videoton FC több forrásból is arról értesült, hogy az FTCés a Videoton FC szervezett szurkolói csoportjaiközös felhívástadtak ki, mely szerint a szombat este 20.30-kor megrendezésre kerülő Videoton FC–Ferencvárosi TC mérkőzésen a hazai és a vendégszurkolók ugyanabban aszektorban kívánják buzdítani saját csapatukat, azzal a szándékkal, hogy felhívják a figyelmet a Ferencvárosnál és az egész hazai labdarúgásban kialakult lelátói helyzetre.

Klubunk egyeztetést folytatott a demonstráció egyik szervezőjével, a Red Blue Devils szurkolói csoporttal, felkérve annak vezetőit, hogy biztonsági okokból tekintsenek el a Sóstói Stadionba tervezett, elsősorban a Ferencvárosi TC belügyeivel kapcsolatos akciótól, hiszen a Videoton FC nem támogathatja a hatályos szabályozások szándékos megszegését. Klubunk nem engedhet semmilyen tevékenységet a Sóstói Stadion lelátóin, amely az előírásokat szem előtt tartó szurkolók biztonságát veszélyeztetheti. Sem a törvényi előírások, sem a Sóstói Stadion biztonsági rendszabályai nem teszik lehetővé, hogy a hazai és a vendégcsapat szurkolói azonos szektorba léphessenek be.

A Videoton FC vezetősége rendkívül sajnálatosnak tartja a fehérvári ultrák szerepvállalását a tervezett akcióban, hiszen a Videoton FC, az első osztályban szereplő klubok közül egyedüliként, az elmúlt években sem tette kötelezővé a klubkártya használatát a hazai mérkőzésekre.

A fent nevezett szurkolói csoport tervezett aktivitása olyan lépések megtételére kényszeríti klubunkat, amelyek a szurkolók legnagyobb részének sajnálatos módon fölösleges kellemetlenségeket okoznak, de a biztonsági szabályok betartása továbbra is elsődleges szempont a mérkőzés felelősségteljes szervezésénél.Az online jegyvásárlás lehetőségét ezért klubunk erre a mérkőzésre felfüggesztette.

A Videoton FC továbbra is arra kéri a közleményt kiadó szervezőket, a Red Blue Devils és a Szurkolók Személyiségi Jogok Nélkül szurkolói csoportokat, hogy vonják vissza a felhívásukat, és ne folytassák az akció további szervezését. Egyúttal kérjük a Ferencváros szurkolóit, hogy ne vásároljanak jegyet a hazai szektorokba! Amennyiben más klub szurkolója a hazai szektorba vált jegyet, azzal megsérti a pályarendszabályt, a biztonsági szolgálat pedig megtagadhatja számára a belépést, valamint mérkőzés közben kivezetheti a szektorból.

A Videoton FC egyben határozottan cáfolja, hogy bármilyen formában kezdeményezte vagy támogatta volna a Red Blue Devils szurkolói csoport Facebook-oldalának törlését, kijelentve, hogy tudomása sem volt semmilyen ilyen irányú kezdeményezésről.

Videoton FC”

A Videoton FC tulajdonosa, Garancsi István az alábbiakban reagált a kialakult helyzetre
„RBD-sek, miért teszitek ezt? Elkeserítő és érthetetlen, hogy minden erőfeszítésünk ellenére újabb és újabb indokot találtok arra, hogy a szurkolás helyett valamilyen akciót, ügyet, demonstrációt hozzatok elő, amivel újabb felesleges költségekkel, feladatokkal terhelitek a klubot, a megszokottnálsokkal nagyobb létszámú biztonsági személyzetre, rendőri biztosításra lesz szükség,kellemetlenséget okoztok azoknak, akik a szabályokat betartva szeretnének kijönni a stadionba és buzdítani a csapatot. Klubtulajdonosként és MLSZ elnökségi tagként is végig azon dolgoztam, hogy megoldódjon a klubkártya körül kialakult helyzet, megtörtént a felfüggesztés, a Sóstói Stadionban soha nem is lett bevezetve a rendszer, számtalanszor próbáltunk egyeztetni veletek arról, hogy normális együttműködés alakulhasson ki. Vajon mi lesz a következő akció, amire fel kell készülnünk, amellett, hogy ezúttal is elnézést kérünk a Vidi szurkolóknak a szabályokat betartó döntő többségétől, akiket a kialakult helyzet miatt további szigorításokkal kell terhelnünk?”

 

Legfrissebb hírek

Pászka Lórándot egy hét alatt kétszer műtötték meg

Labdarúgó NB I
10 órája

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Két góllal nyert a Ferencváros Zalaegerszegen, és a tabella élére ugrott

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 21:40

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

Bakti Balázs tudja, a Fradi elleni mérkőzés extra motiváció; Nagy Zsolt: Győrbe is a három pontért megyünk!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 12:20

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Csurgóról szerződtet fiatal válogatott kézilabdázót az FTC

Kézilabda
2025.04.10. 16:09
Ezek is érdekelhetik