NB I: Hollandiából érkezett a PAFC új balhátvédje

Vágólapra másolva!
2018.01.22. 13:14
null
Dejan Trajkovski, a PAFC új balhátvédje (Fotó: pfla.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő PAFC a hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Dejan Trajkovskit, az FC Twente balhátvédjét.

 

A Puskás Akadémia új, 25 éves játékosa játszott az NK Mariborban, az NK Domzaléban, majd elhagyva hazáját az FC Twentéhez szerződött. Tagja volt a szlovén U20-as és U21-es válogatottnak is. Hollandiából igazolt át most Pintér Attila együtteséhez.

„Nagyon örülök, hogy a magyar első osztályban is lehetőséget kapok bizonyítani. 2012-ben jártam itt először a válogatottal, és vártam, hogy visszatérhessek. Honfitársam is mesélt a magyar vendégszeretetről, és arról, milyen jól érzi magát a Puskás Akadémiánál. Hollandiában már hozzászoktam, hogy távol játsszak a hazámtól, úgyhogy ezzel itt sem lesz gond” nyilatkozta Trajkovski a PAFC honlapjának.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIA FC-NÉL
Érkezők:
Denis Klinar (szlovén, Olimpija Ljubljana – Szlovénia),Dejan Trajkovski (szlovén, FC Twente – Hollandia), Diego Gonzalo Vega Martínez (uruguayi, CA River Plate – Uruguay)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Hudák Martin (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Stipe Bacelic-Grgic (horvát, érdeklődik iránta: Mezőkövesd), Molnár Gábor (érdeklődik iránta: Mezőkövesd)

Legfrissebb hírek

Szavazzon! Melyik csapat nyeri meg a labdarúgó NB I-et idén?

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:53

NB I: kilenc kulcsmeccs jön, amelyeken eldőlhet a bajnoki cím és a kiesés

Labdarúgó NB I
2025.04.14. 18:50

Hornyák Zsolt: Hiányoltam a futballunkból az agressziót

Labdarúgó NB I
2025.04.13. 07:04

Tovább menetel az ETO, hajrában lőtt gólokkal legyőzte a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 16:15

Otthon kapott ki a Fradi a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.04.12. 14:15

NB I: 32 éve nem látott nyeretlenségi széria küszöbén a Lokit fogadó Újpest

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 14:45

Szerződést hosszabbított svájci légiósával a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 10:49

Ezúttal halovány volt a Puskás Akadémia, csak döntetlent játszott az MTK-val

Labdarúgó NB I
2025.04.06. 18:20
Ezek is érdekelhetik