Gera Zoltán: Szeretnék egy saját focisulit!

Gera Zoltán visszatér. Ha egyelőre nem is a pályára, de a Nemzeti Sport hasábjaira, ahol az elmúlt években nem olvashattak vele interjút, jóllehet a mérkőzéseiről, a sikereiről, a pályafutása alakulásáról természetesen folyamatosan beszámoltunk. A talán legjobb és legnépszerűbb aktív magyar futballista most ismét közvetlenül a sportnapilap olvasóinak mondta el, miként készül a visszatérésére, mi a terve a pályán és azon kívül, s mit gondol a magyar labdarúgás esélyeiről, a válogatott ki tudja, hányadik válságáról, miközben még a fülünkben csengenek a marseille-i szurkolói menet euforikus rigmusai, s még nincs egy éve, hogy Gera Zoltán az Év góljáért járó elismerést vehette át az Európa-bajnokságon a portugáloknak lőtt bombájáért.

„Itt ebédeltek? Hányan jönnek még? Nem baj, ha leülünk ide?” – kérdezi a klub egyik – nem túlzás – élő legendája, Gera Zoltán az FTC fiatal sportolóit a népligeti edzőközpont éttermében, olyan alázattal, mintha legalábbis fordított lenne a felállás: ő lenne a bátortalan ifijátékos, aki engedélyt kér, hogy a híres futballisták mellé telepedhessen. A pályáról hiányzó kulcsember hetek óta külön-edzéseket végez, készül a visszatérésre, ki tudja, hányadszor fordulatos pályafutása során.

AZ ORVOSOK MÁR RÉGEN VISSZAVONULTATTÁK VOLNA

„A második keresztszalag-szakadásom idején, már kétezertizenháromban azt mondták az orvosok, jobb lenne, ha abbahagynám a futballt” – mondja, és hozzáteszi azt is, érezte, hogy az első operációt követően nem eléggé feszesek a szalagok, így aztán amikor második birminghami időszakában, a West Bromwich Albionnál éppen csak visszatért a pályára – közben két bokaműtét is hátráltatta –, ismét elszakadt a térde. A második műtét viszont remekül sikerült, s azóta újabb angliai és ferencvárosi sikereken van túl. Nem beszélve a válogatott tavalyi Eb-szerepléséről, amelyet pályafutása legnagyobb élményének nevezett a tornán középpályásként nagyszerűen szereplő veterán futballista.

„A szurkolók a mai napig emlékeztetnek az Eb-sikerre, megállítanak, gratulálnak, nem hagyják, hogy elfelejtsem – mondja, miközben mi már a válogatott közelmúltjáról faggatjuk, az Andorra és Luxemburg elleni történelmi vereségről. – Sajnálom, hogy a tavalyi eufóriából mára nem sok maradt. Mi nem tartozunk a világranglista legjobb tizenöt csapata közé, amelyek minden Európa- és világbajnokságon ott vannak. Sajnos a magyar válogatott életében előfordulhat egy-egy ilyen eredmény, ez benne van a fociban. Az persze különösen fájdalmas, hogy most egy éven belül két ilyen vereséget is elszenvedtünk. Ezeken a meccseken nem játszottam, csak a tévében láttam őket, de én is a pályán voltam, amikor kikaptunk például Máltától jó tíz évvel ezelőtt. Onnan is volt visszaút, biztos vagyok benne, hogy megint talpra áll a csapat. Látni kell, hogy generációváltáshoz érkezett a válogatott, fiatal játékosokat kell beépíteni, és ez nem könnyű feladat. Nekünk sem volt könnyű annak idején felvenni a nemzetközi ritmust, pedig talán többen szerepeltünk külföldön, mint ahányan manapság.”

A 38 éves Gera Zoltán pályafutása sokadik súlyos sérüléséből igyekszik talpra állni, miután július 30-án, a Mezőkövesd elleni bajnoki (5–0) 17. percében le kellett cserélni. A bal oldali hajlítóizma leszakadt a csontról, s külföldi műtéti beavatkozással kellett rögzíteni, hogy aztán több hónapos rehabilitáció következzen.

„Az volt a baj, hogy egy becsúszás után, amelynél nem értem el a labdát, kézzel szerettem volna utánanyúlni, amiért alighanem sárga lapot is kaptam volna, bár úgy gondoltam, belefér egy taktikai szabálytalanság, hogy megállítsam az akciót. Nem sikerült, viszont elszakadt az izmom” – vallja be önkritikusan sérülése okait, s elmondása szerint a január végén esedékes edzőtáborban tér vissza a csapat közös edzéseire.

