Gyirmót: a Vasastól érkezik csatár; Völgyi távozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.31. 20:45
A Nemzeti Sport Online információja szerint Novák Csanáddal, a labdarúgó NB I-ben szereplő Vasas csatárával erősített a sereghajtó Gyirmót FC Győr. A 21 éves csatár ebben a szezonban még nem fért be a remekül rajtoló fővárosiak kezdő tizenegyébe, csereként négyszer lépett pályára.

Emellett a Gyirmót a hivatalos honlapján bejelentette: két labdarúgójával, Beliczky Gergővel és Völgyi Dániellel egyaránt közös megegyezéssel szerződést bontott. Mint arról beszámoltunk, előbbi az NB III-as ETO FC Győrhöz tart, míg az NSO információja szerint utóbbi már úton van Debrecenbe, hogy véglegesítse szerződését a DVSC-vel.ETO FC Győrhöz tart, míg az NSO információja szerint utóbbi már úton van Debrecenbe, hogy véglegesítse szerződését a DVSC-vel.

A 29 éves balhátvéd feladata minden bizonnyal a héten a Lokitól az izraeli bajnok Hapoel Beer-Sevához távozó Korhut Mihály pótlása lesz.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Mijusko Bojovics (montenegrói, Enonisz Neon Paralimni – Ciprus), Csiki Norbert (Sisaket FC – Thaiföld, szabadon igazolhatóként), Filkor Attila (Újpest, szabadon igazolhatóként), Hrabina Alex (Szolnok, szabadon igazolhatóként), Nagy Olivér (Szigetszentmiklós), Sebastian Achim (román, CS Universitatea Craiova – Románia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Jancsó András (Haladás), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok, a tavasszal kölcsönben Swope Park Rangers – Egyesült Államok)
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Novák Csanád
(Vasas)
Távozók: Beliczky Gergő (Győri ETO), Bohner Roland (Mosonmagyaróvár, kölcsön után végleg), Varga Róbert (szabadon igazolható), Völgyi Dániel (DVSC?)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Máté János, Simon Attila (Kisvárda), Szekeres Adrián

 

Legfrissebb hírek

Bajban a Kecskemét, a rivális Debrecen elvitte a 3 pontot a Széktói Stadionból

Labdarúgó NB I
6 órája

Ennyi fordulón át még sosem vezette az NB I-et a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
14 órája

Bárány Donát: Kizárólag a győzelem elfogadható Kecskeméten

Labdarúgó NB I
18 órája

Kocsis Dominik: Soha többet nem akarok kiesni az NB I-ből

Labdarúgó NB I
2025.03.27. 08:11

Szuhodovszki Soma: Ha olyan teljesítményt nyújtanék, amit Rossi elvár, akkor ott lennék a válogatottban

Magyar válogatott
2025.03.25. 19:26

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

A semmi problémája – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 23:21

Telki után londoni műtét – vége a debreceni kapus idényének

Labdarúgó NB I
2025.03.20. 10:48
Ezek is érdekelhetik