DVSC: Kicsit hasonlítottunk a régi Lokihoz – Kulcsár T.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.19. 10:40
Két góllal vette ki a részét a DVSC-Teva gólzáporos (7–0) hétvégi bajnoki győzelméből Kulcsár Tamás – a 12. fordulóban a Békéscsaba volt az áldozat –, a támadó párhuzamot vélt felfedezni a mostani és a korábbi debreceni csapat között.

„Jobban felvállaltuk a támadójátékot és jóval többet futottunk ellenfelünknél – nyilatkozta a dvsc.hu klubhonlapnak Kulcsár. – Ezen a meccsen már egy kicsit hasonlítottunk a régi Lokihoz. Elég sok sérült volt a csapatban, de szerencsére már többen visszatértek. Jól teljesítettünk, aminek most a Békéscsaba itta meg a levét. Bátran ki merem jelenteni: bárkivel játszhattunk volna, meg tudtuk volna verni.”

A következő fordulóban Felcsútra látogatnak a debreceniek, ahol a Puskás AFC-nél vendégeskednek. Lesz miért visszavágniuk: a 2. fordulóban otthon 1–1-es döntetlenre futotta az erejükből.

„Nyilván nincs két ugyanolyan mérkőzés, ez is teljesen más lesz. Valószínűleg más taktikát fogunk kidolgozni arra a meccsre, de ez majd csak a héten lesz aktuális. Minden együttes ellen a maximumot kell nyújtanunk, és minden pontért meg kell szenvedni ebben a bajnokságban. Igaz, jobb gólaránnyal másodikak vagyunk, de ha megnézzük, nagyon sűrű a bajnokság, hiszen három csapat is tizenkilenc pontos. Ha ugyanilyen harcosan és magabiztosan játszunk Felcsúton is, újabb győzelmet arathatunk.”

13. FORDULÓ
Időpont Mérkőzés
Október 24., szombat
15.30 Puskás Akadémia–DVSC (Tv: M4)
17.30 Békéscsaba–Paks
17.30 Haladás–Videoton
17.30 MTK–Honvéd
17.30 Újpest–Vasas
17.30 DVTK–Ferencváros (Tv: M4)
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 11 1 25–5 +20 34
2. DVSC-Teva 12 5 4 3 20–13 +7 19
3. Paksi FC 12 5 4 3 14–8 +6 19
4. MTK Budapest 12 5 4 3 17–12 +5 19
5. Szombathelyi Haladás 12 4 6 2 10–10 0 18
6. Budapest Honvéd 12 4 4 4 15–16 –1 16
7. Videoton FC 12 5 7 14–15 –1 15
8. Diósgyőri VTK 12 4 3 5 14–21 –7 15
9. Újpest FC 12 2 6 4 13–15 –2 12
10. Puskás Akadémia FC 12 2 5 5 13–16 –3 11
11. Vasas FC 12 3 1 8 9–15 –6 10
12. Békéscsaba Előre 12 2 2 8 9–27 –18 8

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik