Felkészülés: a Mezőkövesd nem bírt a Sahtar fiataljaival

Vágólapra másolva!
2018.02.05. 11:12
null
A Mezőkövesd nem bírt a Sahtar fiataljaival (Fotó: Facebook)
A Törökországban edzőtáborozó Mezőkövesd felkészülési mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott az ukrán Sahtar Doneck U21-es együttesével.

 

Az új szerzemények közül Horváth Tamás és Oláh Bálint is kezdett, míg a próbajátékosok közül a mali Nico Dao, illetve a kameruni Delio Alex Ndongmo és Fabrice Onana is lehetőséget kapott.

Az NB I tavaszi idényére készülő magyar csapat hétfőn még egy felkészülési meccset játszik, Kuttor Attila tanítványai a bolgár Pirin ellen lépnek pályára a délután folyamán.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Mezőkövesd–Sahtar Doneck U21 (ukrán) 1–1
(Szalai A.)
Mezőkövesd: Horváth T. – Lázár P., Pillár, Fótyik, Szalai A. – Oláh B., Onana, Varjas Z. – Baracskai, Dao, Ndongmo

A MEZŐKÖVESD TÉLI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete: január 8.
Edzőtábor: január 31. – február 9., Belek (Törökország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Január 20., Mezőkövesd–Kazincbarcika 2–3 (Novák 2)
Január 24., Mezőkövesd–Zemplín Michalovce (Nagymihály, szlovákiai) 1–0 (Baracskai)
Január 27., Mezőkövesd–MTK Budapest 2–1 (Bognár, Koszta)
Február 2., Belek: Mezőkövesd–FK Sztal (ukrán) 2–1 (Novák, Cseri)
Február 3., Belek: Mezőkövesd–FC Csajka Peszcsanokopszkoje (orosz) 1–2 (Koszta)
Február 5., 09.00, Belek: Mezőkövesd–Sahtar Doneck U21 (ukrán) 1–1 (Szalai A.)
Február 5., 15.00, Belek: Mezőkövesd–Pirin (bolgár)

Legfrissebb hírek

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

A Mezőkövesd nyerte meg az alsóházi csatát, oda a Békéscsaba tavaszi veretlensége

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 13:44

Ötvös Bence nem gondol a válogatott meghívóra, csak dolgozik becsülettel

Labdarúgó NB I
2025.02.28. 10:10

Ötvös-munkával jutott nyolc közé a kupacímvédő Paks

Labdarúgó NB II
2025.02.26. 18:50

NB II: hat gól Békéscsabán, élre ugrott a Kisvárda, már harmadik a Vasas, idegenben nyert az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 19:01

Emberelőnyben sem tudta legyűrni a Szentlőrinc a Mezőkövesdet

Labdarúgó NB II
2025.02.23. 15:52

Kétgólos hátrányból győzött a Kisvárda, behúzta a kiesési helyosztót a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 16:55

Minden gólért járt egy pont Mezőkövesden

Labdarúgó NB II
2025.02.16. 13:50
Ezek is érdekelhetik