A legjobbakat pécézik ki – Gera Zoltán az FTC-ben

2000 tavasza. Gera Zoltán még Pécsen játszott, de már tudni lehetett, az FTC-ben folytatja pályafutását – 21 éves volt. Az április 15-i Pécsi MFC–MTK Hungária (0–1, gólszerző: Illés Béla) bajnoki mérkőzés után a Nemzeti Sportnak nyilatkozott először hányatott gyerekkoráról (a cikk címe: Kábítószeres volt a pécsi kedvenc), arról, milyen hosszú úton jutott el az NB I-ig – akkor még senki sem sejthette, mit hoz Gera karrierjében a következő 18 esztendő… Hosszasan, őszintén beszélt az életviteléről, az elkövetett hibáiról és a megtérésről, a visszakapaszkodásról. Emlékszem, a vékony, csendes fiú arra a kérdésre, hogy nem izgult-e az Illés Bélával, Halmai Gáborral, több válogatott játékossal felálló MTK ellen, határozottan felelt: „Dehogy. Azt vártam a legjobban, hogy ellenük is megmutassam, mit tudok. Hogy őket is ki lehet cselezni, ez a kihívás feldobott.”

Két évvel később, 2002. március 16-án a zsúfolásig megtelt Üllői úti stadionban rendezett Ferencváros–Újpest meccsen is megmutatta: az első félidő végén egymaga elrendezte a mérkőzést. Előbb középen átvett egy balról érkező labdát, és Posza Zsolt kapujába lőtt, majd a középkezdés után kicselezte a kapust, aki buktatta, a tizenegyest Lipcsei Péter értékesítette (2–0). A vendégszektor végig vele (és örök célpontjával, Lipcsei Péterrel) foglalkozott. „Szipus Gera, Halleluja!” – zúgott a lilák kórusa, amely zaklatott gyerekkorával és a Hit Gyülekezetéhez tartozásával próbálta heccelni. Nem is lehetett véletlen, hogy a csatár a gólja után füleihez tartott kezekkel fordult az újpesti szurkolók felé: „Mondjátok csak nyugodtan, hallgatom…” A meccs után rá is kérdeztem: jó ötlet volt előállni a gyerekkori sztorival? Annak idején Pécsen, az MTK elleni meccs után elmesélni, akkor, amikor még senki sem ismerte őt? Szóval, megérte?

Jól emlékszem, mit felelt Zoli a kérdésre: „Nagyon is. Nem érdekel, mit kiabálnak. Amikor nyilatkoztam, már tudtam: jó játékos leszek, ismert futballista, válogatott játékos, akit megszeret majd a Fradi közönsége. És mert mindig a legjobbakat pécézik ki az ellenfelek drukkerei, én is megkapom majd a magamét. De nem bántam meg így sem! Mert már akkor tudtam, hogy az életem korábbi szakaszának eseményei előbb-utóbb kiderülnek valahogy: egy régi barát elmeséli, valaki elszólja magát, valahonnan előkerül, min mentem keresztül – így pedig senki sem vádolhat azzal, hogy eltitkoltam volna bármit is. Nem lett volna rá okom. Nagyon nem vagyok büszke az akkori önmagamra, de még jobban szégyellném, ha megpróbáltam volna elmismásolni, kiszínezni, megszépíteni, ami akkor történt. Amikor a pécsi pályán megkérdezett, tiszta vizet öntöttem a pohárba és kész! Ma is így tennék, bármit kiabálnak az újpesti szurkolók.”

És nemcsak kiabáltak, írásba is foglalták véleményüket, az egyik újpesti rangadón a lila szektor teljes szélességében kifeszített molinón üzentek neki: „Gera: drog – a Hit Gyülekezete – FTC… Egyre mélyebbre süllyedsz!!!” Zoli viszont csak mosolygott. „Ez szellemes, nincs vele bajom – nevetett a futballista, majd hozzátette: – Amúgy megint mi nyertünk.”

Mint ahogy nyertek a 2003. november 29-i Ferencváros–Újpest rangadón is, az ő fantasztikus góljával. Leandro beadása után a levegőből levette a labdát, amely a kaputól eltávolodott, ám Gera ballal (amellyel 2016-ban Portugália ellen lőtte az Eb legszebb gólját, szóval a kifejezést, hogy a „rosszabbik” lábával, valóban idézőjelbe tehetjük), fordulásból hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba.

Érdekes, hogy amikor a pályafutása vége felé visszatért a Fradiba, a 2017. március 4-i Újpest–Ferencváros összecsapás egyetlen gólját ő lőtte a Szusza Ferenc Stadionban, már nem volt sem molinó, sem szitkozódó kórus, mintha az újpesti szurkolók tiszteletét is kivívta volna azzal, amit pályafutása alatt elért.

Pedig talán az újpestiek nem is tudták, ami annak idején téma volt a ferencvárosi öltözőben. Egy győztes rangadó után a csapat együtt ünnepelte a sikert a közönséggel, amikor a jól ismert rigmus felharsant: „Ki nem ugrál, sz…r újpesti, hej!” A győzelmi mámorban amúgy is ugrándozik a futballista, ilyenkor sem hagyja abba – talán mert senki nem akar konfliktust a drukkerekkel. Ám Gera Zoltán és Tököli Attila látványosan kivonta magát, nem ugrándozott a többiekkel, akik szóvá is tették ezt: egy csapat vagyunk, együtt sírunk, együtt nevetünk – együtt ugrálunk. „Oké, az Újpest nagy ellenfél, mindent megtettünk a győzelemért, gólt rúgtunk – de nem vagyunk hajlandók gyűlölni a nagy riválist. Csak le akarjuk győzni, és ennyi. Sértegetni egyetlen ellenfelet sem akarunk.”

Mondjuk Gera Zoltánt addigra megszokta a közösség: eleinte ugyan meglepő lehetett, hogy megkérte egyik csapattársát, legyen szíves szedje le az öltözőszekrényét díszítő, félmeztelen nőt ábrázoló posztert, mert őt zavarja, nem fér össze a hitével az ilyen képek látványa. Hasonló esett meg a válogatottnál, este együtt nézett meg egy mozifilmet a selejtezőre készülő keret, ám Gera közölte, a többiek által kiszemelt alkotás nem neki való, de nem akarja kihúzni magát a program alól, elkíséri a társaságot, s a vetítés ideje alatt a mozi előterében várakozva a Bibliát olvasgatja.

Ám amíg eddig eljutott, rengeteget kellett dolgoznia. Amikor 2000 nyarán Pécsről a Ferencvároshoz szerződött, egy Szent Gellért térhez közeli albérletbe költözött. Az FTC-nél Csank János volt az edzője, a kemény tréningjeiről is közismert korábbi szövetségi kapitány tisztában volt vele, óvatosan kell adagolnia Gerának a terhelést, mert a fizikai alapjai hiányoznak, nála nagyobb a sérülésveszély. Csank úgy tervezte, eleinte csereként, fokozatosan szoktatja hozzá a Fradi-meccsek tempójához. „Erre az első bajnokin gólt szerzett a Haladás ellen, csinált egy szaltót, a közönség azonnal megőrült, én meg rágtam a bajszom, hogyan hagyjam ki őt legközelebb?” – emlékezett Csank János.

Gera és Csank együttműködése sikeres volt, az FTC 2001-ben, öt év szünet után ismét megnyerte a bajnoki címet. A szurkolók talán a 2000. november 19-én, az akkor még éllovas Tatabánya otthonában aratott 5–0-s siker után ünnepelték Gerát leginkább, aki szinte lubickolt a pályán. Előbb remek gólt lőtt: ballal kötényt adott Szalma Józsefnek, s még egy lövőcselt is csinált, mielőtt a hálóba továbbított volna. Aztán a feje fölé érkező labdát sarokkal adta vissza a triplázó Horváth Péternek! A valamiért 12-es számú mezben futballozó Gera zseniális húzásait Csank Jánosék is hüledezve figyelték a Ferencváros kispadjáról. A zöld-fehérek a tavasz végén Debrecenben szerezték meg az aranyéremhez szükséges győzelmet.

TATABÁNYA–FERENCVÁROS 0–5, 2000, NOVEMBER 19.

Egy évvel később a ZTE lett a bajnok, amikor már Garami József volt az FTC edzője, s Gera alapemberként 27 bajnokin nyolc gólt szerzett. A következő idény fájdalmas véget ért – Zoli 26 bajnokin hat gólt szerzett –, egyetlen lépés kellett volna az aranyéremhez, de az 2003 májusában, az utolsó pillanatban kicsúszott a Fradi kezéből a lefújás utáni botrányáról elhíresült DVSC elleni mérkőzésen. Gera még egy évig maradt, és végül duplázó csapattól, bajnokként és kupagyőztesként búcsúzott el. Pedig 2004 tavaszán úgy tűnt, nincs már esélye a bajnoki címre a zöld-fehér klubnak, ám az – ismét a DVSC elleni – utolsó meccsen a futball visszaadta, amit egy évvel korábban elvett. A bajnoki címet jelentő 2004. május 27-i 3–1-es siker során Gera rúgta az első gólt. Azon a tavaszon Garami József helyén már Pintér Attila ült a kispadon, de az ünneplés alatt Zoli nem hazudtolta meg önmagát. „Köszönjük, Józsi bácsi, hajrá, Pécs!” – kiabálta a kamerába a másik baranyai, Tököli Attila nyakát átkarolva. A Ferencvárosnál eltöltött – első – időszaka nemsokára véget ért, a szinte ismeretlen fiúként 2000 nyarán Pécsről érkező Gera négy év alatt szerzett két bajnoki cím (2001, 2004) és két kupagyőzelem (2003, 2004) után közönségkedvencként köszönt el.

És 2004 nyarán egy napsütötte szombat délután, a Madách tér egyik kávézójának teraszán néhány újságíró jelenlétében közölte, nagy lépésre szánta el magát. Angliába, a Premier League-be igazol, a West Bromwich Albion játékosa lesz.

(A következő részben: A nagy megmenekülés)