Újpest: a Fradi volt próbajátékosa és egy U-válogatott is aláírhat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.21. 19:37
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a jövő hét elején több kiszemelt légióst is Újpestre várnak, akik jó eséllyel szerződést is kaphatnak a labdarúgó NB I-ben 5. helyen telelő liláktól.

Azt az NSO jelezte elsőként a héten, hogy a Dunaföldvár elleni három gól ellenére sikertelen ferencvárosi próbajáték után a lett válogatott Janis Ikauniekset az Újpest szerződtetheti. Újpestről származó értesüléseink szerint a francia élvonalbeli Metztől távozni szándékozó, legutóbb kölcsönben hazájában szereplő támadó ügyében jövő hét elején, hétfőn és kedden várhatók újabb egyeztetések, s jó esély mutatkozik arra, hogy szerződtetik a 22 éves játékost.

Ugyanez a helyzet a bosnyák U-válogatott védő, a szintén 22 esztendős Dzenan Burekovic ügyében, aki a sport1.ba híre szerint Magyarországra utazott, hogy szerződést kössön az Újpesttel.

A két futballista között az a különbség, hogy Burekovic szabadon igazolható, miután a szerb élvonalbeli Vojvodinánál – ahonnét 2013-ban az Újpest vezetőedzője, Nebojsa Vignjevics is érkezett – nem tartottak rá igényt, és távozott a klubtól (ősszel a 7. fordulóig alapember volt, azt követően viszont már nem kapott több lehetőséget). Ikauniekset viszont jövő nyárig szerződés köti a Metzhez.

Az Újpest január 27-én, szombaton edzőtáborba utazik, minden bizonnyal ezért is szeretnék lezárni a klub vezetői a folyamatban lévő ügyeket a jövő hét elején, hogy az új játékosok már a csapattal tarthassanak Törökországba.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ÚJPEST FC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Németh Kristóf
Kiszemeltek: Janis Ikaunieks (Metz – Franciaország, legutóbb FK Liepaja – Lettország, kölcsönben), Dzenan Burekovic (bosnyák, Vojvodina – Szerbia)
Távozók: Kovács Zoltán (ZTE FC)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:Anton Salétros (svéd, AIK Solna)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

 

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik