FTC: Sok volt a probléma, a hibákból tanulnunk kell – Doll

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.26. 18:59
Thomas Doll, a labdarúgó NB I-ben szereplő Ferencváros vezetőedzője nem volt maradéktalanul megelégedve csapatával, miután a Fradi felkészülési mérkőzésen 2–2-es döntetlent játszott a lengyel Wisla Krakówval.

„Hasonlóan erős csapat ellen játszottunk, mint néhány nappal ezelőtt, a Paderborn ellen – mondta Doll a fradi.hu-nak. – Az ilyen meccsekből nagyon sokat kell tanulnunk. Mi birtokoltuk többet a labdát, ám elől nem voltunk eléggé erősek, így sok labdát is vesztettünk, ezekből pedig számos problémánk keletkezett – többek között az első kapott gólunknál.” fradi.hu-nak. – Az ilyen meccsekből nagyon sokat kell tanulnunk. Mi birtokoltuk többet a labdát, ám elől nem voltunk eléggé erősek, így sok labdát is vesztettünk, ezekből pedig számos problémánk keletkezett – többek között az első kapott gólunknál.”

„Egy jobb oldali labdavesztés után jött egy mély passz, mi pedig túlságosan nyitottak voltunk. Az első játékrész utolsó tíz percében, valamint a második félidőben azért már jobban futballoztunk. Nem voltunk annyira hektikusak, kompaktabb lett a csapat. A felkészülési mérkőzés azért van, hogy tanuljunk a hibákból.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
FERENCVÁROS–WISLA KRAKÓW (lengyel) 2–2
(1–1)
Belek
FTC:
Jova – Dilaver (Kárász, 64.), Pintér Á. (Ramírez, a szünetben), Nalepa, Leandro – Gera Z. (Busai, 62.), Trinks (Nagy Á., a szünetben) – Varga R. (Gera Dávid, 77.), Hajnal (Csukics, 77.), Radó (Nagy D., 62.) – Sesták (Lamah, a szünetben)
WISLA KRAKÓW: Cierzniak – Burliga (Bartosz, a szünetben), Guzmics, Glowacki, Sadlok – Malecki (Drzazga, a szünetben), Uryga, Pietrzak (Cywka, 57.), Popovic (Crivellaro, a szünetben), Balasov – Ondrasek (Boguski, 61.)
Gólszerző: Varga R. (39.), Nagy D. (72.), ill. Balasov (27.), Drzazga (81.)

A FERENCVÁROS TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete
:
január 6.
Külföldi edzőtábor: Törökország (Belek), január 20–30.
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 13.: FTC–Bonyhád 17–0 (Varga R., Sesták 3-3, Busai, Lamah, Dragóner F. 2-2, Gera, Hajnal, Leandro, Csukics, öngól)
Január 16.: FTC–Zemplín Michalovce (Nagymihály; szlovák) 2–0 (Nagy D., Kárász)
Január 23., Belek: Paderborn (német II.)–FTC 1–0
Január 26., 14.00, Belek: Wisla Kraków (lengyel)–FTC 2–2
Január 29., 14.00, Belek: Hajduk Split (horvát)–FTC
Február 4., 14.00: FTC–DVSC

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik