Felkészülés: még a tizenegyes is kimaradt a PAFC meccsén

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.13. 16:16
Befejezte horvátországi edzőtáborát a jövő heti NB I-es rajtra készülő Puskás Akadémia, amely a horvát élvonalbeli HNK Goricával játszott gól nélküli döntetlent.

A felcsútiak hivatalos oldalának beszámolója szerint az első félidőben többet veszélyeztetett a horvát csapat, amely a 25. percben tizenegyesből a vezetést is megszerezhette volna, ám Braniszlav Danilovics védeni tudott.hivatalos oldalának beszámolója szerint az első félidőben többet veszélyeztetett a horvát csapat, amely a 25. percben tizenegyesből a vezetést is megszerezhette volna, ám Braniszlav Danilovics védeni tudott.

A második játékrészben több gólhelyzetet is kialakított a Puskás Akadémia, a legnagyobb lehetőség Josip Knezevic előtt adódott, de a középpályás lövését a kapus hárította, a kipattanót pedig a kapu fölé vágta a horvát játékos.

A Puskás Akadémia játssza az NB I 2018–2019-es kiírásának nyitó meccsét, Benczés Miklós együttese a DVSC-vel mérkőzik meg július 21-én, szombaton 17 órától.

A PUSKÁS AKADÉMIA FC NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI PROGRAMJA
A felkészülés kezdete:
június 18.
Edzőtábor:
július 4–13., Muraszentmárton (Horvátország)
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Június 30.: Puskás Akadémia–
KFC Komárno (Komárom, szlovákiai) 4–2 (Radó 2, Molnár G., U. Diallo)
Július 5.: Puskás Akadémia FC–Voluntari (román) 1–0 (Balogh B.)
Július 7.: Puskás Akadémia FC–FK Proleter (Újvidék, szerb) 2–1 (Radó 2)
Július 11.: Puskás Akadémia FC–NK Aluminij (szlovén) 0–1
Július 13.: Puskás Akadémia FC–HNK Gorica (horvát) 0–0

Legfrissebb hírek

NB I: húsz év után nyerne újra az ETO a Fradi ellen az Üllői úton

Labdarúgó NB I
2025.03.01. 10:00

Álvaro Arbeloa együttesével csapott össze Madridban a Puskás Akadémia U19-es csapata

Minden más foci
2025.02.27. 12:44

A Nyíregyháza kiejtette a Magyar Kupából a Puskás Akadémiát!

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 21:55

Tímár Krisztián: Aki felmegy a pályára, úgyis nyerni akar

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 09:14

Pécsi Ármin: Motiváló, hogy a tabella első helyén állunk

Labdarúgó NB I
2025.02.25. 08:09

A Puskás Akadémia fiatal tehetsége elmondta, még nem számolnak a bajnoki címmel

Labdarúgó NB I
2025.02.23. 09:21

Hornyák Zsolt elárulta, téma-e a bajnoki cím a Puskás Akadémia öltözőjében

Labdarúgó NB I
2025.02.22. 19:54

Az El-kiesés után Fehérváron törné meg itthoni rossz sorozatát a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.02.21. 15:06
Ezek is érdekelhetik