A vertikális C. Ronaldo és a horizontális Barca; a magyar futball és a félelem

Vágólapra másolva!

2017.12.01. 09:40

Címkék

Szemléletváltás. Ezzel a címszóval szervezett konferenciát a múlt héten a Vasas Kubala Akadémia. Az elméleti és gyakorlati részt is magában foglaló rendezvényen egy holland és egy angol szakember mutatott be egy futballfilozófiát, amely a játékosok kreativitására, annak fejlesztésére épít, és vallja, hogy minden labdarúgót másképp kell megközelíteni, másképp lehet fejleszteni – s hogy a játékosokhoz való egyéni kulcs megtalálása az edzői munka egyik fő feladata. Gyakorlati példákon keresztül megtudhattuk, mitől horizontális a Barcelona, miért nevezhetjük Crisitano Ronaldót vertikális típusnak, de arról is szó esett, miért nem találta meg a közös hangot a Chelsea-nél José Mourinho és Eden Hazard. Az egyik előadás-vezető, Jan Reurings a holland futball jelenlegi válságának okaira is kitért a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban, a Kubala Akadémia ügyvezetője, Szekeres Tamás pedig a saját filozófiájuk mellett a magyar közegről beszélt, párhuzamba állítva azt az elhangzott előadások témáival.

„Folyamatosan fejlődnünk kell, ehhez pedig tanulni kell. Külföldi tanulmányútjainkon megismertünk olyan embereket, akiktől lehet tanulni. Be kell hozni a tudást a magyar futballba.Elindultegy folyamat,amelynek mi is részesei szeretnénk lenni. A fejlődéshez szemléletváltás is kell, ennek első lépése pedig új gondolatok ébresztése, befogadása.”

A fenti szavakkal harangozta be a Vasas Kubala Akadémia által szervezett konferenciát az akadémia ügyvezetője Szekeres Tamás. Az elhangzottak sokban összecsengenek a Nemzeti Sport Onlineáltal idén év elején indított Szemléletváltás sorozat céljaival. Ezért is fogadtuk el a meghívót. A konferencián a több mint harminc éve a holland szövetség alkalmazásában, jelenleg az edzőképzés instruktoraként dolgozó Jan Reurings és tanítványa, Ryan Smart tartottak előadásokattöbbek közötttehetséggondozás, edzői szerepek,genetikai adottságok, labdarúgó-játékostípusok témakörökben. A délelőtti előadásokat délután gyakorlati bemutató követte, a külföldi szakemberek edzés közben is bemutatták mindazt, amit képviselnek. A konferencián a Kubala Akadémia – mint regionális központ – meghívására a hozzá tartozó alközpontok képviselői vettek részt, mintegy félszázan, köztük volt válogatott labdarúgók is, például Bükszegi Zoltán vagy Czvitkovics Péter.

EDZŐI FILOZÓFIA – A KREATIVITÁS TÁMOGATÁSA, MINT FŐ FELADAT

MI A BAJ A HOLLAND FUTBALLAL? – INTERJÚ JAN REURINGSSZEL
– A világ számos pontján tartott már előadásokat, a magyar hallgatóságról, szakemberekről milyen tapasztalatokat szerzett? – Úgy gondolom, hogy a nyugati világban sokkal szabadabban, kötöttségektől mentesen gondolkodnak az emberek, köztük a futballedzők is – válaszolta a Nemzeti Sport Online-nak adott interjúban Jan Reurings, aki több mint harminc éve dolgozik a holland szövetség alkalmazásában (az utánpótlás-nevelésben és a női futballban is vállalt korábban szerepet), jelenleg az edzőképzésben tevékenykedő instruktorok képzéséért felelős. – Általában az előadásaimon rengeteg kérdést kapok, együtt gondolkodnak velem a résztvevők, de Magyarországon a hallgatóság nagyobb része jobban a háttérben marad. – Mit gondol, miért? – Mások a társadalmi szabályok, a berendezkedés. Más az elfogadott norma. – De a tanulásra nyitottak? – Ezért vagyunk itt. Sokat beszélgettünk erről Szekeres Tamással, akivel közösen jártunk a holland Vitesse-nél is, és akkor fogalmazódott meg az ötlet, hogy Ryan Smarttal ellátogassunk Magyarországra előadást tartani. – Az előadásának egyik központi mondanivalója a játékosok kreativitásának támogatása volt. De mintha éppen ez hiányozna most a holland futballból is a korábbi évekhez képest. – Igen. És hogy miért alakult ez így? Azért, mert az iskoláink az elmúlt években egyre inkább keretek közé szorítják a gyerekeinket, csökkentikaz önkifejezési lehetőségeiket, a szabadságérzetüket, mert nem támaszkodnak az ő ötleteikre, és ugyanez a helyzet az edzőknél is. Hogy egy példát mondjak a változásokra: régen csak délután voltak edzések. Most gyakoriak a reggeli tréningek is, ami után elmennek iskolába a gyerekek, majd délután megint edzés, és tulajdonképpen az egész napjuk azzal telik, hogy valakinek az utasításait követik, legyen az az edző vagy az iskolában a tanár. A holland futball visszaesése nem a gyerekek hibája, mert én most is látom a tehetségeket, a felnőttek hibája, hogy nem hagyják kibontakozni őket. – Négy éve vb-bronzérmes, nyolc éve vb-döntős volt a holland válogatott, most pedig egymás után a második nagy tornára nem jutott ki. Ilyen rövid idő alatt, hogy romlott el egy addig világszínvonalon működő rendszer? – A futballkörnyezet folyamatosan változik, amiben a pénznek is nagy szerepe van. Ma már a legtöbb tehetség nagyon fiatal korától Angliában vagy Spanyolországban játszik. A holland futball pedig abba az irányba indult, hogy a csapatérdekekre helyeződött a hangsúly. Az edzők is csak csapatban tudnak gondolkodni, az egyéniségek, az egyéni kreativitás kibontakoztatása pedig háttérbe szorult. Ez korábban nem így volt. – Mi a véleménye a belga példáról? Mintha a szomszédban „hirtelen" valamit jobban csinálnának, mint önöknél, pedig a belgák évtizedekig irigykedve szemlélhették a holland labdarúgás szárnyalását. – És ami érdekes, Belgiumnak nincsenek kiemelkedő edzőegyéniségei. Egyszerűen csak több szabadságot adtak a játékosoknak, nem kötik magukhoz őket, nem akarják előírni nekik minden egyes lépésüket. Ennek az eredménye, hogy Belgiumnak jelenleg sokkal több kreatív játékosa van, mint Hollandiának. – Hogyan változtatható meg a jelenlegi helyzet? – Az edzőképzésen keresztül. Amennyiben az edzők meg akarják változtatni a játékosok és a futballt körülvevő környezet kapcsolatát úgy, hogy a környezet ismét a labdarúgók egyéni fejlesztését szolgálja, akkor javulni fognak az esélyeink. – Mit gondol, a magyar futball számára is ez lenne a járható út? – Az önök futballja kapcsán is az a véleményem, hogy szabadságot kell adni a játékosoknak. Ha például félnek a labdavesztéstől, mert egy labdavesztés után az edzőjük rájuk kiabál, hogy „ilyet többet ne lássak”, akkor legközelebb meg sem próbálják a cselt, nem is próbálnak kreatívak lenni, ezért inkább fel sem vállalják az egy egy elleni játékot, hanem továbbpasszolják a labdát. Ellenben ha a labdavesztésre az a reakció, hogy „gyerünk, csináld tovább, próbáld újra, legközelebb már menni fog”, az egy egészen másik út. Mindennek a kulcsa az edzői filozófia. A legtöbb edző, mindenhol a világon csak egy főnök, ahelyett, hogy vezető lenne. „Van egy álmom” – mondta Martin Luther King. Ő egy teljes közösséget egy irányba tudott vezetni – ezt kell tenniük az edzőknek is. Erre jó példa Josep Guardiola, aki bárhol dolgozott eddig, meg tudta változtatni abban az adott közegben a labdarúgásról való gondolkodást, teljesen új útra tudta terelni az adott klub futballját. – Azt jól érzem a szavaiból, hogy véleménye szerint a holland futballnak vissza kellene térnie az „alapokhoz”, a Johan Cruyff fémjelezte totális futballhoz? – Igen. Azt azonban ne felejtsük el, hogy a filozófia maga nem Cruyffé, de persze értem, miért hozzá kötik ezt az emberek. A filozófia mindig az edzőé, aki ideális esetben megadja a szabadságot a játékosoknak abban, hogy azt a filozófiát a maguk elképzelései szerint juttassák érvényre a pályán. Cruyffék korszakának meghatározó edzőegyénisége volt Rinus Michels, aki megalkotta ezt a játéktípust. De ha ő bezárta volna a játékosok elméjét, korlátozta volna őket a játékstílus megvalósítása során, akkor a gyakorlatban nem jöhetett volna létre a totális futball.

Az első előadásonJan Reuringsa saját filozófiáját mutatta be, illetve azokat az alapvetéseket,melyek ideális esetben szerinte egy futballedzőt meghatározhatnak. Így a saját szerep megtalálását a világban; a tanulás lehetőségének örökös fenntartását; az előítéletektől mentes, harmonikus környezet kialakítását, amelyben mindenki önmagát tudja adni, és amelyben könnyen lehet nyílt, őszinte kapcsolatokat teremteni; a világ megismerését, nyitottságot más országok, futballkultúrák felé.

Reuringsszerint az edzőknek szükségük van egy egységes filozófiára, amellyel közelítenek a másik ember, a játékosok felé,fontos ugyanakkor, hogy az elmét és a testetnem lehet egymástól elválasztani, ahogy a fizikai és a mentális felkészítést sem lehet teljesen elkülöníteni, összhangban kell lenniük.

A holland szakember többször is hangsúlyozta, hogy a gyerekek ötévesen a legkreatívabbak, később, a különböző elvárások, társadalmi szabályok miatt ez a kreativitás fokozatosan csökken. Ugyanígy van ez a futballban is. Amikor a gyerekek először találkoznak a labdával, általában önfeledten kergetik. Később viszont a szabályok, a pálya mérete, a szülők elvárásai, az edző utasításai mind keretek közézárjákaz ifjú labdarúgókat,akik vágynak a dicséretre, ezért alkalmazkodnak, követik a szabályokat, az utasításokat, ezzel elnyomják a kreativitásukat.

Reuringsszerint ezért egy edző számára annak kell lennie a fő kérdésnek, hogyan támogathatja leginkább a gyerekek kreativitását (erre a kérdésre érkezett az előadáson ülők soraiból az a pesszimista válasz, hogy „Magyarországon jelenleg ezt senki sem tudja"). Alapelve – ami tulajdonképpen megegyezik a „klasszikus" holland futballfelfogással – arra épül, hogy felszabadítsák a futballistákata kötöttségek alól.

Ez az utánpótlásban azzal az eszközzel oldható meg, hogy kisebb pályán, kevesebb játékossal, kevesebb szabállyal futballoznak a gyerekek. Így például kivehető a lesszabály, deReuringsszerintakár még a kézzel érintés tiltása is elhagyhatóa legkisebb korosztályoknál.Úgy véli, a jó edző tudja, hogyan egyszerűsítsen, mivel tudja a leginkább szolgálni a játékosok fejlődését, kreativitásuk kibontakoztatását, azt, hogy önálló döntéseket hozzanak a pályán.

AZ OKTATÁS ÉS AZ EDZŐI MUNKA LÉNYEGE – UTASÍTÁSOK KONTRA ÖTLETADÁS

Hangsúlyozta, az utánpótlás-nevelés egy folyamat, amelynek a végeredménye a nagypályás futball, a maga szabályaival.Azegyikelsőlépésazonbana futballoktatásterén, hogy elváljon a mozgás atudatos cselekvéstől. Kezdetbenalegkisebb gyerekekcsakfutnak alabda után, A labda a főnök, a labda irányítja a játékost (erről beszélt a napokban a Nemzeti Sportnak adott interjújában Gera Zoltán is a futballal most ismerkedő, óvodás fia kapcsán),dea labdarúgás ottkezdődik, amikoracselekvéseiknekcéljaislesz (gólt kell rúgni), ésa célérdekébena gyerekekmegtanulják irányítania cselekedeteiket.Ha ez megvan, akkor ezzel együtt megtanulják koordinálni a mozgásukat is. A gyerekek kezdetben a pillanatnak élnek, egy-egy gólnak, cselnek, később pedig megértik, hogy a fő cél az, hogy eggyel több gólt rúgjanak, mint az ellenfél – ez a fejlődés folyamata.

Reuringsés a holland iskola – éppen ettől távolodott el a közelmúltban a holland labdarúgás (lásd keretes interjúnkat) –azt vallja, az oktatás nem azt jelenti, hogy elmondunk valamit, aztán számon kérjük (ez a szemlélet sokaknak ismerős lehet a magyar közoktatásból). Az oktatás szerintük nem utasításokat, hanem ötleteket ad, amely ötleteken keresztül aztán a nebulók, jelen esetben labdarúgó-palánták megtapasztalhatják a lehetőségeiket. Egyúttal döntési szabadságot is kapnak, mert az edző ebben a felfogásban nem várja el, hogy a játékos az ő elképzelése szerint cselekedjen. Ha a futballistának jobb ötlete támad, mint edzőjének, akkor felcserélheti azokat, gondolkodó futballistákat nevelnek.

Ennek a folyamatnak nagyon fontos eleme, amit a Kubala Akadémia is a zászlajára tűzött, hogy minden futballistát, minden gyereket más-más kulcs nyit, mindenki külön egyéniség, és az edzőknek alkalmazkodniuk kell az adott játékos fejlődési szintjéhez – ettől lesz igazán nehéz az edzők feladata. Reuringsaz előadásában kifejtette, a győzni akarást nem lehet senkinek elmagyarázni, annak belülről kell fakadnia a környezet hatására. Ugyanígy gyorsaságra, a jobb döntésekre sem lehet senkit rákényszeríteni, attól még egyetlen labdarúgó sem lett gyorsabb, hogy az edzője a vonal mellől azt ordította, „fuss, fuss". Ha el tudjuk magyarázni a játékosoknak, meg tudjuk értetni velük, miért kell egy adott területet befutniuk, megjátszaniuk, akkor a futballista fel fogja ismerni a játékszituációt és magától fog a megfelelő területre futni.

Ebben a felfogásban a jó futballista az, aki a legjobb döntéshozó, mert a jó döntések tesznek valakit még jobbá, vagyis a játékosok a saját cselekedeteikkel fejlesztik magukat. Ezzel együtt tanulni a hibákból lehet, ezért nem szabad félni a hibától (a magyar labdarúgásban éppen azt tartják sokan nagy problémának, hogymár az ifjúságiak is tartanak a hibától, ezért nem mernek kockázatot vállalni). Az edzőnek azt kell felismernie, hogyan tudja hozzásegíteni a labdarúgót a jó döntésekhez. Ehhez azonban először a futballistát magát kell a lehető legjobban megismernie, tudnia kell, hogy mire képes, mi motiválja, mivel lehet kimozdítani őt a komfortzónájából a saját fejlődése érdekében úgy, hogy közben kreatív maradjon. Az edzőknek minden játékoshoz máshogy, más megközelítésből kell közelíteniük, ezen képességüket kell fejleszteniük, hogy segíteni tudjanak nekik. Az edzők a játékosok segítői.

A konferencia elméleti részének záró szakaszát az angol Ryan Smart vezette, aki a kognitív idegtudományi módszerek szakembere, ő a saját kutatásaira alapozva kidolgozott egy rendszert a futballistatípusok elkülönítésére. Az a terület, amivel ő foglalkozik, tulajdonképpen a gyakorlati megvalósulása annak, amiről Reurings beszélt: a futballisták egyéniségként való megközelítése, az ahhoz történő alkalmazkodás és a labdarúgók tulajdonságainak ismeretében a kreativitásuk támogatása, annak segítése, hogy a lehető legtöbbet ki tudják hozni magukból.

Smart először is arról beszélt, hogy minden labdarúgónak van egy védjegye (ő „football signature”-nek nevezte), ami alapján ő felismerhető. Azok a képek, amik először beugranak róla az őt ismerők számára (legyen ez egy sajátos testtartás, mozgásforma, de lehetnek ezek cselek, lövések).

Ryan Smart (balra) egy gyakorlati példával is szemléltette a megfelelő testtartást

Általánosságban pedig a megfigyelései alapján két nagy csoportra osztja a játékosokat. A pályán statisztikailag is kimutathatóan a legtöbbször függőleges irányú mozgásokat végző, a legtöbbet a két kapu között mozgó, egy irányba, célirányosan gondolkodó, vertikális típusokat, amilyen Cristiano Ronaldo, Eden Hazard, Gareth Bale, Zlatan Ibrahimovic vagy éppen korábban Raúl volt, míg csapatszinten ide sorolhatjuk a Real Madridot. A másik típus pedig a legtöbbet vízszintesen, illetve keresztbe, az oldalvonalak között mozgó, a gólokat területek kialakításával szerző horizontális típus, amilyen a Lionel Messi, Andrés Iniesta, Xavi hármas és amilyen a Barcelona.

És Smart szerint ugyanilyen különbségtételt lehet tenni a védekező játékosok között is, hiszen vannak a labdát, illetve a labdát vezető ellenfelet direktben támadó védők (ők a vertikális típusúak) és vannak az olyan típusúak, akik a területek, a passzsávok lezárásával próbálják hibára késztetni az ellenfelet, a passzok lefülelésével, megelőző szerelésekkel jutnak labdához (ők a horizontális típusú védekező játékosok, amilyen például Nagy Ádám).

Smart kifejtette, hogy a kimondottan horizontális típusba tartozó csapatok kevésbé boldogulnak, ha bekerül hozzájuk egy vertikális típusú játékos, itt példaként Ibrahimovicot hozta fel a barcelonai időszakából. Ettől függetlenül persze a gyakorlatban még lehetnek működő kevert típusok, mert ha az edző tisztában van azzal, hogy melyik játékosa melyik típusba tartozik, mi az erőssége, akkor fel tudja úgy építeni a taktikát, hogy mindegyik típus érvényesülni tudjon, de ehhez az edzőnek kell alkalmazkodnia a játékoshoz.

Ugyanakkor az előadáson feltettük a kérdést Smartnak, hogy például véleménye szerint a vertikálisnak mondott Cristiano Ronaldóval hogyan tudna működni a horizontális Barcelona, illetve a portugál tudna-e ugyanolyan eredményesen futballozni a Barcában, mint azt a Realban teszi. Az angol szakember azt felelte, a Barcelona nem biztos, hogy ugyanúgy működne Cristiano Ronaldóval, mint nélküle, mert nem tudná ugyanúgy felépíteni az akcióit, mint most teszi. Ami pedig Ronaldót illeti, világklasszisról beszélünk, meg tudná oldani a feladatait, de valószínűleg nem ugyanolyan szinten, nem ugyanolyan hatékonysággal, ahogy azt a Real Madridban láthatjuk tőle, mert a Barcában játszva függőleges irányba nem lenne annyi szabad területe, mint azt a „királyi gárdában” megszokhatta.

CRISTIANO RONALDO EMLÉKEZETES SZÓLÓGÓLJAI

A kérdést persze fordítva, Messire vonatkozóan is feltettük, már csak azért is, mert neki voltak olyan szólógóljai a pályafutása során, melyeket kimondottan vertikális irányú mozgással szerzett.

„Messi kicsit valóban kivételnek számít, ezért is egyedülálló, de ha részleteibe menve figyeljük a játékát, akkor láthatjuk, hogy sokszor visszalép, akár a saját térfelére is, hogy labdát kapjon, és labda nélkül is sokat mozog befelé, vízszintes irányba, ugyanakkor nem jellemző rá, hogy mondjuk hatvan métert sprinteljen (akár labda nélkül is) a kapu irányába. Persze az ő esetében azért vannak kivételek, és képes a vertikális mozgásra is" – érkezett Smart válasza.

SZÓLÓGÓLOK LIONEL MESSITŐL

És ez akár arra az elmúlt tíz évben sokat boncolgatott kérdésre is válasz lehet, hogy Messi miért nem képes sokszor ugyanarra a játékra a válogatottban, mint a Barcelonában. Bár ezt a kérdéskört Smart nem fejtette ki, de az elmondottak alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy míg a Barcelona tisztán horizontális futballt játszik, addig az argentin válogatottban a két stílus keveredik (elég csak Gonzalo Higuaínra vagy Sergio Agüeróra gondolni, akik Messitől eltérően vertikális felfogásban futballoznak), és az aktuális szövetségi kapitányok nem mindig képesek úgy felépíteni a csapat játékát, hogy a két eltérő felfogás ne ölje ki egymást, illetve az egyik ne nyomja el a másikat.

Smart ugyanakkor hangsúlyozta, a labdarúgást nem csak az határozza meg, hogy valaki a vertikális vagy horizontális típusba tartozik-e, és a gyerekek képzését sem lehet csak erre építeni, ez csak egy háttértudás, amivel ha tisztában van egy edző, könnyebben tud segíteni a futballistáinak abban, hogy a legtöbbet kihozzák magukból, illetve abban is fejlődjenek, ami a gyengéjük.

Például ha egy edző csak annyit mond a védőjének, hogy vedd el a labdát a csatártól, az kevés. Viszont ha az edző felismeri, hogy a védője mondjuk a horizontális típusba tartozik, akkor tud neki tanácsot adni abban, hogy a vertikális mozgásokban hogyan tud fejlődni. Amennyiben horizontális típusú játékost kényszerítünk arra, hogy egy vertikális típusú játékosra jellemző megoldást alkalmazzon rendszeresen, akkor blokkoljuk a horizontális játékos kiteljesedését és a teljesítménye vissza fog esni. Példaként Gary Cahillt hozta fel a Chelsea-nél, akinek a védekező mozgását szerették volna megváltoztatni, de a genetikai adottságait nem vették figyelembe és ez nagyon meglátszott Cahill teljesítményén is.


SZEMLÉLETVÁLTÁS – NSO-SOROZAT
„Ezzel a terápiával még a magyar futballon is lehetne segíteni”
„A magyar futballista az extrát hajszolja, de alap dolgokban is sokat hibázik"
Magyar futball, most figyelj, így is lehet! Szülők Akadémiája

A másik nagyon fontos téma a játékosok belső motivációjának megtalálása, melyet ha felismernek az edzők, nagy segítséget jelent a játékoshoz való viszonyulásban.

Ennek feltűnő ellenpéldája ugyanakkor, szintén a Chelsea-ből José Mourinho és Eden Hazard esete. Smart szerint a portugál mester a rá jellemző agresszív győzni akarással, a „ki, ha nem én” típusú hozzáállásával presszionálni akarta Hazard-t, hogy elérje Messi és Ronaldo szintjét, hogy akár a világ legjobbjává is válhasson. Viszont amikor Hazard-t egyszer megkérdezték, hogy miért van a Chelsea-nél, azt válaszolta, azért, mert megnyerő számára a közeg, szeretne a szurkolóknak örömet szerezni és jól érezni magát. Vagyis az ő belső motivációja nem egyezett Mourinhóéval, aki mindenben a legjobb akart lenni, és ezt várta volna el a játékosaitól is.

Holott Smart és Reurings, illetve az általuk képviselt iskola szerint az edzőknek el kell fogadniuk, hogy az emberek nem egyformák. A labdarúgók belső motivációi is eltérőek lehetnek, és az edző akkor tudja igazán segíteni a futballista fejlődését, ha ismeri és megérti a belső motivációját. Ezen elmélet szerint Hazard számára már maga az is egy motivációs lehetőség, ha a játékos harmóniában van a környezetével, stabil, jó kapcsolatot ápol a körülötte lévőkkel.

Smart és Reurings a Kubala Akadémia növendékeinek tartott tréningeken mutatták be az általuk képviselt filozófiát a gyakorlatban (Fotó: vkla.hu)

Smart szerint Hazard esetében Mourinho hatására ez veszhetett el idővel, ezért nem volt képes sokszor jó teljesítményre, aminek hatására az önbizalmából is veszített, egy önbizalom-hiányos játékos pedig hajlamosabb a sérülésre. Talán ezért bajlódhatott a 2015–2016-os szezonban a korábbiakhoz képest jóval több sérüléssel a belga szélső.

Zárásként még arról beszélt Smart, hogy külön-külön, részletekbe menően megfigyelve a futballistákat meg lehet állapítani, hogy ki, mikor, melyik irányba szokta elindítani a mozgását, hogyan működik az agya, ez alapján mi a gyengéje, mi az erőssége. Hazard például sem a pályán, sem az életben nem szeret hátranézni, elemezni, azon elmélkedni, hogy mi, miért történt. Ellenben nagyon szeret improvizálni. Arjen Robbenről pedig megtudtuk, már a testtartásából következik, hogy mindig balra indul (függetlenül attól, hogy melyik szélen játszik), mert álló helyzetben a súlypontját is úgy helyezi, hogy a bal válla legyen elöl, és a váll helyzete határozza meg a mozgást, illetve Smart megfigyelései szerint a holland szélső az információkat is elsősorban balról gyűjti be, így működik az ő agya, míg másé másként, és ehhez kell alkalmazkodniuk az edzőknek.

Azt nehéz megmondani, hogy az elméleti előadásokon elhangzottak, a magyar oktatási rendszerrel, és talán kicsit az általános hazai életfelfogással is szembemenő, nem tekintélyelvű, hanem befogadóközpontú, kognitív megközelítési módok mennyire vertek gyökeret a hallgatóságban, a hazai utánpótlásedzőkben. Mindenesetre valódi szemléletváltás, a komfortzónánkból való kilépés, valódi fejlődés csak új ismeretek elsajátításával, megfelelő hasznosításával jöhet létre, s ebben úttörő szerepet játszhatnak az olyan előadások, előadássorozatok, amilyet most a Kubala Akadémia kezdeményezett. Az elmélyülést pedig segíthette, hogy az előadások után a gyakorlatban, konkrét edzéshelyzetekben is igyekezett bemutatni a két külföldi szakember azt a futballfilozófiát, amit délelőtt ismertettek.

