A topfizetés még mindig túl alacsony az NB I-ben – térségi körkép

Vágólapra másolva!
2018.03.02. 07:07
null
Tawamba korábban a Vidinél és a Fradinál is képbe került, de inkább Kazahsztánba szerződött magasabb fizetésért, tavaly nyáron pedig már a Partizanban villogott a Videoton ellen (Fotó: Török Attila)
Az elmúlt hetekben, kiváltképp mióta az Újpest a Windecker-üggyel terítékre dobta a fizetések kérdéskörét, a Nemzeti Sport Online is több cikkben foglalkozott már a hazai labdarúgás gazdasági hátterével, a fizetések és a pénzért történő átigazolások, vagyis a pénzmozgások hátterével. Most következzék egy olyan kitekintés, melyben egy európai ügynökség adatainak segítségével megmutatjuk, mely országokban mekkora összegekért kerestek a télen új játékosokat a klubok és milyen fizetésért. Egyúttal azt is megvizsgáljuk, hogy azokban a környező országokban, melyeknek vannak rendszeres, a Bajnokok Ligája vagy az Európa-liga csoportkörében szereplő csapatai, mekkora összeget tudnak elkölteni, és ennek fényében mire lenne szükség, hogy a magyar klubok versenyképesebbekké váljanak. Elöljáróban: nem feltétlenül több pénzre, sokkal inkább a pénz jobb elosztására...    

 

Ezen a télen már több olyan európai jelentés, illetve lista – FIFA-TMS, UEFA-benchmarking – is megjelent, amelyek azt mutatták, hogy a magyar labdarúgás gazdaságilag, a kelet-közép-európai térségben, a balkáni országokat is ide számolva, egyre inkább az erős középmezőnybe tartozik, az átigazolási díjakra költött összegek és a bérköltségek terén egyaránt. Szakmai téren viszont, a nemzetközi kupameccsek tanúsága szerint, még mindig elmaradunk ettől a bizonyos középmezőnytől. Az összes szomszédunkat nézve ugyanis a legutóbbi öt szezont nézve (a mostanival együtt) csak a magyar csapatok nem szerepeltek valamelyik európai kupa csoportkörében – miközben a tágabban vett térségből még albán, macedón és moldovai csapat is eljutott oda.

A miért kérdésre persze alighanem rengeteg választ lehetne adni, de az egyik kulcs jó eséllyel a nem megfelelő játékospolitikában, és a futballba áramló pénzek nem tökéletes elosztásában keresendő.

Erről árulkodik az a lista is, amelynek nemrég jutott birtokába a Nemzeti Sport Online. Az egyik, magát megnevezni nem kívánó, közismert európai játékosügynökségtől származó jegyzék azt összegzi, hogy a téli átigazolási időszakra vonatkozóan a legkülönbözőbb európai országokból pontosan milyen kéréseket kapott az ügynökség. A listában a keresett poszt mellett szerepel a játékosra fordítható átigazolási díj és a futballistának a klubtól kapott maximális, éves, nettó keresete. Mivel ezek az adatok nem nyilvánosak, így csapatneveket nem tüntethetünk fel, de azt elmondhatjuk, hogy három, egyaránt nemzetközi kupaindulást célzó, magyar élcsapat is szerepel a listában. A klubok mellett szereplő összegekből következtethetünk a játékospolitikára. Éppen ezért, ha konkrét csapatneveket nem is árulhatunk el, de országonkénti, illetve bajnokságonkénti bontásban így is érdekes lehet, hogy hol mennyit terveztek költeni az új játékosokra, hogyan néz ez ki térségi összehasonlításban (az összegek mindig euróban értendők).

A PREMIER LEAGUE KIEMELKEDIK, A TÖRÖK SÜPER LIG ZÁRKÓZIK A TOPLIGÁKHOZ – AZ EURÓPAI ÉLVONAL

Mivel több mint húsz európai bajnokságról beszélünk, érdemes lépésről lépésre haladni, és először a topligák szintjén megnézni, hogy milyen kérések futottak be a szóban forgó ügynökséghez. Az nagyjából papírformának mondható, hogy a legmagasabb lehetséges átigazolási összeget (20 millió euró) a Premier League-ben szereplő, angol élcsapat jelölte meg, ahogy lehetséges fizetésben (2–3 millió) is. Az angol élvonalból, más irodákhoz, más-más kluboktól alighanem még nagyobb összegeket tartalmazó kérések is befutottak, mindenesetre az arányokat alighanem jól mutatja a mellékelt táblázat.

A hozzánk eljutott adatok alapján az angol élvonal után a francia (15 milliós átigazolási plafon, 800 ezres maximum fizetés) és a német első osztály (10 millió, ill. kétmillió), valamint az angol másodosztály (8 millió ill. 800 ezer) tűnik a leginkább fizetőképesnek – legalábbis ezen a télen ez volt a helyzet. Azt ugyanis hozzá kell azért tenni ehhez, hogy a legtöbb klubnál nyárra időzítik a nagybevásárlást, így akkor valamelyest módosulhat ez a kép.

Télen inkább azok a csapatok igazolnak nagyobb összegekért, amelyek az őszi szezonban jelentősen elmaradtak a céloktól, illetve sérülés, vagy egyéb, nem várt okok miatt új játékosra van szükségük.

Így fordulhat elő, hogy például az olasz élvonalban, valamely alsóházi csapat (alsóház alatt a csapatok számától függően az utolsó négy-hat, élmezőny alatt pedig az első négy-öt hely valamelyikén álló csapatot értjük) több pénzt különített el erősítésre, mint a tabellán előrébb álló gárdák, illetve a közvetlen élmezőnyből sem az olasz, sem a spanyol első osztályból nem érkezett konkrét kérés ehhez az irodához. Ugyanakkor a holland élvonalban volt megadva öt-, az osztrákban négy-, a belgában hárommilliós kivásárlási keret is – ezek messze az adott ország átlaga feletti kérések voltak. Alighanem ezeknek speciális oka volt, nem feltétlenül tükrözik az adott bajnokság piaci viszonyait, illetve ezekben az országokban az is érvényesülhet, hogy egy-egy csapat gazdaságilag messze kiemelkedik a többi közül.

Ugyanakkor, ha az egy-egy kiugró adattól elvonatkoztatunk, akkor azt láthatjuk, hogy a topligák után a török élvonal következik, a vásárlóerő és a fizetések terén egyaránt, mert még a középmezőny csapatai között is találni olyan klubokat, melyeknél bőven lehet annyit keresni, mint valamely topligában, és nem csak egy-egy klubnál.


ÁTIGAZOLÁSRA FORDÍTOTT ÖSSZEGEK ÉS AJÁNLOTT FIZETÉSEK – TOPLIGÁK, I.–II. OSZTÁLY*
Bajnokság

Csapat szintje

Lehetséges átigazolási díj

Ajánlott éves nettó fizetés (euróban)

angol élvonal

élmezőny

20 millió

2–3 millió

angol másodosztály

élmezőny

3 millió

700–800 ezer

angol
másodosztály

középmezőny

1–8 millió

200–800 ezer

francia élvonal

élmezőny

15 millió

800 ezer

francia élvonal

középmezőny

1.5–7 millió

350–600 ezer

francia élvonal

alsóház

500 ezer

300 ezer

német élvonal

élmezőny

3–10 millió

1–2 millió

német élvonal

középmezőny

1.5–3 millió

350 ezer–1 millió

német élvonal

alsóház

1–2 millió

700 ezer–1 millió

német másodosztály

élmezőny

500 ezer

150 ezer

német másodosztály

alsóház

0 euró**

120 ezer

olasz élvonal

középmezőny

1.5 millió–3 millió

400–600 ezer

olasz élvonal

alsóház

1–5 millió

180–500 ezer

olasz másodosztály

alsóház

100–150 ezer

120–140 ezer

spanyol élvonal

alsóház

1–3 millió

800 ezer–2 millió

spanyol másodosztály

élcsapatok

0 euró

140 ezer

ÁTIGAZOLÁSRA FORDÍTOTT ÖSSZEGEK ÉS AJÁNLOTT FIZETÉSEK –
A TOPLIGÁK UTÁNI SZINT

Bajnokság

Csapatok szintje

Lehetséges átigazolási díj

Ajánlott éves nettó fizetés

belga élvonal

élmezőny

2.5–3 millió

300–500 ezer

belga élvonal

alsóház

500 ezer

180 ezer

görög élvonal

élmezőny

1 millió

400 ezer

holland élvonal

középmezőny

100 ezer–1.5 millió

150–250 ezer

török élvonal

középmezőny

1–3 millió

500 ezer–1.5 millió

török élvonal

alsóház

2 millió

500 ezer

*Az egyik európai ügynökséghez befutott téli kérések alapján (értelemszerűen a táblázatban nem szereplő országokból nem érkezett kérés, azokról a bajnokságokról nincsenek adataink). Alsóház alatt a csapatok számától függően az utolsó négy-hat, élmezőny alatt pedig az első négy-öt helyen álló csapatok valamelyikét értjük.
**Ingyen igazolható játékost keresnek (kölcsönről is szó lehet).

A TOPFIZETÉSEKBEN MARADUNK EL A TÉRSÉGI RIVÁLISOKTÓL

A jegyzettebb európai bajnokságok után pedig lássuk azokat a közép- és kelet-európai klubokat (itt nagyjából az UEFA-koefficiens rangsor 14. helyezettjétől lefelé található bajnokságok csapatait értjük, a 14. Csehország, Magyarország a 36.), amelyekkel szakmailag, és ebből adódóan gazdaságilag is versenyre kell kelniük a mieinknek, ha komolyan gondolják, hogy szeretnének rendszeresen főtáblára jutni valamelyik nemzetközi kupában. A „rendszeresen" szó azért hangsúlyos, mert egyszer-egyszer véletlenül is oda lehet kerülni, ahogy ez nagy ritkán sikerült is már magyar csapatnak, de egy-egy szereplés még nem jelent igazi előrelépést.

A listánkban szereplő három magyar élcsapat közül csak az egyik jelölte meg, hogy átigazolási díjat is kész fizetni, ami azért mutatja, hogy nálunk továbbra is elsősorban ingyen igazolható futballistákban gondolkodnak a klubok, még akkor is, ha a FIFA-TMS jelentése szerint a vásárlási hajlandóság jelentősen emelkedett az elmúlt évekhez képest. Márpedig igazán minőségi játékost nagyon ritkán találni ingyen a piacon. Előremutató viszont, hogy az az egy klub, amelyik megadott kivásárlási összeget, ötszázezer eurót jelölt meg. Ez az összeg pedig már versenyképes abban a körben, amellyel a magyar kluboknak versenyezniük kell a főtábláért.

Az izraeli élvonalban ugyanúgy ötszázezerben határozták meg a plafont, mint nálunk, míg a dán élvonalban csak háromszázezerben, a szerb, a szlovák és a kazah első osztályban pedig százezerrel mentek fölé.

A fő kérdés azonban az, hogyha mondjuk egy magyar és egy szerb élklub egyformán ki tudja vásárolni a szerződéséből ugyanazt a kiszemeltet, akkor a játékos döntésénél mi szólhat Magyarország mellett?

Tetszik, nem tetszik, tízből kilenc, de lehet, hogy tízből tíz játékos a fizetés alapján fog dönteni. Nem azt nézi, hogy az új fehérvári stadionban milyen lesz a „sky box” és hogy hány edzőpálya van a Népligetben. Az érdekli, hogy éves szinten milyen fizetést garantál neki az a klub, amelyik szerződtetné, meg persze emellett talán még az dönthet, hogy szakmailag milyen lehetőséget nyújt a kérő, szerepel-e nemzetközi kupákban, mennyi az esély a továbblépésre – és éppen ez a két tényező az, amelyben a legtöbb közvetlen riválistól elmaradnak a magyar élcsapatok.

Itthon, a hozzánk eljutott lista alapján az élcsapataink nettó 250 ezer euróban határozták meg az éves topfizetést, amelyet az erősítésként szóba jöhető futballistáknak kínálni tudnak. Értesüléseink szerint ennél többet legfeljebb egy-két játékos keres a teljes NB I-ben. Márpedig Horvátországban ennek az összegnek a több mint három és félszeresét, Csehországban és Kazahsztánban a dupláját kínálták a téli piacon a legtöbbre taksált kiszemelteknek, de Görögországban (400 ezer euró), Szerbiában (350 ezer euró) és Izraelben (300 ezer euró) is többet lehet keresni, mint nálunk. És ami nagy különbség, hogy amíg nálunk ez a fizetés nagyjából a plafont jelenti (az egy-két kivételtől eltekintve), addig a mi legfőbb riválisainknak számító országokban nyáron az itt szereplő összegeknél magasabb pénzeket is tudnak kínálni (példa erre a lengyel piac, mert Lengyelországban télen sosincs nagy mozgás, pénzért ritkán is vásárolnak ebben az időszakban és ezért az ajánlott topfizetések is jóval alacsonyabbak, mint nyáron).

Vagyis bruttó átlagfizetésben hiába előzzük meg Szerbiát (4202 euró/hó), Csehországot (7101 euró/hó) és érjük el nagyságrendileg még Horvátország szintjét is (nálunk 8935, déli szomszédunknál 9090 euró/hó az átlag bruttó – a bérköltségekre fordított összeg forrása: UEFA Club Licencing Benchmarking Report, a játékoskeret-nagyságra vonatkozó adatok forrása: CIES European Football Observatory – 2016. november), a topfizetésekben nem érjük el ezeket az országokat. Vagyis az ezekben az országokban szóba jövő, magasabb színvonalat képviselő kiszemeltekért továbbra sem tudnak versenybe szállni a magyar klubok.

Konkrét példa az elmúlt évekből a kameruni Léandre Tawambáé, akiről tudjuk, hogy két évvel ezelőtt télen képbe került a Videotonnál és a Ferencvárosnál is, de a szlovák Zlaté Moravcétól (Aranyosmarót) végül a kazah Kajrat Almatihoz szerződött, ebben a szezonban pedig már a szerb Partizan Beograd kulcsembere. A Vidi ellen gólt szerzett az Európa-liga utolsó selejtezőkörében, a főtáblán csapata kilenc találatából négyet vállalt. A nemzetközi porondon a hozzá hasonló, az európai kupameccseken is kiegyenlített teljesítményre képes játékosok jelenthetik a mérleg nyelvét, de ezek a futballisták előbb szerződnek szerb vagy kazah élcsapathoz, mert ott még mindig többet tudnak keresni.

ÁTIGAZOLÁSRA FORDÍTOTT ÖSSZEGEK ÉS AJÁNLOTT FIZETÉSEK – EURÓPAI „HARMADIK” VONAL*

Bajnokság

Csapatok

Lehetséges átigazolási díj

Ajánlott éves nettó fizetés

ciprusi élvonal

középmezőny

0 euró** 150–180

cseh élvonal

élmezőny

400 ezer–2.5 millió

150–500 ezer

dán élvonal

élmezőny

300 ezer

120 ezer

horvát élvonal

élmezőny

150 ezer–1 millió

140–800 ezer

izraeli élvonal

élmezőny

0–500 ezer

180–300 ezer

izraeli élvonal

alsóház

0 euró

130 ezer

izraeli élvonal

középmezőny

0 euró

120–130 ezer

kazah élvonal

élmezőny

600 ezer

500 ezer

lengyel élvonal

élmezőny

0 euró

150–200 ezer

magyar élvonal

élmezőny

0–500 ezer

50–250 ezer

osztrák élvonal

élmezőny

3-4 millió

300–500 ezer

svájci élvonal

középmezőny

100–500 ezer

100–200 ezer

szerb élvonal

élmezőny

350–600 ezer

300–350 ezer

szlovák élvonal

élmezőny

200–600 ezer

40–200 ezer

*Az egyik európai ügynökséghez befutott téli kérések alapján (értelemszerűen a táblázatban nem szereplő országokból nem érkezett kérés, azokról a bajnokságokról nincsenek adataink). Alsóház alatt a csapatok számától függően az utolsó négy-hat, élmezőny alatt pedig az első négy-öt helyen álló csapatok valamelyikét értjük.
**Ingyen igazolható játékost keresnek (kölcsönről is szó lehet).

A FIZETÉSEK ELOSZLÁSA A NEM MEGFELELŐ – KONKLÚZIÓ

Ezek alapján a problémát a magunk részéről abban látjuk, hogy az európai versenyképesség szempontjából nálunk nem megfelelő a fizetések eloszlása. Hiába ajánl ugyanis, például az Újpest vagy bármelyik másik csapat, mondjuk havi kétmillió forintot egy olyan magyar játékosnak, akinek nincs nemzetközi rutinja, ő aligha segíti majd főtáblára a csapatot a nemzetközi kupában. Szerbiából, Horvátországból és Romániából érkező játékosok kapcsán gyakran hallani, hogy a magasabb fizetés miatt szerződnek Magyarországra (konkrét példa a volt közelmúltból a DVSC-hez szerződő Ioan Filip esete). Azért, mert ezekben az országokban az átlagos játékosok fizetése valóban alacsonyabb mint nálunk, viszont a Crvena zvezdánál, a Partizan Beogradnál, a Dinamo Zagrebnél vagy az FCSB-nél („leánykori” nevén Steaua Bucuresti) a legjobb játékosok még mindig többet tudnak keresni, mint Magyarországon. Vagyis a legtöbb szomszédos országban jóval nagyobb a szakadék a közepes és az extra képességű labdarúgók javadalmazása között, mint nálunk.

Az elmúlt években a magyar klubok sorra szerződtettek olyan magyar és külföldi játékosokat, akik NB I-es szinten magas fizetésért írtak alá, és még térségi összevetésben is egész szép pénzt tehettek zsebre. Miközben nemzetközi kupa főtábláján nem nagyon játszottak korábban, és nem is tudták aztán főtáblás szerepléshez segíteni a csapatukat.

Hogy mást ne mondjunk, a nyár óta, a tavaly nemzetközi kupában szereplő csapataink 23 játékost szerződtettek külföldről (ebben a légiósok és a külföldről hazatérő magyarok is benne vannak), s a 23-ból csupán négyen vannak olyanok, akik korábban legalább három meccsen játszottak már valamelyik európai kupa főtábláján. A négyből hárman télen érkeztek, mind a hárman a Videotonhoz: Huszti Szabolcs, Sztefan Scsepovics és Boban Nikolov. A nyáron csak a ferencvárosi Rui Pedro tartozott ebbe a körbe, bár a három BL- és két El-meccsével rutinos kupaszereplőnek a portugált sem neveznénk, és a Fradiban eddig nem is tudta hozni az évekkel ezelőtti formáját. Az ugyanis a másik probléma, hogy ha jön is egy-két rutinosabb játékos, ő már messze túl van pályafutása legjobb időszakán.

Az arányok pedig az előző években is hasonlóak voltak. Márpedig az eddigi tapasztalatok azt mutatják, nemzetközi szinten már rutint szerzett, valóban minőséget hozó, de nem idős játékosok nélkül nem tudnak főtáblára kerülni a magyar topcsapatok. A jó korban lévő, El-, BL-szinten már bizonyító labdarúgók szerződtetéséhez viszont emelni kellene a topfizetéseken, legalább a szerb, görög, izraeli, cseh szint környékére, vagyis 300–500 ezer euró közé. Ez lehetne a versenyképességünk alapja, és ehhez nem feltétlenül kellene tovább emelni a költségvetéseken, a fizetések átalakítása is segíthetne.

Jelenleg ugyanis jó néhány légióst, de még magyar játékost is találunk, akik azért szerződtek az NB I-be, vagy éppen azért nem igazoltak még külföldre, mert klubjuknál meglehetősen jó fizetést kapnak (ezért is tartozhatunk az UEFA-benchmarking jelentés alapján a térségi középmezőnybe a fizetésekre fordított összegek alapján), miközben csak kiegészítő embernek számítanak, alig-alig játszanak, vagy ha játszanak is, nem tudnak igazán sokat hozzátenni a csapat teljesítményéhez, főleg nem nemzetközi szinten.

Még egyszerűbben mondva: az NB I-ben sok játékos teljesítménye nincs arányban a fizetésével. Ez az, ami luxus. A nagyon jókat kellene jobban megfizetni, az átlagos képességűeket kevésbé, mert a jelenlegi helyzet hosszú távon a nemzetközi versenyképességünknek a gátja lehet.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik