NB I: csoda egy gól – „Az U6-os bajnokságban sem történt velem ilyesmi”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.09.19. 09:29
null
Nagy Gergő igen ritkán fejel gólt – az MTK ellen megtette, s még tán maga is meglepődött (Fotó: MTI/Kovács Tamás)
Nagy Gergő állította be az 5–0-s végeredményt a labdarúgó NB I 9. fordulójában megrendezett Bp. Honvéd–MTK találkozón, és alaposan elcsodálkozott a gólján, lévén fejjel szerezte azt.

„Ha az ovifocis bajnokságot nem számítjuk, alighanem ez az első, fejjel elért gólom – mondta Nagy Gergő a Nemzeti Sportnak. – Talán az U6-os bajnokságban sem történt velem ilyesmi, edzéseken sem szoktam fejjel a kapuba találni, de most sikerült. Igaz, kiderült, nem ez az erősségem, ugyanis a sarkot céloztam, de nem találtam el jól, a labda középre ment, az első gondolatom az volt, hogy na, ezt elrontottam, aztán furcsa ívben mégis a léc alá került, nem érte el az MTK kapusa.”

A futballista elmondta, talán a fiatalokat támogató szabály miatt, talán azért, mert az edző nem volt elégedett vele teljesen, idén kevesebb lehetőséget kapott Marco Rossitól – de most eljött a nagy pillanat.

„Ilyen csapat vagyunk, szenvedünk a Gyirmót és a Mezőkövesd ellen, aztán így megy a játék az MTK ellen – mondta a Honvéd 23 éves játékosa. – Igaz, sok változás volt a csapatban, és akik bekerültek, mind bizonyítottak, ezért volt nekem is fontos a gól, hiába volt már meg a meccs addigra, nagyon örültem ennek a találatnak. Az edző elmondta korábban, hogy dolgozzak, legyek türelmes, és kapok esélyt a bizonyításra, csak éljek vele, azaz nagyon motiváltan léptem pályára. Kedden Debrecenben lesz a következő bajnokink; volt, hogy négy góllal kikaptunk, legutóbb három nullára győztünk, szóval, mindig érdekes meccset játszunk a Lokival.”

NB I, 2016–2017, 9. FORDULÓ
SZEPTEMBER 17., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Újpest–Videoton 34 Budapest, Illovszky Rudolf StadionIványi Zoltán
Bp. Honvéd–MTK 50Budapest, Bozsik József StadionErdős József
DVTK–Mezőkövesd 11Miskolc, DVTK StadionBognár Tamás
Haladás–Vasas 1–0Sopron, Soproni Városi StadionBerke Balázs
Paks–Gyirmót FC Győr 0–0Paks, Paksi StadionSolymosi Péter
Ferencváros–DVSC 3–1
Budapest, Groupama ArénaSzabó Zsolt

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik