Jött, látott, maradna – a Fradi ukrán szélsője jókor van jó helyen

– Tényleg a kiskutyáival kapcsolódik ki a legjobban?
– Imádom őket – mondta lapunknak Ivan Petrjak, aki a nyáron érkezett a Ferencvárosba a Sahtar Donecktől kölcsönbe. – Még odahaza Ukrajnában vettem őket, mopsz mind a kettő. Úgy voltam vele, ha egyet veszek, biztosan unatkozni fog, amíg edzésen vagyok, így nyomban kettőt vettem.

– Hármasban költöztek Budapestre?
– A feleségem is velünk tartott. Nemrégiben házasodtunk össze, természetes volt, hogy ő is jön velem.

– Bármilyen rövid időre is költözik?
– Értem, mire céloz… Kétségtelen, csupán kölcsönbe érkeztem a Ferencvároshoz, de sohasem lehet tudni, mit hoz az élet.

– Megszerette Magyarországot?
– Nagyszerű hely. Megmondom őszintén, sokkal jobb, mint amire számítottam. És ezt a futballra is értem. Amikor felvetődött, hogy a magyar élvonalba jöhetek, elgondolkodtam… Sőt, fenntartásaim voltak. Magyar első osztály? Aligha lehet magas a színvonal. Minek menjek oda, ha egyáltalán nem biztos, hogy ott fejlődni tudok? Nos, alig két hónapja vagyok itt, de a véleményem teljes mértékben megváltozott.

– Miben jobb a magyar futball, mint amire előzetesen számított?
– Mindenben. A Ferencvárosnál nagyszerű körülmények fogadtak, a stadion, az edzőpályák, a feltételek, mind kifogástalanok. Aztán ott vannak a mérkőzések. Eleinte azt gondoltam, elég lesz, ha gyorsan futok – nos, itt sprintelni kell. Sokkal jobb az iram, mint amire számítottam, és az ütközések, összecsapások is kemények. De egyáltalán nem sportszerűtlenek. Arról nem is beszélve, hogy a bajnokságban erős riválisok vannak. Nem fordulhat elő, hogy egy-egy mérkőzést félvállról veszünk, mert akkor pórul járunk.

– Igaz, hogy a Sahtar Doneckből elege lett?
– Megcsömörlöttem. Elmúltam huszonnégy éves, az előző szezonban mindössze tizennégy bajnokin léptem pályára, ráadásul többnyire epizódszerep jutott nekem. Egyáltalán nem éreztem a bizalmat, azt, hogy számítanának rám. Márpedig tudtam, annál sokkal több van bennem, mint hogy a kispadon üldögéljek.

– A Fradiban eddig kitett magáért, eddigi nyolc NB I-es mérkőzésén négy gólt szerzett, és két gólpasszt is adott. Elégedett a mutatóval?
– Nem lehet okom panaszra, bár… Ha abból indulok ki, hogy néhány helyzetet elpuskáztam, a gólok száma lehetne több. A hétvégén a Honvéd ellen egy lehetőségem volt, azt kihasználtam, és meg is nyertük a mérkőzést. Támadó vagyok, fontosak a gólok. Főleg, ha azzal nyerjük meg a találkozót.

– Magyar klubjánál minden edzésen mérik a teljesítményüket, mutatóikat, s ön az egyik legtöbbet futó labdarúgó. Meglepődött?
– Őszintén? Nem. Mindig is azon játékosok közé tartoztam, akik az edzéseken és mérkőzéseken is sokat futnak. Elképzelhető, hogy ez évtizeddel ezelőtt fel sem tűnt volna, manapság viszont már mindent mérnek a tréningeken és mérkőzéseken. Szerhij Rebrov személyében ukrán edzőnk van, ami számomra azért is fontos, mert így anyanyelvemen kapom az utasításokat, másfelől a személye garancia a minőségi, kőkemény munkára.

– Hároméves volt, amikor édesapja futball-labdát dobott ön elé. Szerelem volt első látásra?
– Apu órákon át focizott velem a hátsó kertben. Szmila városában születtem, ott is nőttem fel, és miután akkoriban még nem voltak hiper-szuper játékok, megelégedtünk egy labdával. Mi az, hogy megelégedtünk?! Ennél szebb ajándékot nem is kaphattam volna háromévesen! Egész délután rúgtam a labdát, hatévesen pedig már le is igazolt a helyi csapat.

– Az öltözőben minden kissrác Andrij Sevcsenko akart lenni?
– Tízből kilenc igen. Én is közéjük tartoztam. Miután egyébként is Milan-szurkoló voltam, gondolhatja, mit éreztem, mikor megtudtam, az idolom a kedvenc csapatomba szerződik. Addig is tele volt milánói csapatképekkel a falam, ám azután alig maradt szabad hely a szobámban.

– A maiak közül kit kedvel?
– Eden Hazard-t. Lenyűgöz a játéka. A gyorsasága is kivételes, no de amit a labdával művel! Emellett a stílusa, a lazasága fogott meg leginkább.

– Ha lejár a kölcsönszerződése, alighanem vissza kell térnie a Sahtarhoz. Várja?
– Abszolút nem! Amilyen bizonytalanul érkeztem Magyarországra, olyan nagy örömmel maradnék. Úgy érzem, jókor vagyok jó helyen – kár lenne, ha ez az érzés rövid ideig tartana.