NEM CSUPÁN JÓ AKAR LENNI, HANEM PÉLDAKÉP IS

„Ez a tavasz arról dönt majd, hogy játsszak-e még egy évet vagy ne – értékel tárgyilagosan, s a kijelentése természetesen főként a Ferencvárosra vonatkozik, amely szerinte most jó úton jár. – Kezd összeérni a csapat, jó játékosokat szerződtetett a klub, olyanokat, akik valódi erősítést jelentenek. Az a lényeg, hogy a nyáron mindenki jó erőben legyen, hogy amikor jönnek a nemzetközi feladatok, akkor a tudásunk legjavát tudjuk nyújtani. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian tanultunk az elmúlt évek hibáiból, fontos, hogy az új játékosok beépítése már a télen és a tavasszal megtörténjen, hogy készen álljunk a nyári kupameccsekre. Bár a dán Midtjylland elleni kiesést talán nem nevezném tragédiának, de az albán és bosnyák ellenfelünkkel szemben nem lett volna szabad alulmaradnunk az előző években.”

A szurkolókkal kapcsolatban arról beszélt, örül, hogy megállapodott a klub az ultrákkal, fontos a sok néző, a jó hangulat a meccseken. De legalább ennyire fontos a rend, hogy megváltozzon itthon a szurkolói kultúra, és ne történjen olyasmi a stadionban, aminek nincs ott helye.

Arra a kérdésre, hogy az általa elmondottak alapján is korszakhatár előtt álló, megfiatalodó válogatottban is lehet-e még neki hely, a most 97-szeres válogatott így felelt: „Amíg számítanak rám, a válogatott rendelkezésére állok. De természetesen tudom, hány éves vagyok, megértem, ha nincs rám szükség, vagy ha nem játszom sokat.”

Már találkozott Georges Leekens szövetségi kapitánnyal, amikor Telkiben, egy futópados edzése révén meglátogatta a Costa Rica ellen készülő válogatott csapattársakat. Gera Zoltán korábban a Facebookon köszönte meg a közös munkát a távozó Bernd Storcknak, aki kijuttatta a válogatott tagjaként őt is élete első és alighanem egyetlen nagy tornájára. Most pedig Georges Leekensnek kíván sok sikert, akit rokonszenves és tapasztalt edzőnek tart.

Gera Zoltán a játékos-pályafutása után szeretne a futball közelében maradni, sőt ennél már sokkal konkrétabb tervei vannak: „Szeretnék edző lenni, hamarosan elkezdem az első edzői tanfolyamot, hogy minél előbb meglegyen a megfelelő képesítésem. Szívesen foglalkoznék gyerekekkel, de akár profikkal, felnőttekkel is.”

Méghozzá itthon, jóllehet ma már kitűnően beszél angolul, és volt Premier League-játékosként talán sokfelé másutt is el tudna helyezkedni, ahogyan a kortársai közül Lőw Zsolt, Dárdai Pál vagy éppen Szabics Imre is külföldön edzősködik.

„Mindig azt terveztem, hogy ha hazajövök, hiszen ez az otthonom, a tapasztalatomat itthon próbálom majd átadni. Így szeretném kivenni a részem a magyar futball felzárkóztatásából. Egy saját akadémiát szeretnék, ahol úgy és azt tanulhatják a gyerekek, amit a nemzetközi tapasztalataim alapján nekik a legmegfelelőbbnek tartok. Sok szülőtől hallom évek óta, hogy szívesen íratnák a gyereküket egy olyan focisuliba, ahol tőlem tanulhatnak. Ez persze jólesik. Mindig arra törekedtem, hogy ne csupán egy jónak mondható játékos, hanem egyben példa is legyek. És lehetőleg ne elrettentő példa.”

Játékosként, meg persze egy kislány (a kilencéves Hanna) és egy kisfiú (a hatéves Jonatán) édesapjaként már régóta példakép, de hogy a fiából lesz-e a futballista, arról még korai beszélni, merthogy „...a múltkor meglestem az óvodában, ahol már hivatalosan elkezdte a focit, edzésekre jár, de látni kellene, hogy mit művel. A futballt egyelőre futkározásként, fogócskázásként fogja fel."

Bár erről még nem beszéltek egymással, Gera Zoltán a játék befejezése után a pályafutását meghatározó, egyben jelenlegi klubjának, a Fradinak is szívesen segítene a szakértelmével, miközben nemcsak edzői vizsgákra készül, de a civil életben is igyekszik – ahogy fogalmaz – ledolgozni a lemaradását. Köztudott, hogy különlegesen nehéz gyermekkora volt, sok interjúban mesélt arról, miként kábítószerezett, italozott a pécsi lakótelepen, miközben kimaradt a futballcsapatból és az iskolából is, hogy aztán megtérése és istenhite segítségével kászálódjon ki a nehézségekből, s legyen nemzedéke legsikeresebb magyar labdarúgója. Közben magántanulóként a tanulást is újrakezdte, s ha mégsem a futball világában folytatja, ki tudja, talán az egyetemi tanulmányok felé veszi az irányt.

„A végén még agysebész leszek…” – mondja tipikus „gerazolis” öniróniával, majd hozzáteszi, reméli, nem érik olyan csalódások és kudarcok az edzői szakmában, hogy hátat kelljen fordítania a futballnak.

Gera Zoltán az idei válogatott kudarcok ellenére derűlátó a magyar futball jövőjét illetően. Mint mondja, ő is látja a problémákat, hogy a csapkodó játék miatt sokszor alig nézhető az NB I, hogy hiába futnak olykor sokat a bajnokikon a játékosok, ha közben képtelenek jól megjátszani a labdát, hogy a fiatal, nem egy esetben kimondottan tehetséges és jó képességű futballisták sincsenek tisztában a nemzetközi szint követelményeivel, de ez annak idején nála sem volt másként.

LAZOVICS ÉS LANZAFAME JÁTÉKÁT SZÍVESEN NÉZI

„Biztos mondták az edzőim, hogy kevesebbet egyénieskedjek, de csak akkor éreztem meg, miről van szó, amikor Angliába kerültem. Rájöttem, hogy ha nem változtatom meg a stílusomat, akkor eltörik a kezemet, lábamat, és mehetek vissza.”

Bántja, amikor például azt hallja egy kezdő futballistától, hogy ez vagy az a középső védő semmi különöset nem csinál. Miközben nem is az a legfontosabb dolga, hogy gólt lőjön vagy cselezzen, hanem az a lényeg, hogy a posztjának megfelelő feladatot végezze el a lehető legjobban: „Toni Kroos például világklasszis futballista, jó példa arra, hogy miközben a kívülálló számára nem tűnik különlegesen látványosnak a játéka, mindig uralja a középpályát a Real Madridnál, jól és jó irányba veszi át a labdát, jól helyezkedik és passzol.”

Eközben nálunk még mindig az az eszménykép, aki ügyesen cselez. Érdekes volt mindezt Gera Zoltántól hallani, akivel kapcsolatban ollózások, finom lövőcselek is élnek a szurkolók emlékeiben. Igaz, Angliában megtanulta hihetetlenül hatékonyan megjátszani a labdát, egy-két érintésből veszélyeztetni a kaput, vagy helyzetbe hozni a társait, netán gólt fejelni, amely persze a tökéletes technikai tudás és erőnlét nélkül aligha menne.

„Minőségi megoldások kellenek. Három helyzetből legalább egyet be kell lőnie például egy támadónak. De nem szeretnék megmondóember vagy okostojás lenni, aki osztja az észt és kioktatja a fiatalokat. Biztatom őket, hogy menjenek külföldre, de csak akkor, amikor itthon már nem tudnak fejlődni. Aztán jöjjenek vissza, és hozzák haza, amit tanultak. Én is ezt teszem, pozitív ember vagyok. Ma sokkal jobbak a körülmények és az anyagi lehetőségek is a magyar bajnokságban, mint amikor mi kezdtük a futballt. Néha talán túl is vannak fizetve a játékosok, ez egyeseket lustává tehet, de az is igaz, hogy most olyan külföldiek is szerepelnek az NB I-ben, akikhez hasonló tudású labdarúgók nem voltak itt korábban. Danko Lazovicsra vagy Davide Lanzafaméra gondolok, akit nem csak azért szeretek nézni, mert kitűnő játékos, hanem azért is, mert látszik rajta a szenvedély, amellyel futballozik” – fejtegeti, miközben időnként az asztalunkhoz lép egy-egy ferencvárosi sportoló, klub-alkalmazott, majd maga a „Boss”, Thomas Doll vezetőedző is, hogy üdvözölje a Népligetben különedzésre készülő és a tavasztól talán a pályán is újra látható klubikont.