FTC: Doll nem egészen érti Storck néhány irányelvét

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
Vágólapra másolva!
2017.04.07. 11:33
null
Thomas Doll nem egészen érti Bernd Storck néhány irányelvét (Fotó: Hetényi Zoltán)
Thomas Doll, a Ferencváros labdarúgócsapatának vezetőedzője nem akar beletörődni abba, hogy idehaza rengeteg az egyéni hiba, és hisz benne, hogy a gyerekek képzésével javítani lehet a magyar labdarúgáson.

 

– Szóval Bernd Storck és az a bizonyos telefonhívás...
– Hosszasan beszélgettünk – válaszolta a szokásos csütörtöki sajtóbeszélgetés során Thomas Doll, aki a múlt héten kritizálta Bernd Storckot, mire a szövetségi kapitány másnap reggel felhívta a Ferencváros szakvezetőjét. – Szó esett kommunikációról, játékosokról és azokról a témákról, amelyek a szívemet nyomták. Hasznos eszmecserén vagyunk túl. Néhány irányelvről is szót ejtettünk, amelyeket, bevallom, a magam részéről nem egészen értek.

– Mégpedig?
– Itt van például a fiatalokat előnyben részesítő szabály. Felteszem a kérdést: azért állítsak egy tizenkilenc éves futballistát a kezdőbe, mert ez az irányelv, a szabály? Nem a teljesítmény számít a csapat összeállításakor? Ezt nagyon furcsállom. Arról nem is beszélve, hogy adott esetben ezzel a fiataloknak is csak ártunk, hiszen nem kell megküzdeniük a kezdőbe kerülésért. Kihagynak egy jelentős lépcsőfokot.

–Ön is volt fiatal, nyilván vannak ezzel kapcsolatos emlékei.
– Persze! Jól emlékszem a napra, tizenkilenc múltam, amikor a rostockiak vendégeként léptünk pályára. A Dynamo Berlin nem volt túlzottan kedvelt csapat arrafelé. Húsz perc sem telt el, amikor nagy gólt rúgtam a felső sarokba, harmincezren fütyültek a lelátón. Fontos pillanat volt ez a további karrierem szempontjából. A stadionban helyet foglaló édesanyám is könnyekre fakadt, én pedig egy életre megtanultam: ha az ember bízik magában, hegyeket képes megmozgatni. A futballistáim a keddi, nulla nullával záródó kupamérkőzésen odatették magukat, felgyűrték az ingujjukat, ám továbbra is rengeteg az egyéni hiba a játékukban.

–Mégis miért?
– Erre nehéz mit mondani. A játékosok sokszor magukat hozzák kellemetlen helyzetbe, és ezek a hibák nem pusztán a mi csapatunkra jellemzőek. Sok más magyar együttesnél is ez a probléma. Elképzelhető, jobban járnék, ha beletörődnék, hogy a magyar élvonalban ilyen a futball, ám ez nekem nem megy. Lehet, hogy túl sokat várok el a futballistáimtól, de én már csak ilyen vagyok – örök romantikus. Hiszek abban, hogy lehet ezt másképp is csinálni. Csakhogy ennek érdekében a gyermekek képzésének sokkal jobbnak kellene lennie.

– Azt mondja, hogy gyermekkorban rontják el a futballistákat?
– Legkésőbb tizenkét-tizenhárom éves korban el kell kezdeni megértetni ezt a szép játékot: technika, taktika, atlétika, minden összefügg egymással. Sok olyan utánpótláskorú fiatal nő fel, aki például nem tudja, hogyan kell jól fejelni, mikor kell elrugaszkodnia a földtől, mikor kell kitennie a kezét. Ne csodálkozzunk, hogy ha pályára küldünk egy fiatalt, alig nyer meg fejpárbajokat. Ha annak idején nekem sem mutatták volna meg, miként kell, alighanem minden egyes labdának aláfutok.

– Ezért van több légiós a Ferencváros kezdőcsapatában, mint magyar?
– Szó sincs erről! Sok topcsapatnál így van ez. Tudom, hogy nem szabad összehasonlítani, és nem is akarom, csak a példa kedvéért kérdezem: a Real Madridban miért játszik Cristiano Ronaldo, Karim Benzema vagy éppen Gareth Bale, amikor spanyol válogatott játékosok is vannak a keretben? Pofonegyszerű. Azért, mert jobbak csapattársaiknál. Nálunk is ez a helyzet. Ez nem szimpátia kérdése. Az játszik, aki jobb. Nincs olyan edző a földön, aki ne szeretné a legjobbakat a csapatában látni.

–Akkor térjünk át a bajnokságra. Nem unják még a Diósgyőrt?
– Azt hiszem, mindketten jobban örülnénk, ha a hétvégén nem egymás ellen kellene játszanunk. De ez nem kívánságműsor. A Magyar Kupában továbbjutottunk, most a bajnokság következik. Ha győzni akarunk, jobbnak kell lennie a játékunknak.

–A közelmúltban előfordult, hogy kifütyülték a csapatát. Mit szólt hozzá?
– Részben megértem a szurkolókat. De vigyázni kell a füttyszóval, hiszen az senkinek sem segít. A biztatás többet használ. Az más kérdés, hogy ha én is ott ülök a lelátón, alighanem nekem sem tetszett volna, amit látok. El kell ismernem, nem olyan a futballunk, amilyenről én is álmodom, és a nézők türelme is véges. Ez nem az a játék, amelyet viszont szeretnék látni a csapattól, a szombat esti bajnokin lesznek friss játékosok a kezdőben.

– Bognár István pályára lép?
– Meglátjuk. Az biztos, hogy mindig jó a régi csapat ellen játszani.

– Mi lehet a siker receptje?
– Újat aligha tudunk egymásnak mutatni. A fejemben összeállt, mivel lehetünk sikeresek. Ha versenyben akarunk lenni a bajnoki címért, kötelező győzni.

NB I, 2016–2017, 25. FORDULÓ
ÁPRILIS 8., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
18.00: Újpest FC–Paksi FCBudapest, Szusza Ferenc Stadion Karakó Ferenc
18.00: Videoton FC–Vasas FCFelcsút, Pancho Aréna
Szabó Zsolt
18.00: Debreceni VSC–Gyirmót FC GyőrDebrecen, Nagyerdei Stadion
Bognár Tamás
18.00: MTK Budapest–Mezőkövesd
Budapest, Új Hidegkúti Nándor Stadion
Farkas Ádám
18.00: Haladás–Bp. HonvédSopron, Városi StadionErdős József
20.30: Ferencváros–Diósgyőri VTK
Budapest, Groupama Aréna
Andó-Szabó Sándor
TABELLA • MENETREND • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik