DVSC: a HLSZ-főtitkár úgy tudja, Horváth Zsolt profiként nem folytathatja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.03. 12:26
Mint azt jeleztük, a DVSC futballistáján, Horváth Zsolton nemrég szívműtétet hajtottak végre. A beavatkozás ugyan jól sikerült, most mégis úgy tűnik, nem folytathatja profi labdarúgó-pályafutását a 28 esztendős játékos.

A Hivatásos Labdarúgók Szervezetének néhány szakembere meglátogatta a kórházban a lábadozó futballistát, volt kollégájukat, hiszen korábban Horváth is dolgozott a HLSZ-nél.

„Szerencsére a műtét óta Zsolt egyre jobban érzi magát. Még egy hétig lesz az egészségügyi intézmény lakója, utána otthon lábadozik tovább – ez a jó hír. A rossz pedig az, hogy a szívműtétje után nem folytathatja tovább a profi labdarúgó-pályafutását” – mondta Horváth Gábor főtitkár a hlsz.hu-nak, majd arra is kitért, mi lehet a következő lépés Horváth Zsolt pályafutásában.

„Felépülése után fel kell építenie a második karrierjét. Egykor már a munkatársunk volt a HLSZ-ben, könnyen lehetséges, hogy hamarosan újra a körünkben köszönthetjük őt” – nyilatkozta sejtelmesen a főtitkár.

Horváth Zsolt a kórházban továbbra is antibiotikumos kezelést kap, a Nemzeti Sport a napokban is több alkalommal kereste. Ő azonban türelmet kért, és ígéretet tett arra: amint elhagyja a kórházat, készségesen áll a rendelkezésünkre.

Legfrissebb hírek

Még nincs vége: a Kecskemét fellebbez az MLSZ döntése ellen

Labdarúgó NB I
2025.04.15. 11:17

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Ezúttal kihúzta a hajrát az Újpest, a DVSC ellen szakadt meg a nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 15:58

Nagy Barnabás: Az edzőváltás a mi kudarcunk is

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 11:31

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Elutasította az MLSZ a kecskeméti óvást

Labdarúgó NB I
2025.04.10. 13:51

Meg kell műteni a Debrecen kapusát

Labdarúgó NB I
2025.04.09. 11:42

Szavazás: Ön szerint melyik csapatok esnek ki az NB I-ből?

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 18:41
Ezek is érdekelhetik