Vasas: Igazi kupameccs volt, a közönség jól szórakozott – Simon

Vágólapra másolva!
2015.10.22. 11:10
A labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas 1–1-es rendes játékidőt és hosszabbítást követően tizenegyesekkel kiesett a Magyar Kupából a harmadosztályba visszasorolt Nyíregyháza ellen. Simon Antal, az angyalföldiek vezetőedzője szerint a közönség jó meccset látott, a tizenegyespárbaj pedig a vakszerencsén múlt.

„Igazi kupameccs volt, a hangulatra sem lehetett panasz, a közönség jól szórakozott – idézi a Vasas honlapja Simon Antalt. – A továbbjutás a hosszabbítás után tizenegyesekkel dőlt el, ami már lutri, vakszerencse kérdése. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ellenfelünk nagyon jó csapat, gratulálunk neki. Ezt a mérkőzést is próbáljuk beépíteni a munkánkba, és innentől kezdve csak a hétvégi, Újpest elleni bajnokira koncentrálunk.” Simon Antalt. – A továbbjutás a hosszabbítás után tizenegyesekkel dőlt el, ami már lutri, vakszerencse kérdése. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy ellenfelünk nagyon jó csapat, gratulálunk neki. Ezt a mérkőzést is próbáljuk beépíteni a munkánkba, és innentől kezdve csak a hétvégi, Újpest elleni bajnokira koncentrálunk.”

Legfrissebb hírek

Kabát Péter: Jó pár napba telt, mire megemésztettem a kupadöntőt

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 10:43

NB III: rangadót nyert a DEAC és a Nagykanizsa, Olalekan Ibrahim betalált a Fradi II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.22. 18:48

NB III: edzőváltás történt Csepelen, amely egyelőre nem jött be

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 12:28

„Nagykanizsaiként a Nagykanizsa ellen szurkolnak, mentálisan tönkreteszik a játékosaimat”

Labdarúgó NB II
2025.03.18. 12:30

NB III: Északkeleten és -nyugaton is új csapat az élen, csak a Nagykanizsa nyert a listavezetők közül

Labdarúgó NB II
2025.03.16. 18:51

Közvetlen riválistól érkezett Bekő Balázs utódja Dorogra – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 13:07

NB III: hatot lőtt az Iváncsa és a Szekszárd

Labdarúgó NB II
2025.03.09. 17:48

NB III: győzött az éllovas Bicske; Debrecenben fordított a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
2025.03.08. 18:38
Ezek is érdekelhetik