„AKI NEM SZERETNE FEJLŐDNI, ANNAK NINCS HELYE KÖZÖTTÜNK”; „MAGYARORSZÁG TELE VAN ÖNBIZALOM-HIÁNYOS EMBEREKKEL” – INTERJÚ SZEKERES TAMÁSSAL
– Az előadások felvezetőjében elmondta, a jövőben több hasonló szakmai programot is szeretnének szervezni a hazai utánpótlásedzőknek. Van valós igény a honi edzők körében arra, hogy külföldi szakemberektől tanuljanak? – Úgy vélem, elindult a változás a magyar futballban, ami az utánpótlásképzésre is vonatkozik – válaszolta a Nemzeti Sport Online kérdésére az előadásokat követően Szekeres Tamás, a Vasas Kubala Akadémia ügyvezetője. – Mi kizárólag olyan szakembereket szeretnénk alkalmazni, akik szeretnének tanulni. Én is tapasztalom, hogy sokan csak a papír miatt végeznek el egy tanfolyamot, hallgatnak meg egy-egy előadást, nincs meg a belső igényük a tanulásra, a fejlődésre. Változásra van szükség a futballunkban, a változáshoz pedig cselekvés kell, nem elég arról csak beszélni Tanulni vágyó, nyelveket beszélő, motivált fiatalokat szeretnénk támogatni a fejlődésükben, akik aztán hozzájárulhatnak a honi labdarúgásban dolgozók szemléletváltásához. Nekünk, vezetőknek, ennek a kereteit kell megteremtenünk, hogy aztán idővel magától működhessen a folyamat. Lehetőséget teremtünk, eszközöket adunk a fejlődéshez, megnyitjuk a gondolkodást, bizonyos keretek között (a Vasas Kubala Akadémia futballfilozófiája alapján), de mindenkinek a maga útját kell járnia. – És a megszerzett tudást vajon alkalmazzák is a gyakorlatban? Mikorra várhatjuk, hogy a változtatási szándék konkrét eredményeket is hoz? Mert a magyar futballban harminc éve mindenki türelmet kér, voltak itt már angol, holland, német, olasz és még ki tudja, hány országból érkező szakemberek, mind az utánpótlásban, mind felnőttszinten, mind a kluboknál, mind a válogatottnál számos irányba próbáltunk már elindulni, mégsem jutottunk sehova. – A pályán egyelőre valóban nem köszön vissza a változtatási szándék, egészen egyszerűen azért, mert nincsenek sokan pontosan tisztában azzal, hogy miben is kellene változniuk. Az ehhez hasonló előadások ezekre a kérdésekre adhatnak választ. Ha tudjuk, mennyire különböző játékostípusok léteznek, akik más-más megközelítést igényelnek, ha tisztában vagyunk azzal, hogy minden játékosnak más és más a belső motivációja, akkor már megtettük az első lépést. Ha elfogadjuk, hogy nem biztos, hogy az a legjobb módja a gyerekek fejlesztésének, ahogy azt mi eddig csináltuk, ha nyitottak vagyunk az újra, ha ki tudjuk deríteni minden játékosunkról, hogy hogyan „működik”, akkor lehet esély az előrelépésre. A magyar futballban a szürkeállomány gyarapítására van szükség. Látjuk, ki mennyire szeretne fejlődni, aki csak szavakban szeretne, annak nincs helye közöttünk. De ez folyamat, nem megy egyik napról a másikra. – A holland és az angol szakember által bemutatott, abszolút futballista-központú, a játékosok megismerésére építő megközelítési mód ön szerint mennyire számít újdonságnak a magyar futballban? – Magyarországon a játékosok fejlesztése során sok helyen még mindig a legfelsőbb vezetők mondják meg, mik a célok és azokat hogyan lehet elérni, a beosztottak, jelen esetben az edzők, pedig azzal vannak elfoglalva, hogy mit miért nem lehet megvalósítani. A problémákat nem elég azonosítani, azokat meg is kell oldani. A Team Sky brit országúti kerékpárcsapatnál – amellyel nemrég egy londoni sportkonferencián volt alkalmam megismerkedni – azt vallják, hogy arra a munkatársra, akinek egy adott téma kapcsán nincs a konstruktivitást szem előtt tartó saját véleménye, nincs is szükségük. Elvárják, hogy a felvetődő problémák megoldásában a saját szaktudásának megfelelően mindenki részt vegyen. Nagyon fontosnak tartom, hogy ne csak a stábot sarkalljuk gondolkodásra, hanem a gyerekeket is tanítsuk meg gondolkodni. A mostani előadások arról is szóltak, hogy az edzők választási lehetőségeket, egyúttal döntési szabadságot adnak a játékosoknak. Ha saját maguk döntenek, gondolkodniuk kell. A gondolkodásról való leszoktatás az iskolában kezdődik. Éltem Norvégiában is, a gyerekeim jártak ott iskolába, és tapasztalatból mondhatom, hogy a pozitív megerősítés csodákra képes. A norvég tanárok a jóra koncentrálnak, azt helyezik előtérbe. Az önbizalom pedig a dicsérettel, elismeréssel fejlődik. Magyarországon az iskolákban a legtöbb helyen a rosszra, a hibákra koncentrálnak a tanárok, sokkal fontosabbnak tartják felhívni a figyelmet arra, hogy mi a rossz, mint megtalálni a gyerekek erősségeit, azt, hogy ők miben jók. Nem véletlen, hogy Magyarország tele van önbizalom-hiányos emberrel, és ez mindenre rányomja a bélyegét. – Különböző országokból érkező szakembereket hallgatva rájöhetünk, hogy az egyes futballkultúrák mennyire eltérő módon gondolkodnak a labdarúgásról, az utánpótlás-nevelésről. Viszont Magyarországon éppen az tűnik az egyik fő problémának, hogy itt nincs közös nevező, nincs egyetlen irány. – Nem gondolom, hogy a magyar labdarúgásnak egy előre meghatározott irányba kellene fejlődnie. A futball globalizációjával már nincs lényegi eltérés a fejlett futballkultúrák képzési módszereiben. A holland módszer legtöbb eleme megtalálható a német oktatásban és az angol akadémiákon sem tanítják különösebben másképp a futballt, mint Belgiumban. Állandó kölcsönhatásban állnak ezek a módszerek, állandóan változnak, állandóan fejlődnek. Elmúltak már azok az idők, amikor egyértelműen meghatározható volt, mit is jelent a német, az angol vagy a magyar stílus. Meggyőződésem, hogy futballunk fejlődésének legfontosabb lépése az lenne, ha utánpótlásedzőink és klubvezetőink képzettsége, munkához való viszonyulása és motivációja hasonló szintet érne el, mint a fejlett futballkultúrákban dolgozó hasonló szakembereké.

Ha környezetében ön is lát újszerű kezdeményezést, amely példaértékű lehet a magyar labdarúgásban, új szemléletet képvisel, akkor írjon nekünk az[email protected]címre „szemléletváltás” tárgymegjelöléssel.