Orosz: Sokszor a szemünkre vetették, hogy csúnya játékkal győztünk

– Minden jó, ha a vége jó?
– Egyelőre annyi történt, hogy a tabella élén telelünk – vágta rá Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója.

– Hétpontos hátránynál nem így tűnt…
– El kell ismerni, rosszul nézett ki, amikor szeptember elején nyolc forduló után hét ponttal állt előttünk a Videoton. Számolgattunk, nézegettük a tabellát, de bíztam benne, hogy hamarosan összeállunk. A nyáron jól igazoltunk, kellett némi idő, hogy összeérjen a társaság. Mostanra megismerték egymást a játékosok, jó a csapatszellem, nincs klikkesedés, az öltözőben jó a hangulat, a dél-amerikai játékosok is remekül beilleszkedtek, ami nagy kérdés volt a számunkra is. Az pedig, hogy így alakult a vége, nem a véletlen műve. Tizenkét mérkőzésből tízet megnyertünk, egyet elveszítettünk, egy pedig döntetlen lett – azért az nem olyan rossz. Sokszor a szemünkre vetették, hogy többször is csúnya játékkal győztünk, de ez legyen a legnagyobb gondunk. Inkább nyerjünk rossz játékkal, mint kikapjunk szenzációs futballal.

– Joseph Paintsil játéka volt a legnagyobb pozitívum?
– Kétségtelen, Joe nagy erőssége volt a csapatnak az ősszel. Hat gólja mellett számtalan gólt készített elő, a védők sokszor képtelenek voltak megállítani. S nemcsak ő játszott kiemelkedően, Varga Roland és a többiek is remek fél idényt produkáltak.

– A télen hány új játékos érkezhet az Üllői útra?
– Erre egyelőre képtelenség válaszolni. Szeretnénk végre egyfajta állandóságot az öltözőben, de ez nem azt jelenti, hogy zárva van az ajtaja. Nem véletlenül járt Vladan Csukics a közelmúltban Dél-Amerikában, célzottan figyelt játékosokat a mérkőzéseken.

– Kevesen vannak?
– Lehetnénk többen. Reálisan kell nézni a dolgokat, Gera Zoltán nem lesz fiatalabb. Szerencsére a sérüléséből szépen visszajött, a tavasszal nagy erősségünk lehet – de ki tudja, meddig futballozik még? Márpedig őt pótolni, a játékintelligenciáját, technikai képzettségét nem lesz könnyű helyettesíteni. Lássuk be, ha nem ennyi idős lenne, aligha Magyarországon játszana. Tudomásul kell venni, az NB I még mindig ugródeszka, ahonnan örömmel igazolnak külföldre a labdarúgók. Máshol még többet kereshetnek, tovább fejlődhetnek. Annak idején legalább százszor nekem szegezték a kérdést: miért engedtük el Nagy Ádámot? Rendre visszakérdeztem: milyen morális alapunk lett volna nem elengedni? Hatéves kora óta arról álmodik, hogy külföldre szerződjön, sok pénzt keressen.

– Akkor miért nem a Chelsea-hez ment végül?
– Közösen leültünk, és megbeszéltük: Ádám, ez nem a te utad! Bekerült volna a „százas” keretbe, sosem játszott volna a nagycsapatban, alighanem három hónapon belül a holland bajnokságban találta volna magát. Ezt ő is belátta. Arra kértük, az Európa-bajnokság után mutasson rá arra az ajánlatra, arra a bajnokságra, amelyben folytatni szeretné. A Bolognát választotta. Nekünk pedig kutya kötelességünk volt elengedni.

– A Ferencvárosból rendre jó helyre kerülnek a futballisták.
– Nem a véletlen műve. Tudatosan alakítottuk így az átigazolási politikánkat. Nagy vonzerő az ide érkező játékosoknak, ha jól teljesítenek, innen könnyen továbbszerződhetnek. Az elmúlt esztendőkben minden szezonban eladtunk valakit nívósabb bajnokságba, akiért rendre pénzt is kaptunk. Muhamed Besic Angliába, Somália a francia első osztályba, Nagy Ádám a Serie A-ba, David Mateos Amerikába, Cristian Ramírez a nagyszerű lehetőséget kínáló FK Krasznodarhoz igazolt, Nagy Dominik pedig a lengyel bajnokságba.

– Igen ám, csakhogy így a nemzetközi porondon elérhetetlen álom a csoportkör.
– Nem értek ezzel egyet. A pénzügyi hátterünket, a szakmai munkát, a játékosállományunk értékét tekintve most már ott lenne a helyünk az Európa-ligában. A Bajnokok Ligája más kávéház, arról egyelőre ne beszéljünk, de az Európa-liga-csoportkör elvárható lenne.

– Igaz, hogy egymillió-nyolcszázezer Fradi szimpatizáns van az országban?
– Igen. Évek óta rendszeresen mérjük ezt a szegmenst, mégiscsak a marketing világából érkeztem, úgyhogy amondó vagyok, a számok igenis fontosak. Amikor 2011-ben átvettük a klubot, egymillió-negyvenezer volt ez a szám, most pedig egymillió-nyolcszázezer. Látható tehát a fejlődés. Sikerült a fiatalokat is megfognunk, ezen a téren nagyot léptünk előre. Egy klubhoz azért kötődik valaki, mert az édesapja, nagyapja is az adott csapatnak szurkolt, vagy azért, mert vonzzák a sikerek. Ezért fontos, hogy a jövőben is olyan játékosállományunk legyen, amely végig harcban van a bajnoki címért.

– A kupakiesés mekkora csalódás volt?
– Hatalmas. Szerettünk volna történelmet írni, hogy mi legyünk az első olyan klub Magyarországon, amely sorozatban négyszer nyeri meg a Magyar Kupát. Ez az álmunk elúszott, elrontottuk. Nem maradt más, mint a harmadik csillagot feltenni a mezünkre, és begyűjteni az egyesület harmincadik bajnoki címét.