Felkészülés: a Fradi legyőzte a másodosztály 3. helyezettjét

Vágólapra másolva!
2015.10.09. 16:51
null
Nagy Dominik döntötte el a Mezőkövesd elleni mérkőzést (Fotó: NS-archív)
A labdarúgó NB I-et utcahosszal vezető Ferencváros a válogatott szünetben a másodosztály 3. helyén álló Mezőkövesddel játszott felkészülési mérkőzést, és Nagy Dominik első félidő végén szerzett találatával 1–0-ra győzött.

 

„ÚGY TŰNIK, VISSZATALÁLT A HELYES ÚTRA, ÉS ÉLVEZI A JÁTÉKOT”

„A legfontosabb az ilyen találkozókon, hogy a kevesebb lehetőséget kapó játékosok is formába lendüljenek– kezdte a fradi.hu-nak adott nyilatkozatát Thomas Doll.- De nem csak a felnőtt keret mellőzöttjei számára, hanem a fiatal tehetségeknek is az ilyen meccseken van lehetőségük megmutatni magukat. Örültem Nagy Dominik szereplésének, mert az utóbbi időben kikopott játékából a saját stílusa, most pedig úgy tűnt, visszatalált a helyes útra, láttam, hogy újra élvezi a futballt. Jól mozgott és győztes gólt is szerzett, úgyhogy ez egy jó meccs volt számára.”

„Pintér Ádám nagyon rutinosan mozgott, jó döntéseket hozott és még a kapu előtt is veszélyes volt olykor – tért ki a védelem közepén játszó szerzeményre a ferencvárosi tréner. – Neki is szüksége volt erre a mérkőzésre, hiszen az utóbbi években csapataival együtt ingadozott a teljesítménye, most viszont biztos pontja volt a védelmünknek és úgy tűnt erőnléti gondjai sincsenek. Fontos, hogy formába lendüljön, mai produkciója pedig azt mutatja jó irányba tart.”

„Középhátvédként és középpályásként is bevethető vagyok. Nem számít, hogy a vezetőedző melyik poszton számít rám, a lényeg, hogy játsszak. Százszázalékos állapotban érzem magam, így nagyon szeretnék már tétmeccsen is futballozni. Valóban sokszor beléptem a támadásba a Mezőkövesd ellen, ez mindig is jellemző volt rám, és a jövőben is lehet erre számítani. Fontos, hogy ne engedjünk ki, az elmúlt fordulókban nem a tudásunknak megfelelően játszottunk, ezért a következő összecsapásokon fokozottan oda kell figyelni” – mondta ezt már Pintér Ádám.

A fradi.hu tudósítása szerint a Kunsági – Dilaver, Pintér, Nalepa, Ramírez – Csukics – Varga R., Lamah, Nagy D., Lakatos – Busai tizeneggyel felálló zöld-fehérek már a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, de Lamah távoli és közeli lehetősége is kimaradt, majd centerezése után Varga helyzete sem eredményezett gólt.

Az első félidő derekán Lakatos megiramodása után kellett védenie Ribánszkinak, a játékrész hajrájában pedig megszületett a hazaiak vezető gólja: Lamah és Busai játszott össze, majd előbbi Nagy Dominik elé tálalt, ő pedig kilőtte a bal alsót (1–0).

A fordulást követően ismét Nagy került helyzetbe, de Ribánszki ezúttal hárított, majd Kunsági is bemutatott egy védést a túloldlaon.

Az 53. percben Busai hiába talált a hálóba, már lesen kapta a labdát, nem sokkal később szabályos akció végén lőhetett, de ezúttal meg a kapus volt résen.

Valamivel egyórányi játékot követően Pinter csúsztatása kerülte el kevéssel a kaput, majd a 72. percben Varga lövésére parádésan ért le Ribánszki a jobb alsónál. A hajrában a ferencvárosiak még két szabadrúgásból veszélyeztettek, de a pontrúgás után Pintér lövését, majd Varga próbálkozását is hárította a kövesdiek kapusa.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–MEZŐKÖVESD ZSÓRY 1–0
(1–0)
Népliget, 300néző.V:Böcskei
FTC:Kunsági – Dilaver, Nalepa (Csilus Á.), Pintér Á., Ramírez – Csukics – Lamah, Varga R., Nagy D. (Haris), Lakatos I. (Szántó) – Busai
MEZŐKÖVESD:Ribánszki – Nagy J., Dvorschak, Szeles, Polényi – Takács P. (Szabó L.), Tajthy (Hegedűs D.) – Heffler N. (Tamási Zs.), Rácz F. (Molnár Gy.), Harsányi (Madarassy) – Máté J. (Juhász B.)
G:Nagy Do. (41.)

STURM GRAZ (osztrák)–HALADÁS

A labdarúgó NB I második helyén álló Haladás 2–0-ra kikapott az osztrák első osztályú Sturm Graztól a két csapat pénteki ausztriai felkészülési mérkőzésén.

A mély talajú pályán lejátszott mérkőzés 18. percében egy kontra után Thorsten Schick 16 méteres lövése a jobb kapufa tövéről vágódott a hálóba, míg a 47. percben Bright Edomwonyi a kapust is átjátszva gurított a hálóba – derült ki a szombathelyi klub hivatalos honlapjának beszámolójából.

NEMZETKÖZI FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Sturm Graz–Haladás 2–0 (1–0)

HALADÁS: Rózsa (Gyurján M., 46.) – Schimmer, S. Wils (Angyal, 60.), Jagodics M., Jánvári – Batarelo (T. Wils, 75.), Iszlai – Gosztonyi, Németh M. (Nagy P., 55.), Medgyes – Gaál B.
G: Schick (18.), Edomwonyi (47.)

VIDEOTON–DAC 1904 (szlovákiai)

A labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlenre végzett az FK Dunaszerdahelyi AC 1904-gyel. Horváth Ferenc így döntetlennel debütált a székesfehérváriak kispadján.

Pető Tamás megbízott vezetőedzővel az előző meccseken klasszikus center nélkül állt fel a Videoton, ám ezúttal Feczesin Róbert a kezdőcsapatban kapott lehetőséget. Az első félidő 31. percében szerezte meg szabadrúgásból a vezetést a DAC.

A szünetben nyolc új ember érkezett a Videotonba, a cseréknek pedig meglett az eredménye, Alhassane Soumah egyenlített. Hamar visszavette a vezetést a Dunaszerdahely, a 82. percben azonban ismét egalizált a Vidi, ezúttal Heffler Tibor volt eredményes.

Horváth Ferenc döntetlennel debütált a Videoton kispadján.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Videoton–FK Dunaszerdahelyi AC 1904 (szlovákiai) 2–2 (0–1)

Videoton: Gábor – Nego (Szolnoki, a szünetben), Vinícius (Gulyás, a szünetben), Szekeres, Stopira (Fejes, a szünetben) – Simon (Pölöskei, a szünetben), Pátkai (Trebotic, a szünetben) – F. Oliveira (Sejben, 59.), Suljic (Kovács I., a szünetben), Gyurcsó (Soumah, a szünetben) – Feczesin (Heffler T., a szünetben)
G: Soumah (74.), Heffler T. (82.), ill. Jurco (31.), Szarka (78.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik