Utánpótlás: fél távnál öt kiemelt bajnokságból háromban a Honvéd vezet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.04. 15:05
A egycsoportos élvonalbeli utánpótlás-bajnokságokban véget ért az őszi idény, s az öt szóban forgó korosztályból háromban (U19, U16, U15) a Budapest Honvéd labdarúgócsapata telel a tabella első helyén.

Az MLSZ versenykiírása alapján az U19-es bajnokságban első helyen végző együttes indulhat a 2018–2019-es szezonban az Ifjúsági Bajnokok Ligájában.

Az U19-es, U17-es és U16-os bajnokságból legfeljebb két egyesület esik ki a szintén egycsoportos, ám (korcsoportonként) 16 csapatos másodosztályba. Az U17-es és az U16-os összesített tabella alapján leggyengébb klub három csapata (U19, U17, U16) biztosan kiesik. Az U17-es első osztályú bajnokság legrosszabb ki nem eső együttese osztályozót játszik az U17-es másodosztály ezüstérmes gárdájával.

Az U15-ös és U14-es bajnokságok összesített tabellája alapján a két legrosszabb klub csapatai kiesnek a többcsoportos másodosztályba – derült ki a versenykiírásból.versenykiírása alapján az U19-es bajnokságban első helyen végző együttes indulhat a 2018–2019-es szezonban az Ifjúsági Bajnokok Ligájában.

Az U19-es, U17-es és U16-os bajnokságból legfeljebb két egyesület esik ki a szintén egycsoportos, ám (korcsoportonként) 16 csapatos másodosztályba. Az U17-es és az U16-os összesített tabella alapján leggyengébb klub három csapata (U19, U17, U16) biztosan kiesik. Az U17-es első osztályú bajnokság legrosszabb ki nem eső együttese osztályozót játszik az U17-es másodosztály ezüstérmes gárdájával.

Az U15-ös és U14-es bajnokságok összesített tabellája alapján a két legrosszabb klub csapatai kiesnek a többcsoportos másodosztályba – derült ki a versenykiírásból.

U19, I. OSZTÁLY
1. BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 11 3 36–15 33
2. PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 8 3 3 30–21 27
3. ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 8 2 4 29–22 26
4. MTK BUDAPEST 14 7 4 3 32–17 25
5. VIDEOTON FC 14 6 2 6 25–38 20
6. FERENCVÁROSI TC 14 5 4 5 22–19 19
7. ETO FC GYŐR 14 1 2 11 18–35 5
8. DVSC-DLA 14 1 1 12 12–37 4
U17, I. OSZTÁLY
1. PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 9 3 2 31–15 30
2. ETO FC GYŐR 14 7 2 5 24–22 23
3. MTK BUDAPEST 14 7 7 38–31 21
4. ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 6 3 5 31–27 21
5. BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 6 2 6 21–21 20
6. DVSC-DLA 14 4 5 5 32–35 17
7. FERENCVÁROSI TC 14 5 1 8 26–35 16
8. VIDEOTON FC 14 3 2 9 14–31 11
U16, I. OSZTÁLY
1. BUDAPEST HONVÉD-MFA 14 12 1 1 44–11 37
2. PUSKÁS AKADÉMIA FC 14 11 1 2 53–18 34
3. DVSC-DLA 14 8 1 5 31–33 25
4. ETO FC GYŐR 14 7 1 6 26–22 22
5. MTK BUDAPEST 14 5 3 6 20–28 18
6. FERENCVÁROSI TC 14 5 9 25–42 15
7. ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 14 2 2 10 14–35 8
8. VIDEOTON FC 14 3 11 18–42 3
U15, I. OSZTÁLY
1. HONVÉD-MFA 15 13 2
57–8 +49 41
2. DVSC-DLA 15 13 1 1 56–10 +46 40
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC
15
11

4
43–18
+25
33
4. MTK BUDAPEST 15 10 5 32–23 +9 30
5. DVTK 15 9 3 3 31–15 +16 30
6. VASAS KUBALA AKADÉMIA
15
6
4
5
31–24
+7
22
7. PMFC 15 6 3 6 28–26 +2 21
8. ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 6 3 6 23–29 6 21
9. FERENCVÁROSI TC 15 6 2 7 31–29 +2 20
10. UTE 15 6 1 8 26–32 6 19
11. VIDEOTON FC 15 5 4 6 18–20 2 19
12. SPARTACUS 1928 15 5 1 9 13–20 7 16
13. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 15 3 3 9 14–27 13 12
14. ETO FC GYŐR 14 2 3 9 15–34 19 9
15. GROSICS AKADÉMIA FK 15 2 1 12 12–55 43 7
16. SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 14 1 13 6–66 60 1
U14, I. OSZTÁLY
1. DVSC-DLA 15 13
2 59–18 +41 39
2. VIDEOTON FC 15 12 2 1 46–7 +39 38
3. PUSKÁS AKADÉMIA FC 15 12 3 53–13 +40 36
4. DVTK 15 10 2 3 41–14 +27 32
5. FERENCVÁROSI TC 15 9 1 5 44–31 +13 28
6. ILLÉS AKADÉMIA-HALADÁS 15 8 2 5 28–25 +3 26
7. SPARTACUS 1928 14 7 4 3 29–15 +14 25
8. HONVÉD-MFA 15 7 2 6 43–21 +22 23
9. VASAS KUBALA AKADÉMIA 15 6 1 8 35–23 +12 19
10. MTK BUDAPEST 15 6 1 8 28–32 4 19
11. UTE 15 6 9 26–34 8 18
12. KAPOSVÁRI RÁKÓCZI BFLA 14 4 4 6 19–34 15 16
13. ETO FC GYŐR 15 5 10 27–41 14 15
14. PMFC 15 1 2 12 10–49 39 5
15. SIÓFOKI BÁNYÁSZ SE 15 1 1 13 15–87 72 4
16. GROSICS AKADÉMIA FK 15 2 13 6–65 59 2
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik